Igen, igen, igen, végre a kezemben a Harry Potter új kötete. Már elolvastam az első tizenegy fejezetet. Nagyon tetszik. Még most sem lehet olyan jeleket észrevenni, hogy az írónő kifogyott volna a történetekből!
Egyrészt nagyon örülök, hogy megvan, és, hogy olvashatom, de más gondolatokat, érzéseket is keltett bennem. Nővérem jut eszembe róla. Ő nagyon szereti(szerette) a Harry Potter könyveket, és filmeket. Ahogy olvasom, egyre jobban áthatol egy szívbemarkoló, rideg érzés, hogy ő most nem olvashatja el. Ő nem tudhatja meg, mi lesz a folytatás. Ő nem élheti át azt az izgalmat, amit az eddigi öt kötetnél mindig átélt. Nem ülhetünk le együtt beszélgetni, hogy milyen is ez a könyv, kivesézni, és jót röhögni a poénokon. Jön a karácsony. A szeretet ünnepe. Ilyenkor sajnos azok a (kellemetlen) érzések, gondolatok is előjönnek, amiket az ember általában le tud küzdeni. Nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam ez a rossz érzés, mert abból csak depresszió lenne, vagy magamba fordulnék stb. Most mégis, itt ülök, (könnyekkel a szememben) és olyan dolgokról írok, amiket valószínűleg nem sok ember ért. Leginkább egy valaki érti, az anyukám. Vigyázzon mindenki a szeretteire, és ne csak karácsonykor legyenek szeretteink!
