« Domain Wars Episode II »

Most olvasom, hogy Levee írt a domének harcáról amiben finoman szólva jómagamnak is van egy kis tapasztalatom.

Régebbi olvasóim és ismerőseim talán emlékeznek, hogy mephisto néven jelentem meg internetes körökben. Ez mai napig így lenne, ha nem kellett volna a mefire kényszerülnöm (ami egyébként sokkal jobban tetszik, és legalább rövidebb is), a http://mephisto.hu/ miatt.

Tudniillik ez a weblap két éve néz ki így, ahogyan ezen sorok írásakor. Két éve küldtem én egy levelet, hogy Hellószia, mennyi kiloja? – persze hivatalos hangnemben – mire ők négy-öt levél után, miután konzultáltak a finance-managgerrel, aki közölte, hogy sajnos nem tudják eladni, mert heteken belül(!) megindítják a szolgáltatást. Igen, heteken belül, persze. Két éve áll ugyanúgy a domén, semmi változás. Nah akkor jött, hogy ingyenesen regisztrálható .be domén, ami már egyébként nem ingyenes, idén nekem is fizetnem kell érte, de 20€-t mindenképpen megér.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
De nekem ez a .tk és a .be annyira nem tetszik, persze mindkettő ingyenes (volt). Valamiért a .hu a perverzitásom, nekem olyan kell. :)
Mondjuk a .tk és a .be nem teljesen ugyanaz, mert a .tk csak egy átirányítás volt, míg a .be egy teljesen szabályos domén, van hozzá adminfelület, tudok mailt is tenni rá stb.
Hm, akkor rosszul voltam tájékozódva. Mindegy, a lényeg ugyanaz :) nekem .hu kell és punktum. Meg akarom szerezni a levee.hu -t.
A .be az a belgiumi domain nem?
Ha már témában vagyunk, melyik céget ajánljátok domain regisztrációra és hostingra? (fő szempontok: olcsó és megbízható) :)
hgyorgy: Nekem több oldalam is a WSB-nél van. (wsb.hu) ELég megbízható, nem volt még gond.
lanten.hu
Lantennel mi csak megszívtuk, én a dataglobe-ot ajánlom, ott fut a Nuskull is.
én az mgj-t ajánlom… még nem volt azzal bajom ;) (mgj.hu)
én an lippi.hu – val vagyok így. 2000 óta van kint az az egy kép, ami most is, és nem igazán sikerült egyezkedni eddig…
Én törvényben szabályoznám a domain adás/vétel árát, méghozzá egy egészséges 10000 forintos maximum összegben.
ezt akkor kellett volna megszabni, amikor beindult ez a nagy szabadság. nekem is van több domain nevem, de van olyan kollégám, akinek 20nál is több van a nevén. utólag szabályozni már baromi nehéz lenne.
suexID: fel lennének háborodva a juppik, ha ilyen korlátozást akarnál hozni. Mert, hogy ez micsoda antikapitalista, kommunista hozzáállás ugyebár. Ebben az országban már antikapitalista dolog, ha valaki egy kicsit a „pórnép” érdekét nézi.
hgyorgy: DataGlobe

A most készülő honlap, amit megrendelésre csinálok és ha minden jól megy, akkor a jövő héten fel is kerül, hozzájuk telepszik fel. Sokáig kerestem hosting céget, de ez lett a végső. Lényegében 500 MB tárhely korlátlan szolgáltatásokkal évi 11.880 Ft + 4.800 Ft 2 évre a .hu domain. A megrendelő első kérdése az volt, hogy nincs ennél olcsóbb? Hát ettől kicsit kiakadtam. Szóval ténykérdés, hogy máshol kapok ennyiért 1 GB-ot, de ott nincs olyan admin felület, mint a DataGlobe-nál. Itt szinte mindent lehet állítani. Most emelkedett az admin felület verzió száma és már a DNS rekordokat is lehet állíani. Aztán van napi DB mentés, korlátlan aldomain (korlátlan = az ésszerűség határain belül), e-mail alias, mail cím (mail tárhely kvótája lejön a tárhely méretéből), létrehozhatsz több ftp user-t, több mysql kapcsolat és mindegyikhez több DB-t hozhatsz létre, hibaoldalak (bár ez megoldható .htaccess-szel is), időzített php futtatás, webmail, phpmyadmin, stat (amit még nem tudtam kipróbálni, mert csak jövő héten lesz meg a domain). Számla letölthető pdf formátumlban. Szóval lehet, hogy máshol ennyiért 1GB-ot kapok, de ezt az admin felületet nem cserélném el arra.

Egyébként a qrva annyukat, hogy 2 hetet kell várni a .hu-s domain-ekre. Ha jól tudom, akkor pl. a .com-ra nincs 2 hetes várólista.

Mefi : a DG-nál .be, .bz 9 700 Ft / év és .tk, .ws 7 850 Ft / év

Egyébként azt a mai napig nem értem, hogy hogyan tudnak egyes hosting cégek pofátlanul magas árakakt elkérni pl. egy 20 MB-os tárhelyért. Amit ott elkérnek 20 MB-ért a DG-nál 1 Gb-ot kapok érte.
l3v3e: Vagyis nem fut, mert a DG-os 404-es oldal jön be.

suexID: Ezzel azért nem értek egyet, mert ha annó én beregeltem volna a logan.hu-t amikor először megfordult a fejemben, akkor most sokat fizetne érte a volt Daewoo …
Landee:Hibajavítás

Mefi : a DG-nál .be, .bz 19 700 Ft/év …
<b>Landee:<b> Valami fejlesztés volt az oldalon, és még valamiért nem megy, de amúgy sikerült elkapnod azt a pár órát, amikor nem elérhető :) Egyébként teljesen elégedettek vagyunk, főleg az admin felület, na azért nagyon-nagyon megéri. De addig is nézd meg a levee.nuskull.hu oldalt, az bejön.
Én is a DataGlobe-hoz mentem, és nekem is kell várnom kb. 2 hetet a .net-es beregisztrálásig. Szóval Landee, ne aggódj. :D Amúgy tényleg a DUDA nagyon korrekt.
v1rush:Igen nekem is nagyon bejön a D.U.D.A. és egyébként sztem nagyon korrekt a szolgáltató. Látom már beizzítottad a tárhelyet :-)
Jackson: Nekem meg volt. WoS indulásánál. Csak majdnem 2 hetet állt a szerver, mert balf..ok voltak.
Landee: A két hetes várakozást én is rühellem. Pontosabban 17 nap. De ez is csak azért van, hogy valaki aki keresztbe akar tenni, az még belevatkozhasson, hogy ne tudd beregizni.
Domainregisztrációra még a Datamobilt is tudom ajánlani, ha kell info dobjon bárki mailt a zokni[kukac]mefi[pont]be-re. :)
Ja igen. Még annyi tapasztalat van a DG-nál, hogy nem lehet UTF-8-at használni. A mod_rewirte elvileg nem támogatott, de nekem sikerül működésre bírnom. Ha jövő héten meglesz a domain, akkor úgy is kipróbálom és ha műxik, akkor publikálom a megoldást. De poén, hogy a DG-nak mikor felvetettem, hogy miért nem műxik azt mondták. Hogy tiltva van. Aztán összejött és után írtam nekik, hogy most akkor mi van. Leírtam nekik, hogy hogyan műxik és hogy így használhatom-e. Azt mondták, hogy többen szóltak már, hogy nem megy, de nem volt idejük megnézni és nem tudták, hogy mi a gond. Szóval megköszönték, hogy szóltam, hogy hogyan lehet beüzemelni.

Ha jövő héten meglesz a domain és műxik, akkor szólok, hogy mi megoldás.
dataserv.hu
es minjar jon efke velemenye,a mirol elore tudom h negativ lesz, erosen negativ de mar latni benne a remenyt. foelg azert emrt cfml-t is lehet futtatni :>
Nah es mar van gravatarom bar meg szerencsetlenkedek vele, h mindenhol ua. a mailcimem legyen :D
Lin3Lord:Hát nem sok mindent találtam itt. Szinte semmi nem műxik az oldalon …
énis ilyen rossz helyzetben vagyok, nemsoka kellene a mihalko.sk domain nev, de erre nem sok eselyt latok hiszen mar valaki regizte a domain raadasul valami
otthoni boraszat ehhh. Most vagy lesz az egesz uzletunk neve a domain: aka. predajaservisbicyklov.sk deez marha hosszu, talan akkor marad a mihalko.eu domain – csakazmegmármien.
Landee:
jovoheten indul.
.eu domainen nem gondolkodik még senki?
Schmile:Őszintén? Nem. Ha már egyszer magyar vagyok, akkor legyen .hu. Legalább utal az oldal nyervére is.
Schmile:Egyébként nagyon bugzik az oldalad. Semmit nem kapot csak egy rakás hibaüzenetet …
Schmile: de,mint irtam :)

más:

másodszintu domain *virágcsokor.mefi.be" mindenhol lehet ékezetes, vagy egyaltalan hol lehet ilyet regisztralni?
Landee: ez nem az én hibám… :(
A .net, .org domain regisztrációk ugye drágábbak mint a .hu, van még esetleg vmi negatívum velük kapcsolatban?
hgyorgy: A .hu után 2 évre kell fizetni (legalábbis én minden szolgáltatónál így láttam), a többi domainért meg évente…
Szerintem meg mindenki annyiért adja el a saját tulajdonát amennyiért akarja.

Ha én most azt mondanám hogy eladom a szaros wc-papíromat hárommilliárd forintért és valaki megvenné, akkor sem jöhetne oda senki reklamálni hogy nem adhatom ennyiért.

Piacgazdaság van, kereslet-kínálat. Ha valakinek fontos az adott domain akkor fizessen érte annyit, amennyit a tulajdonos kiszab. Punktum.
igy van. gyorsnak kell lenni. megyek es leregelem smv.hu-t :D
Moikboy: Erre nem nagyon tudok mit mondani, elég felháborító a szöveged az biztos. Majd, ha a nagyanyád megfagy télen, mert nem hajlandó átállni egy 800 ezer forintos távfűtési rendszerre, és emiatt nem lesz neki hol melegednie, akkor majd azt mondom, piacgazdaság Moikboy, ez van, aki nem bírja, az dögöljön meg!
nem a mi hibank. ezek regre 50-60 evvel ezelott kelett volna megkezeni a megelozest, h most ne legyenek ilyen bajok…
Azért gondolom te is belátod, hogy nincs igazad. A nagyanyám szerencsére jól van, anyagi körülményei rendezettek.

Másrészről pedig ha nincs pénz gázra, akkor segélyért folyamodnak az emberek. Próbáld meg te is, hátha domain-vásárlásra is adnak esgélyt!
Moikboy: Én most a szemléletről beszélek, a helyzet persze tényleg más. De a szemlélet. A mocsok kapitalizmus itt van, de hogy még igazat is adjak neki?

Azt már nem.
l3v3e:Egyébként pont a mostani helyzet miatt mondta azt egy szociológus egy beszélgetésben, hogy a kapitalizmus megbukott világszinten …
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Csak úgy (2007. június 09., 11:00:21)
Mefi utál költözni (2009. október 21., 08:01:22)
Vissza a halálbüntetést (2006. június 23., 08:33:58)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2145 napja született, 228 szóból, és 1133 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: