« Csak az a szép ződ gyep »

Ugye most csatornáznak errefelé. Ez úgy működik, hogy kintről szépen beviszik a kerítésig, onnantól pedig a tulajdonos dolga. Na mármost, az egyik házban csak úgy tudták megoldani, hogy a szomszéd árkán vitték keresztül, ahol magának a szomszédnak is csinálták volna a csatornát. Ehhez a munkásoknak joguk van, ráadásul az árok és a híd nem a tulajdonosé, hanem közterület (más kérdés, hogy a tulajdonos tartja rendben, esetleg virágot is ültet stb.), tehát a szomszédnak semmi beleszólása; nem fogják szétvágni a gázvezetéket azért, mert ő neki nem tetszik.

Ehhez képest, este megjött az asszony (akitől az ipari mérleg kiakadna, és közölné, hogy súlyos nyomokat hagytak rajta, valamint természetesen fehér bőre van) és az utca közepén nekiállt üvöltözni, hogy Az én szééép árkommal mit tettek!!! Fölháborító, botrááányos!!!. Persze, ilyenkor két öregasszony rögtön jött bólogatni, hogy ők bizony mindent láttak, a szomszéd akarta így (ami egyébként nem igaz, mert a munkások döntötése volt), és jelentse föl a polgármesteri hivatalnál, mert ez abszurdum, ami itt történik.

Szerintem is. Abszurdum, hogy végre eljutott ez a retkes város oda, hogy csatornáznak (érted, így a huszonegyedik század derekán) és fölújítják az utakat, de nem, ő most a gyönyörű árkát sajnálja (amit mellesleg a munkások visszaállítottak eredeti kinézetére), ahelyett, hogy örülne neki, hogy nem kell a szarát szagolnia, ami a derítő felől érkezik.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Ezeknek igazából fasz való és nem csatorna.
Abból viszont jó nagy és rücskös, anális úton.
itt emg msotkezdik felujjitani utakat meg gazt fektetnek. Multheten elkezd csopogni az eso, es 10sec alatt az osszes munkas eltunik mindenestul es csak masnap jonnek vissza. Es ezt igy eljatszottak 2*. De mar kb 5 napja semmitse csianlnak vele csak ugy felig lognak ki az arokbol a gazcsovek, homokot amit kiastak sztem amr teljesen elfujta a szel, szal tempo az.. van. :D
Lin3Lord: Valahonnan nagyon ismerős a helyzet… Errefelé is ez szokott menni…
Sajnos nem tudom átélni a helyzetedet, itt nálunk minden mindig a legnagyobb rendben megy :-D
eF`k3_: Pontosan, erre nem lehet mást mondani. Még azt, hogy jellemző :/
eF`k3_: hát az.

Lin3Lord: itt esőben is dolgoztak, amit tudtak.

axaard: :D

Jackson: welcom to nógrádmegye..
mefi: Ezzel a „welcom to nógrádmegye..” mondattal mindent elmondtál, hasonlót akartam én is írni. ;) Ez van; az ország egyik legelmaradottabb megyéjében élni nem valami szívderítő…
jah, en meg szigetlako vagyok :D
mefi: Én is nógrád megyébe lakom (itt kezdődik szinte mellettünk :D) és nálunk is nemrég volt csatornázás… Túl sokat nem törődtek a gázvezetékkel, ugyanis 2 napon belül 3x sikerült átvágniuk… :D
azért érdekes lenne, ha a munkások döntik el, építés előtt közvetlenül, h merre kéne vinni azt a csövet?
Pedig ők döntik el, hidd el. Az árok és a híd közterület, a ház tulajdonosának legföljebb annyi köze van hozzá, hogy rendben tartja.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Hangyák a vajamban (2012. március 06., 11:36:13)
Történelem témazáró (2006. február 05., 12:54:06)
Troli (2006. április 14., 03:48:31)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2146 napja született, 320 szóból, és 1505 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: