Bámultam egy pókot, homályos tekintettel, gondolataimba mélyedvén, s közben arra gondoltam, hogy milyen csodálatos a természet, milyen pontos a rendszer, amiben élünk. Itt van például ez az óriási keresztespók, ami minden évben megjelenik az ablakom sarkában, beszövi magát, és éli kis életét. Persze az is lehet, hogy minden évben más pók jön ide, de akkor pont az a csodálatos, hogy mindig más pók, mindig ugyanide. Én nem bánom, s nem bántom. Mért tenném; nappal összegyűjti a különböző rovarokat, éjjel még néha segítek is neki, egy lámpával odavilágítok, erre odarepül néhány szúnyog, amiket ő megfog, így mindenki boldog.
Vagy itt van példának ugyanaz a fecskepár (vagy nem ugyanaz, de az előző sorban írottak itt is érvényesek), mely harmadszor építi ugyanolyan fészkét, ugyanazon ablak fölé, és készíti föl ugyanolyannak fiókáit, hogy egyszer azok is fészket építsenek, valahol, valamikor.
És vannak egészen apró lények, amikről az ember nem is feltételezné, hogy milyen képességei vannak. Gondolok arra az egészen apró, pókszerű, hófehér kis rovarra, melynek hat lába van, és röpköd. Nyár elején lehet megfigyelni tevékenységét, rárepül az ember ruhájára, aztán akár órákig ott van, és olyan apró, hogy észre sem vesszük. Mint egy morzsa, talán még le is söpri az ember, de ha közelebbről megnézi, egy pici bogár, ami gömb alakot öltve bújik meg az ember ruháján, vagy máshol.
