« Kánikula »

Tudom, hogy mindenhol ezt lehet hallani, hogy meleg van, de azért egyet szögezzünk le: ha már nekem melegem van (pedig tényleg bírom és élvezem a kánikulát, olyan 35°C-ig) akkor már gond van. Ez a tegnapi 36°C például kicsit sok volt. Szerencsére éjszaka lehűtötte egy jó kis zuhi, aminek következtében félórás áramszünet is volt, de ez a kisebb probléma, a nagyobb az, hogy be kellett csuknom az ablakot, mert beesett az eső, sőt, még anyagi károm is keletkezett: kiesett az ablakon egy már csak hat darabot tartalmazó tollaslabda szett is, remélem nem ázott el, röstellem de még nem esett jól megnézni.

Jéghideg ital és görögdinnye, sok gyümölcs, hidegvizes borogatás, így kell ezt csinálni. Tegnap amúgy voltunk tekerni, (hét óra után, hogy mégse a tűző napon kelljen) laza ötven kilométert. A poén az volt, hogy oda egy órás volt az út, vissza pedig huszonöt perc – menekültünk az eső elől, sikeresen.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Nyári esőben jó elázni pedig!
Abban van igazság, de kerékpárral valahogy nem esett jól megfürödni. Megaztán több is volt ez, mint nyári eső, hajnal négyig zuhogott, és akkorákat villámlott, hogy majd beszartam. :D
nálunk csak kurva erős szél meg egy kis eső volt, a többit átaludtam. :)
hú én multkor eltekertem fűzfőre meg vissza délután, de nagy barom voltam, mert a kulacsomba a víz mindig felmelegedett, és visszafele ha leszálltam a bicikliről már lábra állni alig tudtam, szóval mindenféleképpen csak este szabad kimenni hosszabb távra. érdekes, mert nem egyszer voltam már fűzfőn és semmi ilyen nem volt eddig, dehát eza meleg. áh, kegyetlen, leégtem, de most asszem megyek majd strandra megint.
n2K: meg mész kodozni. :D
azt majd este! ^^
Télleg meleg van….
Mondjuk most biztos nem dolgoznék szabadban. :D
Itt megint esik…
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Ez is megvolt (2006. november 21., 04:25:42)
Számolom a lila karikákat (2008. október 05., 11:26:30)
Eláztunk, Rezső! (2009. június 07., 06:42:29)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2154 napja született, 202 szóból, és 963 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: