« Hírszemle »

Hét óra. Híreket mondunk.

Éppen hogy átadták a 4-es és 6-os villamos új vonalát, máris vandálok és akadályok sorát kellett leküzdenie a Budapesti Közlekedési Vállalatnak. A Margit hídon nemrég kidőlt oszlop után úgy néz ki, hogy a Petőfi hídon álló vasszerkezetek is felújításra szorulnak. Demszky Fotós Gábor a BKV-t hibáztatja, a BKV pedig Demszkyt. A munkálatok hetekig is eltarthatnak, a villamosok helyett pedig marad a kellemes klímájú villamospótló autóbusz. Demszky Gábor szerint egy hét, és a villamosok újra menetrend szerint fognak közlekedni.

Jövőhéten kezdetét veszi a a budapesti vízilabda EB. Az esemény pikantériája, hogy e sorok írása közben is munkások fáradoznak a medence körül, és néhány eszköz, mely a rendezvény gondtalanul való lebonyolításához lenne szükséges (ilyen például a dobogó) még nincsen beszerezve. Aggodalomra viszont semmi ok, Gyárfás Tamás kezében biztosak lehetünk benne, hogy a július 26-ai kezdésre minden készen áll majd.

Helyi híreink következnek.

Még mindig folynak a munkálatok a salgótarjáni autóbusz-állomás felújításán; bár az átadást augusztus elejére ígérték, nem szükséges hozzáértőnek lenni, hogy szemlélő észrevegye: itt nincs haladás. Helyszíni riporterünk háromnegyed órát körözött az építkezés területén, de semmilyen komolyabb munkálatot nem látott. Szerkesztőségünk szeretne elhatárolódni a vészjósló és negatív kijelentésektől, de ebből augusztusra nem lesz indulás.

Végül az időjárásról.

Meleg van, és egyre melegebb lesz. Hétvégére akár 35-36 °C hőmérséklet is előfordulhat. A doktorok arra kérik a lakosságot – de leginkább az idősebbeket –, húzódjanak vissza a hűvős lakásba, gondoskodjanak a megfelelő folyadékbevitelről és ha szükséges, hideg vizes borogatással hűtsék bokájukat és csuklójukat. A Balaton hőmérséklete 26 °C-os.

Negyed nyolc. A TV2-n ma este Columbo és Dr. House legújabb kalandjait, az RTL Klubbon a Várj míg világos lesz című amerikai krimit,míg a Magyar Televízión a Liliomfi című magyar vígjátékot tekinthetjük meg. Kellemes estét kíván a mefiblog-híradó szerkesztősége.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
ez o, khm, erdekes lett. :)
Hú. Nem csinálonk egy index.hu klónt, csak jobban? :D
Jöttem fikázni. :) Nem a hőmérséklet 26 Celsius, hanem a víz. ;) Amúgy legszívesebben lelopnám a dizájnodat, ha értenék hozzá.
De, smv csonkolj egy index.hu klont.
Arról nincs hír hogy meglett-e az elveszett viccújságom?
Köszi mefi.Hasznos vagy
Vale gépén meg a kegyetlen játékok megy…

Carter: nameg azt se mondják túl gyakran a TV-ben, hogy „a doktorok …”
ez a szerkesztőségünk valahogy nagyon slinket juttatja eszembe :)
A tarjáni főtéren tényleg nincs sok haladás. Tegnap volt szerencsém személyesen is tapasztalni. (Ha minden jól megy, talán még bejegyzést is tudok majd írni róla.) Szerintem is kicsit az esély, hogy augusztusra kész lesz az új autóbusz-állomás. Kicsit vicces, ahogy az egészet „kitelepítették” és az útszéli megállókon tetszeleg a felirat, hogy „Ideiglenes helyközi megállóhely”. Nógrád megye, 2006.
Schmile: hja. de a főtér már milliószor jobb mint mondjuk egy hónapja volt. akkor semmiféle közlekedés nem volt ott lehetséges. a busz-állomás (vagy ahogy itt hívják, a „paraszt”) újjáépítésével ítéletnapig sem fognak végezni, még most is a szétverés fázisában tartanak, pedig azt is jó ideje szétszedték már…
eF`k3_: ugye? :)

Carter: én úgy gondoltam, hogy a Balaton (mint víz) hőmérséklete, vagy az úgy nem jó? :)

l3v3e: :D

sticky: vécé fölött, bara a második polc.

Dorka: te meg szép. És kedves is. ;]

Vale: az Dr. House tiszteletére lett. És amúgy is, ki a tévé mefihez képest? ;]

maat: a szerkesztőségünk szófordulatot már régebben is használtam, amikor még nem olvastam Gábort.

Schmile: a főteret meg sem mertem említeni, az katasztrofális.

Vale: szerintem szeptemberig muszáj nekik átadni, az iskolás és dolgozó tömeget nem lenne szerencsés föltartani. (egyszer találkozhatnánk, ha már itt élünk és blogolunk ugyanabban a nyomortanyában városban. :) )
jah és egy januári bejegyzést talál csak a keresőd a kifejezésre…
mefi: köszi :D
mefi: „a szerkesztőségünk szófordulatot” én arra kerestem rá.
Vale:Hú az iszonyat jó film, épp tegnap néztem meg én is.
maat: te, a „szerkesztőségünk”, mint szófordulat fordul elő gyakran. :D
huh,most elpirultam :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

A güzü (2006. február 15., 07:32:52)
Fotózás (2006. december 07., 09:47:43)
Viharmadár (2006. február 24., 08:06:29)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2133 napja született, 485 szóból, és 2292 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: