« Papírmunka »

Érdekes, hogy az emberek többsége egyszerűen leblokkol, ha ki kell tölteni egy hivatalos, vagy éppen nem hivatalos dokumentumot. Így történt ez ma, mikoris a tanfolyamra való jelentkezési lapot kellett volna kitölteni. Az irat teljesen érthető volt, az első sorában kiemelve felhívták a kedves jelentkező figyelmét, hogy a jobb oldali oszlopot, valamint a hátoldalon lévő első két sort ne töltse ki, és hogy nyomtatott, olvasható betűkkel írjon, lehetőleg a kereten belül. Tekintsünk el attól, hogy a tizenéves nemcigány (Jézusom, ez vezetni fog, emberek rettegjetek!) írott és olvashatatlan betűkkel töltötte ki, még a jobb oldalt is, ez ugye nem meglepő. Viszont az, hogy egy harmincéves ember megkérdezi az oktatót, hogy ide [lakcím] mit írjak?, az már súlyos, sőt sújos.

Kifelé menet az egyik tanuló odajött hozzám, mint ha annyira jó barátságban lennénk, és megkérdezte, hogy nincs-e egy ezresem a hazaútjára. Találjátok ki, melyik résztvevő volt…

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
micsoda meglepetések… tippelni sem tudok, melyik lehetett…
Te burzsuj vagy, gondolom adtál neki :)
Vale: itt Tarjánban ugye… :D

smv: ha burzsuj is lennék, akkor sem adnék neki még egy átkozott fillért sem.
az oktató volt? :)
Köszönöm mefi, hogy postjaidban kiemeled, hogy nemcigány.
Hálás vagyok igazán!
ahahah, tiszta népszínház utca :D mig besetalok azon a 400m-en vagy 3 fentemlitett valamik jonnek lejmolni…

Bemegy a skinhead a schleckerbe, odamegy hozza az elado es megkerdezi: Mit adhatok? – Fa testapolot zsiros, barna borre.
:D
Lin3Lord:ma voltam én is arra. amikor még a Mátyás térre is eljutottam, már biztos voltam benne, h a Múzeum körút a nagykörút másik oldalán van :) Sok kurva aluljáró megkeveri a rutintalan biciklist…
maat: neha enis elkeveredek, pedig kethetente arrajarok dvdt venni :D
Lin3Lord:én meg egy éve 1) még fogalmam sem volt arról, h most pesti leszek 2) kaposváron laktam :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Szemüveg (2006. október 09., 05:53:47)
Harminchét (2006. július 21., 09:24:39)
Hasam de fáj (2006. szeptember 19., 04:24:05)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2133 napja született, 199 szóból, és 1052 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: