« Nyári látogatottság »

Arra leszek kíváncsi, hogy a nyár befolyásolja-e, és ha igen, akkor milyen irányban a látogatottságot. A számítástechnikában a nyár az uborkaszezon, hiszen józan emberek ötven fokos melegben a strandon ülnek, kockák a légkondicionált szobában, hiperkockák pedig a tengerparton laptoppal. A dolog két esélyes, az egyik, hogy a látogatottság (ezt általánosságban, nem csak a saját blogomon értve) nőni fog, illetve a bejegyzések és kommentek számai szintén. A másik megoldás természetesen az, hogy a látogatottság szépen visszazuhan, mert mindenki nyaral, és senkit nem érdekel a' zinternet. Persze, ez tök alap kérdés, de mivel mindenkit érdekel a látogatottság, ezért elnézhető nekem, hogy ilyen alap dolgokon rágódom, nem? :)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
majd meglátjuk. :P
Szerintem nagyjából olyan lesz, mint egy hétvége, hiszen a hiperkockák ígyis-úgyis megnézik az oldalt, a mezei látogatók pedig elenyésző számban vannak.
Igazad van, majd kiderül. Remélem azért a látogatottság nőni fog nálad, nálam és még sokan másoknál is :).
egyetertek smv-vel, en pl sokkal tobbet kockulok nyaron mint ev kozben. lehet akarhany fok meleg :)
A kockulás jó. A nagyon meleget meg nem szeretem …
Dani: demegám. :)

smv: ebben van valami, de napi átlag 400 látogatóban nem hiszem, hogy csak kockák vannak. Mondjuk 80 a Google érdeme. (Meg persze az enyém (set ego on), hogy ilyen keresőoptimalizált oldalt csináltam. :D)

Zsömbi: tudod, a remény hal meg utoljára! :)

eF`k3_: oké, akkor naponta olvass. ;]

Landee: nekem 30°C az üzemhőmérséklet. :D (Az a rossz, aki rosszra gondol.)
mefi: És az a vicc, hogy rajtad kívül senki nem gondolt rosszra… :D
Én akármennyire is kocka vagyok(pedig nagyon), nyáron sokkal kevesebbet fogok netezni, pl azért, mert sokkal kevesebbet is leszek netközelben.
Direkt törekedni szoktam rá, hogy ne legyek számítógépközelben, és elég jól szokott sikerülni :P
nyáron én is többet gépezek/TEM! Mostmár csak délelőtt és este fogok…mert délután a jó ideőbe baszkódok vhol… :D
Csökken a látogatottság, viszont hosszabb ideig maradnak a látogatók a lapon.
Én blogolni és látogatni is ritkábban fogok, az tuti.
Több évre visszatekintve a tapasztalatom: csökkenni fog a látogatottság.
smv: kbbfsz, jah nem, csak kbb. :D

Levente: most nyáron én sem leszek sokat gépközleben, bár inkább netközelben, mert a laptopot szerencsére tudom vinni magammal. Amúgy teraszon gépezni nagyon jó dolog.

Huszti: nyáron este gépezni, mondjuk csetelni, jeges üdítővel — über alles.

tiny: fene.. :( :D

Harder: gondolom a napi 80-as google-szint az maradni fog, a „törzsolvasók” pedig nyaralnak. Lesz egy hónap, mikor bejegyzés sem nagyon lesz, arra kíváncsi leszek.
én talán a 2. vagyok :D de nemsokáig valszeg a 3. lesz a laptop meg még nembiztos, szerintema látogatottság pedig zuhanni fog az egész nyeten
Szerintem marad ugyanilyen, mert csak.
Jah én a harmadik vagyok, az tuti. Még szarni is viszem a laptopom :D
Én biztos olvasni foglak béjbi :)
Helyes, édes. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Shanghai (2006. január 23., 09:34:22)
Tititá (2006. december 10., 12:37:25)
Dicséret (2006. április 23., 12:15:20)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2161 napja született, 150 szóból, és 743 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: