Az ugye alap, hogy ha fölhívok egy busztársaságot, információra szomjazván, akkor nem olyan stílusban fogadnak, mint ha ők találták volna föl a spanyolviaszt, és szültek volna meg engem. Mert ugye fölhívtam a Volánbusz központi infomrációs irodáját, hogy az Eurolines nemzetközi jegypénztár ugyan mettől meddig tart nyitva, mert potyára mégse utazzak már föl. Asszonyka fölveszi, gorombán beleszól, hogy fórgálmi, tessék
, én pedig udvariasan elmondom kérdésemet. Se szó, se beszéd öcsém, erre benyomja a zenét, én meg várjak. Több mint három perc után(!) fölveszi egy kicsit udvariasabb nő. Meg sem jegyzem mi történt, mondom a kérdést. A válasz majdnem hasonló: –Maradjon! – szól a telefonba, és újra hallom a zenét, levegőt sem mertem venni, hisz maradnom kell. Harmadikra már egyszerűen beleröhögtem a kagylóba, ezt figyeljétek:
– Szevasz tarcsad má kicsit a vonalat!
Várok…
–Na mondjad!
–Érdeklődni szeretnék, pamparamm…
–Ja, reggel héttől fél nyolcig, szombaton meg csak négyig.
Magyarország, Budapest, 2006, csókolom.
Szerintem velünk van a baj… :D Meg lufyval :D