« Kocsmáztam »

Na nem inni voltam, nem hazudtolom meg józan önmagam. Dolgoztam, ha mondhatjuk úgy. Beálltam délelőtt (persze édesapám felügyelete és segítsége mellett) a pultba kiszolgálni. Jó volt, megtanultam sört csapolni, több kevesebb sikerrel. Az elsőn sok volt a hab, a másodikon kevés volt a hab, a harmadiknál pedig behúzva maradt a kar, és kinyomott a sörcsap alatti tárolórészbe két deci nedűt. Mentségemre legyen mondva, hogy amikor sok lett a hab, akkor prüszkölt egyet a sörcsap, az pedig, hogy lecsapoltam még ajándékba két decit, azért volt, mert nem tudtam, hogy a sörcsap karja nem ugrik vissza automatice. Azért jó volt. A fejben való összeadás meg nagyon nem megy.

Három napja összesen tizenkét órát aludtam, ergo rohadt fáradt vagyok, fizikailag és szellemileg egyaránt, pedig nagyon ritkán szoktal elfáradni. Mondjuk úgy, hogy ha már nem esik jól gépezni, akkor baj van. Na mindegy, holnap még korán kelés, aztán végre lehet aludni délig – azért csak módjával persze.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Jaja amikor nekem már nem esik jól a gépezés (ritka) akkor valóban baj van!
sort csapolni rohadt nehez. :D
multheten en is csapoltam.
nem nagy kaland.
Bodi: ismerős. :)

kukac7: jó, de te kocsmatöltelék vagy. :D
Én egyszer a gép előtt aludtam el. Ha jól emlékszem, leültem gép elé, aztán már az ágyig se volt erőm elmenni… :D
Mindenesetre többet voltál kocsmában (inni), mint én, nemde? :)
Mefi meg ne sértődj nekem :)
Akkor most már muszáj meghívnod egy sörre :)
Igyatok vizet, mefike fizet. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Modern oktatásügyi rendszer (2005. december 06., 04:00:00)
Napi jótanácsok (2007. március 02., 06:20:19)
Az idei oszkárok (2010. február 03., 01:01:15)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2160 napja született, 212 szóból, és 1019 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: