Szóval az úgy volt, hogy szinte tegnap beadtam az MP3-lejátszómat szervizbe, és több mint egy hónap alatt voltak olyan kedvesek megállapítani, hogy ez bizony rossz, és mivel javíthatatlan, ezért cserélendő. Sebaj, kaptam egy nullaperces készüléket, újabb két év garanciával.
Még múltkor, gondoltam eltekintek a kőkemény háromszáz forintos ártól (amiből kis jóindulattalkét sajtburgert fogyaszthatnék), és nyalok egy fagyit a mekiben. Mivel a sors úgy gondolta, hogy azon a napon lesz tele a meki, amikor én odalátogatok, de olyan szinten, hogy az ajtóban is álltak, ezért bátorkodtam az autós részhez fáradni, és udvariasan megkérdezni a hölgyet, hogy nem kaphatnék-e egy fagyit, mire az válaszolt, hogy nem kaphatok, mert csakéskizárólag az üzletben. Jó, ez még oké. De gondolkodjunk csak, elvégre, én ugyanúgy otthagytam volna (ha csak háromszáz forintot is) a pénzemet, ami bevétel, s az nekik jó. De nem így inkább átmentem a másik fagyizóba, és vettem két gombócot, feleannyiért.
Persze, értem én, hogy rendnek kell lennie, de azért egy pici üzletpolitika sem ártana, nem? Ez nagyjából olyan, hogy ha bezárjuk kilenckor a kocsmát, és valaki negyed tízkor ideesik, hogy ugyan hadd vigyen már el két rekesz sört, akkor bizony ki fogjuk szolgálni, mert a két rekesz sör is eladás, az eladásból pedig pénz jön ugye, és mivel az idő pénz, és idő kevés van, ezért most be is fejezem ennek a bejegyzésnek az írását, mert kicsit hosszúra sikeredett.
