« Vissza a halálbüntetést »

Ezt olvassátok el Ti is.

Teljesen egyetértek Leventével, a halálbüntetést vissza kellene állítani, és az ilyen szülőket drasztikus kegyetlenséggel, sőt, még annál is durvábban megölni.

Azért az elgondolkodtató, hogy mígy egy két-három éves gyerek vígan homokozik, addig a másikat lelki- és fizikai terrornak teszik ki, egyfolytában. Írnék valamit, de egyszerűen nem tudok mit…

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
teljes mértékben egyetértek. az ilyen ember olyan büntetést érdemel, hogy maga kívánja a halálát. kapásból megölni túl nagy kegyelem lenne
iylenkor a „sokkoló” nevű fegyvert ajánlom. Lassú,szar,fájdalmas….Ez az igazi!…
Csonkolni, megsózni, hangyák közé dobni és hagyni megdögleni.
Én ugyanezt megcsinálnám velük, tuti, hogy az IQ-juk nem volt több a szegény kisgyermekénél. Bocs, de ezek brutális faszfej elmebetegek.
Kikötözni, megsebezni, patkányok közé dobni, besózni, Salétrom-sav, csonkolás vízbefolytás. Ez a világ leg kegyetlenebb dolga, amit ember elkövethet, ettől fel tud fordulni a gyomrom. A másik ilyen, mikor kisállatokat látok az autópálya szélén. Az ilyen emberek simán megérdemelnék a legkegyetlenebb kínzásokat. Addig verném őket, amíg nem könyörögnének a halálért, utána elkezdeném a fennt említett dolgokat. Remélem a börtönben azt kapják, amit érdemelnek…az ilyenek nem emberek…
ugyanazt vegig kel lcsinalni veluk.. szanalmas szarok..
Szerintem az ilyeneket még a börtönben is jól megverik, mert azért pár embernek azért ott is van szíve, és belátja, hogy egy ilyen kisgyereket verni még brutálisabb, mint ha valakit megölnének. Remélem pár börtöntöltelék jól megveri a kisgyerek szüleit, ha már halálbűntetés, vagy kínzás-lehetőség nincs.
szerintem sokkal rosszabb lesz nekik a fegyhazbuntetes, az ilyeneket bent sem nezik jo szemmel. egyebkent a halalbuntetes visszaallitasahoz fel kellen mondanunk nehany nemzetkozi egyezmenyt es kiegeszito jegyzokonyvet, ki tudja mennyire neznek jo szemmel ezt az europai orszagok.
egyetertek Shamaltal, ha benn rohadnak 20-30 evig majd helyre verik az agyukat. raadasul amit benn kapnak az sem lesz kellemes..
moikboy:fú de végignézném, az ilyen emberek egyszerűen nem emberek.
A fegyház is elég kemény, megérdemlik azt is. Ahhogy Shamalt is mondja, az ilyeneket nem kedvelik különösebben.
mindenesetre én levágnám a lábát, kinyomnám a szemét, sozt fossun amerre lát! :D
5 évig verni mindennap, aztán fejbelőni az ilyet.
Hát, mefi, nemt'om. A halálbüntetéssel vonakodva, de talán mégis egyet is tudnék érteni. A „drasztikus kegyetlenség” kitétellel, meg azzal, amit a többiek leírtak viszont nagyon nem tudok azonosulni. Ti *tényleg*, viccen kívül végig tudnátok nézni egy ember savban való feloldását? A másik: jobb lenne-e egyáltalán bárkinek attól, hogy ezt az embert megkínoznák a halála előtt? Tényleg hasznos lenne ez a világ számára? El kéne gondolkodni – bár ez bizonyára csak az én véleményem.
suidrootal teljesen egytertek, neha komolyan -nem tudom milyen korosztaly olvas teged mefi- olyan bugyuta hozzaszolasok vannak, te leirod hogy mit gondolsz aztan mindenki bologat Talan mint most is ha nem irod, hogy halalbuntetes akkor lehet, hogy senki sem irta volna, hogy savban feloldas. Azert van egy bizonyos szintje bunteteseknek is, barmit is kovetett el az illeto. Es telleg mint suid is irja, kinek lenne jobb, az hogy megkinozzak oket? Butasag vs ertelmesseg verremeno harca ez.
hat muszaj neha az identitas- es onallo gondolathianyt mashonnan potolni, igy mukodik ez a vilag :P
Én nem mondtam, hogy savval kínozni, meg stb, pusztán főbelőni, mert az ilyen nem érdemli meg, hogy éljen. Nem akarok ebből összetűzést, mert mindenkinek meg van a saját véleménye, de azért egy olyan szülő, aki egy kétéves gyereket rendszeresen kínoz, hát nem tudom..
Undorító, tényleg nem ember az ilyen. Még másik embert ölni is nagyon durva, de hogy a saját gyerekét…
kíváncsi vagyok hogy jutottak idáig a szüleik biztos nekik is törés volt az életükben.
Undorító, gusztustalan, rohadt család lehet… szegény gyerek :( Az ilyet fel kéne akasztani és óránként 1 centivel odébbhúzni a lába alól a farönköt… :@
Dögölne meg az összes ilyen rohadt szülő… Miért ilyen családba kell születnie az ártatlan gyerekeknek… Inkább kerülnének oda akiknek nem lehet gyerekük, és nagyon szeretnének… :(
Különös kegyetlenséggel kéne megtanítani ezeket a szülőnek nem nevezhető lényeket a becsületre és az emberségre.
Ettől felfordul a gyomrom, nehéz elhinni hogy ijen emberek is léteznek. Remélem megkapják a nekik járó büntetést (akasztás pl).
A másik, amit ne felejtsetek el: bármennyire is gonosz az ilyen ember, vele született jogai vannak, és egyáltalán nem biztos, hogy nekünk – az államnak – jogunk van MEGFOSZTANI őt ezektől a jogaitól. A korlátozás az más, azt szabad, különben nem lenne állam az állam.
Nameg persze, ahogy shamalt is írja, ehhez egy-két nemzetközi egyezményt is fel kéne mondanunk, többek között az EU-t, szóval ezt a halálbüntetéses dolgot hagyjuk a MIÉP-re. Az ilyen gyilkosoknak meg: fegyházat, jó keményet.
(mefi külön grat az akronímafeloldó szkriptedhez, akkor a MIÉP lehetne Mesterséges- Intelligencia és Élet Pártja ;P)
Hát igen, nektek is teljesen igazatok van. Az a két szegény ember nem tehet róla hogy nehéz gyermekkoruk volt! Az a szemét kislány meg oda merészelt születni!

Hát bizony a jó kurva anyját a büdös kölkének! A szülőknek joguk van halálra verni a gyereket, joguk van megetetni vele a saját szarát!

Ha életben maradt volna a kislány, akkor még meg is lehetne őket dícsérni!
*sohaj*
senki nem azt mondta, hogy meg kellene dicserni oket, en mindossze azt vonom ketsegbe, hogy a halalbuntetes a megfelelo buntetesi nem az ilyen esetekre.
Szegény gyerek…
Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy ki vitte vissza a nevelőszülőktöl a gyereket. Egyébként, ahogy kiolvastam a cikkböl, ezek az emberszerü lények azt hitték, hogy ez a gyereknevelés. Csak azon csodálkozom, hogy a többi öt hogyan élte tül.
:| Mindent elmondtatok már… Szegény gyerek. Bár szerintem sem kell a halálbüntetés. Életfogytiglan sokkal rosszabb minthogy egy pillanat alatt vége az életének és nem szenved tovább.
sHelf: jah, és ráadásul egy l-lel írtam, és a szóhatárt is lehagytam. :D

Persze, én is tisztában vagyok vele, hogy a halálbüntetést nem lehet egyik napról a másikra visszaállítani. Viszont naponta látok olyan szülőket például, akik otthagynak a kocsmában 3-4000 forintot alkohol- és dohányárura, de a gyerekre rászólnak, hogy a 120 forintos Baunty az drága, helyette a 20 forintos rágóból vegyen egyet. Na ilyenkor már nyikorog a bicska a zsebemben…
…de hát nem csinálhacc semit, sot ne is panaszkodj, mert ebbol eltek stb, nem? szoval amig adjak a penzt addig nem szolunk a vevokre, aranyszabaly. :)
Igen, és látod, pont emiatt olyan bosszantó.
Elhiszem hogy idegesít, 100 ft bevételkiesés.
Hát valóban csúnya egy eset. A halálbüntetés-témát már ezerszer megrágtam, de még mindig nem tudom jó-e. Ebben az esetben persze elég egyértelmű, de ezt nem egyes esetekre kell rámondani, hanem mint szisztémát kell kezelni. Úgy pedig máris nem olyan egyértelmű.
A kínzásokat favorizáló emberekkel nem tudok egyet érteni, pedig nyilván én is úgy gondolom hogy ezek ketten a legsötétebb mocska a világnak, de mint azt páran már előttem is mondták: ettől nem lesz jobb senkinek. Jó, talán úgy a saját lelkem nyugalmáért egyszer megverném őket (márhogy a szülőket), se semmiféle válogatott kegyetlenség. Az az ő módszerük.
Szöget ütött a fejembe, hogy hogy van ezeknek 5 másik gyerekük? És azokkal mostantól mi lesz? Bár gondolom nem nagyon sírnak a szüleik után…
Van egy tippem, hogy C kategóriás állampolgárok lehettek az illetők, de ez csak tipp. (Kis település, sok gyerek, hatodikat nem tudják eltartani…hm.)
Nekem az a legnagyobb bajom az egésszel, hogy szerintem nem is nagyon fogják fel amit tettek. Nem érzik ezt akkora bűnnek. Sok gyilkos (a „normális”, hirtelen felindulásos fajtából) alig tud együtt élni azzal a tudattal, hogy mit tett, ezért olyan kegyetlen nekik a hosszú fegyház. De ezek szerintem úgy fognak bemenni, mint valami kényszerüdülőbe, anélkül hogy egy pillanatra is megbánnák amit tettek. Sebaj, majd a személyzet helyreteszi őket. A pedofilok is gyakran mennek neki a cellafalnak véletlenül…
Igen, szinte biztos, hogy C kategória. Csak tudod ilyenkor szomorú vagyok, mert hova lepödöm meg, hogy a C kategória bunkó, ha ilyen szülei vannak? Ki tudja, hogy a legtöbbje mit élt át fiatal korában.

A pedofilokat nagyon „szeretik” a börtönben, igen. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Meglepetés e bejegyzés (2007. május 29., 08:56:22)
Tékettő (2007. április 20., 10:12:38)
SSS (2006. március 23., 03:28:04)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2155 napja született, 110 szóból, és 590 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: