« Megélhetés »

Nem vagyok egy matekzseni, sőt, aki ismer az tudja, hogy a számolás messze nem áll közel a szívemhez. De most mégis, számoljunk egy picit! Van itt egy hölgyemény, aki a Lidl nevű helyi üzletben dolgozik (lakástól nagyjából három perc séta), mint pénctáros és raktáros. Ez minden nap cserélődik. Reggel nyolctól, vagy kilenctől dolgozik délután kettőig. Tény, hogy dolgozik, de kettőkor már itthon van, és nem kell hajnalban mennie. Magyarországon egy ilyen ember teljesen jelentéktelen (talán itt is, de ez más kérdés). De nézük meg a költségeket!

Havonta keres 1400?-t, ami a helyi valutaadatok szerint majdnem havi négyszázezer(!) forint. A forintról egyelőre ennyit, most inkább euróban mesélnék. Havi 600? a lakásbérlet (lakást venni drága, szinte mindenki bérli, mert megteheti), valamint – szintén hozzávetőleges adat – havi 200? a rezsi (telefon, internet, kábeltévé, villany, gáz, víz miegymás). Az 1400?-ból még mindig van 600?. Ez arra elég, hogy vegyen magának és a két lányának ruhát, kaját, piát, mászaki cikekket.

Ez csak a megélhetés, később még szeretnék írni arról is, hogy milyen az élet errefelé, de a konzekvencia így is levonható: Magyarország fényévekkel le van maradva – ezt persze tudtuk eddig is, csak kicsit pofáncsapja az embert a látvány, hogy mégis.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
mi ebben a fura? én is így keresek. :D
Vázze, nálam viszont az arányok ugyanazok, csak van egy 6,5x-ös osztóm.
Ha 600 euró a bérlet és 200 a rezsi, akkor hogy marad 800 euró az 1400-ból?
igen, ez utobbi szamomra is kerdeses :D
Balázs: Ne akadj fel ilyen apróságon! A lényeg, hogy mi tudjuk az igazságot! :)
Honi helyzet:

Az egy dolog, hogy nincs munkahely de …

----
A jogszabály akkor minősíti a megélhetést nem biztosítottnak, ha

1. a családnak az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90 %-át, azaz 2006-ban 23 220 forintot,

2. vagyona sem a kérelmezőnek, sem családjának nincsen.
----
Mefi kiszámolja :]
hat ez nekem eleg fura: 600euro az 160ezer forint korul mozog. azér az kicsit sok. ?! nemgondoljatok ?
Nem. Budapesten is általában 60-80 ezer forint körül vannak az albérleti díjak, pedig a bérek a németországiaknak csak hetedét-hatodát érik el.
Így van. Lehet, hogy sok az albérletre a 160e, de ha azt 400e-ből kell fizetned még mindig jobban jársz, mint ha itthon 80e-böl fizetsz 50e-t!
Balázs:Az elején írta, hogy nem matekzseni, biztos csak demonstrálni akarta :D
Mefi amúgy csodálkozol, hogy le vagyunk maradva? Te is az MSZPre szavaztál volna, s még nagyon sok ilyen elvakult ember volt. Ezért vagyunk lemaradva.
És még csodálkoznak, hogy az emberek pesszimisták, és mindenki menekül innen.
ne politizáljunk… de az összes pártot el kellene tüntetni – végleg.
Most jöttem haza Németországból és én több szempontból nem ezt állapítottam meg (oktatás [már haladunk az eu fele, dejó], szociális ellátás, munkanélküliség etc). Akinek van fizetése, annak tényleg jó, de egyre kevesebbkek van, épp ezért. (Ebből is látszik, h dübörög a gazdaságunk :D) De elég megnézni egy magyar és egy német autópályát is. Hasonló dolgokban sok helyen olyan engedékenyek a szabályok/-ványok, hogy azt itt el se tudom képzelni.
Erősen csökkent a szememben No. az utóbbi látogatásom óta eltelt 2 év alatt. Túl nagy a liberalizmus arrafele.
Ami tetszett: szelektív hulladékgyűjtés, Deutsches Museum.
Azért ott sem fenékig tejfel minden, ugyanis Németországban az elöregedés miatt az életszínvonal romlik (gyk. egyre kevesebb ember tart el egyre több nyugdíjast).

Gazala: „az összes pártot el kellene tüntetni – végleg.” Ne légy buta, ezt anarchizmusnak hívják, amelyről egy pár ostoba fiatalt kivéve mindenki belátta, hogy tarthatatlan káoszhoz vezet.

tiny: Ha egy pártot okolsz a lemaradásunkért, akkor bizony Te vagy vak. Skandáld még kicsit OV nevét a nagygyűléseken ;]
Shamalt: igen, ez kicsit érdekesen jött ki.
én is nemrég voltam Németországba, nem akarlak ismételni, de tényleg fényévekre levagyunk maradva, dehát ez van.
marton:Félreértettél. Nem a lemaradásunkért okolok egy pártot. Hanem azért, mert nem igyekszünk behozni. És ha az emberek nem látnak, csak utólag, akkor soha nem is fogjuk behozni.
Gazala:Így van, legyen királyság! :D
Maat:Haladunk az Eu felé, vissza. Az oktatás normális volt Magyarországon, szegény emberek is bekerülhettek egyetemre, főiskolára, most az lesz, mint régen. Kőműes fia kőméves, orvos fia orvos. Még tájékozódj egy kicsit a kimaradt dolgokról, s nézd azt, amiért van felháborodás.
th_gab:Hát igen, a 10 gyerekes roma nő, aki nem is akar dolgozni, az meg éldegél a cspból.
titkon kicsit remelem, hogy ezeket nem gondoljatok komolyan.

tiny: „Az oktatás normális volt Magyarországon, szegény emberek is bekerülhettek egyetemre, főiskolára, most az lesz, mint régen. Kőműes fia kőméves, orvos fia orvos. Még tájékozódj egy kicsit a kimaradt dolgokról, s nézd azt, amiért van felháborodás.” picit nezz utana ennek a rendszernek, mielott ezt igy leirod.
az oktatasira gondoltam termeszetesen.
Ez itt Spanyolban is igy van, sokkal jobban elnek az emberek. Na meg a mi szep Magzarorszagunktol messze le van maradva.
1 eve taposom a szart Angliaban, de nem estem hasra. Felvazolok egy alap peldat.

?5-7/ora minimalber, vegyunk 40 orat / hetre. Amit kezhez kapsz a ho vegen az olyan: ?800 tisztan. Studio apartman berlese havi ?350-400, Londonban tobb. Erre jon: tax: min. ?100/ho, viz, villany, gaz, telefon+internet: ?30, kaja, sor: ?3-5, cigi: ?2.3 (10 szalas), ?4.5 (20 szalas), buszjegy: ? 0.90 (pl zone1) -> ?1.80 -> ?3.60 -> oyster card, vagy heti jegy: ?12, esetleg havi ?48++

Iskola min: ?3000/szemeszter. Legolcsobb kolesz: ?65/het

Itt mar az a divat, hogy az altalanos iskolakert is fizetnek a szulok, mert csak azok a jok.

Ki kell fogni a munkat is, es a lakast is. En ugy velem, aki nem elt nagyon szarul otthon, az nem szivesen marad itt, de ha marad is, akkor annak nyomos oka van, pl iskola.
tiny: Nem elvakultan és nem pártra vonatkozóan jobboldali érzelműként nem erre gondoltam, hanem a rendszerváltás előtti oktatásra. Azóta (inkább ~85 óta) a színvonal leesett az eu/usa felsőoktatásának szintjére, a magyar mérnök már nem kiemelkedően jó. a szempont 90 (vagy korábban?) óta az, h minél több diplomás legyen. ez a színvonal eséséhez vezetett (lásd gábordénes).
szerintem ez ellen teHETnének az új intézkedések, HA jobban lennének kivitelezve.
a középiskolákban is csökkennek az elvárások. nő a liberalizmus, abban is, amiben a porosz rendszer sikeres volt (az oroszoktatást nem nézve). most mindenkinek mindekhez joga van. diákokat hülyének nézik (kompetenciamérés), amikor a feladatok összeállítóinál kezdődik a baj (minden 2. feladat logikai hibás).
az iskolákban az egyre több (egyre képzetlenebb) tanárból gyakran nyalás alapján válogatnak, így jellemző tendencia, h már az elitgimnáziumban is hülyék tanítanak. (oroszoktatást itt se nézzük. és tudom, ilyen az előző rendszerben is volt)
másik gond, hogy még két dolog változott a rendszerváltás óta:
1) a segg (szu->eu)
2) most már ezt a legtöbben nem veszik észre. kezdve ott, h nem lehet leadni egy szakdolgozatot, amiben a végzett kutatás az eu egyes (egyébként teljesen jogos) hibáira mutat rá…

és én is gimnazista vagyok.
Ez most hülyén hangzik, meg amúgy is tudod -> Teljesen igazad van, Maat :P
Oktatásról: az a nagy helyzet, hogy azért van ennyi jogász/publiciszta (a kommunikáció szakokról) mert a fiatalok felelőtlenül tanulnak. Majd az állam úgy is kifizeti, dejó nekem. Ha pénzt kell fizetni, majd hirtelen elkezdenek gondolkodni és nem képeznek ennyi teljesen felesleges embert évente.

A putnoki földművesnek miért kell hozzájárulnia a tandíjadhoz az adóból, hm?

„Nem az a kérdés, hogy kinek kell kifizetni a képzés költségeit: a diáknak kell, mert miért kéne másnak? Ha az állam segít, hogy a diák diplomás felnőttként az átlagos fizetés többszörösét vihesse haza, akkor joggal várhatja el, hogy a különbözet egy töredékét visszakapja. Az utólagos képzési hozzájárulás számokra lefordítva valami ilyesmit jelentett volna: az állam biztosítja, hogy havonta százezer forinttal többet keressünk, amiért cserébe kér havi 10 ezer forintot.”

via
Maat:Igen, teljesen egyetértek. Én oktatás színvonalnál a legjobbakra gondoltam, nem pedig az alibiegyetemekre.
Shamalt:Mivel nem értesz egyet? Én ismertem olyanokat, akik szegények voltak, a szüleik nem tudtak nekik pénzt küldeni. Dolgoznak, mellette egyetemre járnak, s így is éppenhogy kijönnek a pénzből. De most, hogy tandíjat vezetnek be még rosszabb lesz nekik. Azt nem tudom, hogy ez az utólag fizetős dolog hogyan valósult meg, amiről kezdetben szó volt, de még úgy is adóssággal kezded a pályádat, az se normális.

Azt hiszem, hogy az oktatásunk a fejlettebb országokhoz képest is normális. Konkrétan Skóciáról tudom, hogy mit tanulnak a diákok, hát egy csöppet nevetséges. Jah és az USA-ról ne is beszéljünk.

marton:Akkor gondoljuk tovább ezt a barbár gondolatot. A putnoki földműves akkor is ugyanannyi adót fizet, ha nekünk fizetni kell a képzésért. Szerintem sokkal felháborítóbb, hogy a családi pótlék személyében 20 gyerekes munkanélkülit tart el a dolgozó ember. Ha pedig a felsőoktatásba pénzt fektetünk, az meg is fog térülni. Gondoljuk csak el, hogy ha nekünk csak szalagmunkásaink lennének 0 képzettséggel, akkor kevesebb adó folyna be. Mert aki elvégzi az egyetemet, talán főiskolát, az tuti, hogy többet fog adózni, mint a putnoki paraszt.

Tehát így összefoglalva, szerintem nem az a baj, hogy pénzt kérnek, hanem az, hogy rossz helyről. És az indok is erőltetett, annak elfogadható, aki nem gondol bele.
Mefi még valami. Te örülnél, ha a keresetedből egy lakásbérlésnyi maradna? Azaz havi kb. 40ezer forint?
„Kőműes fia kőméves, orvos fia orvos.”
ezzel.
2008-ig meg lefolyik nemi viz a Dunan.
tiny: Arra miért nem gondolsz, hogy ha nem az adóból kellene kifizetni a diákok tandíját, akkor több pénz maradna a államkasszában? Aki tanulni akar fizessen. Aki szegény és tanulni szeretne, tanuljon jobban, mint a nemszegény társai. Egyenlőség soha nem lesz. Régebben próbálkoztak ezzel, de az a rendszer csődbe ment.

Egyébként meg mi van azokkal a diplomásokkal akik elmennek külföldre? Az ő adójukkal mit kezdesz?
marton:Jahj mennyi sarkított dolog. Szerinted egy országot mi visz jobban előre? A minimálbéres emberek, vagy azok, akik nekik munkahelyet teremtenek, a diplomások?

„nem az adóból kellene kifizetni a diákok tandíját, akkor több pénz maradna a államkasszában”

Itt több dolog van. Egyrészt amit mondtam, hogy nem innen kéne elvonni a pénzt, mivel rengeteg értelmetlen költsége van az államnak. A másik pedig az, hogy eddig nem kellett fizetni, most meg kell. Arra nem gondolsz, hogy eddig miért tudták megteremteni a lehetőséget? Ennyi erővel te meg fizessél az általános iskoládért, a szülésért, az orvosi kezelésért. Azért van az államunk, hogy az adókból ezt finanszírozza nekünk. Most pedig, hogy ezért fizetni kell, csökkentek az adók? NEM!
tiny: egesz konkretan mostansag egy hozzaerto, szakkepzett (nagyon utalom ezt a szot, de mashogy nem tudom erzekeltetni) szakmunkasreteg vinne elore, mert beloluk hiany van, diplomasokbol meg tulkepzes.
tiny: A diplomások nem teremtenek munkahelyeket, ne keverd össze őket a vállalkozókkal. Ha nincsenek minimálbéres emberek, nincs termelés. Nem kell diploma egy portásnak vagy egy targoncavezetőnek. Felesleges és DRÁGA.

A tandíjat alapvetően két helyről lehet elvenni: az államkasszából (a többi embertől) és a diákok zsebéből (akik igénybeveszik ezt a szolgáltatást). Ha az államkasszából vonják el, akkor kevesebb marad benne és nyilván kevesebbet lehet egyéb célokra költeni (pl úthálózat, adócsökkentés).

Az orvosi kezelésért fizetsz (legalábbis a szüleid biztosan), ezt társadalombiztosításnak hívják. Az általános- és középiskola, pedig mindenkinek KÖTELEZŐ (legalábbis 18 éves korig), tehát ide mindenki eljut.

Van egy másik kontinens nyugatra, az ott élő emberek úgy gondolják, hogy a felsőfokú képzés egy BEFEKTETÉS (bizony az). Nézd meg milyen egyetemek vannak ott és hogy hol tartanak.
Shamalt: teljesen igazad van.
Shamalt:, tiny: dolgozni akaró szakmunkást nem találni gyak. sehol az országban. dolgozni nem akaró diplomást és 8-- általánost végzett annál többet.
nem kell minden munkához diploma. a vezetők:beosztottak arány is nagyon magas.
egy jó szakmunkás (mondjuk asztalos) sokkal többet keres (/adót fizet) már ma is a „könyv- és ruhatáros” szakot végzett diplomásoknál.
ekkora felsőoktatással nem lehet olyan értelmiségi réteget képezni, ami előreviszi az országot. a fölösleges diplomák megszüntetésének egy (rossz) módja a tervezett rendszer.
sajnos a fizetős szakok eddig is népszerűek voltak.
Tegnap 3szor próbáltam válaszolni, de sajnos a mefiblog úgy akarta, hogy nem tudtam.
Shamalt:Általában túlképzést jelenti az alibiegyetem. Amikor felsőoktatásra gondoltam, akkor nem a MÜTF-re gondoltam. Tényleg egyetértek abban, hogy munkásokból hiány van, sok helyen pedig túlcsordulás (ez kicsit ko_cka volt :] ). Viszont ebben az állam is hibás, mert nem szabadna annyi helyen képezni pl közgazdászokat.

marton:Az első bekezdésben egyetértek, jobban belegondoltam, tényleg nem csak diplomások vállalkozók, de arra gondoltam, hogy nagy pénz úgyse jön diploma nélkül, de ez nem feltétlen igaz.

A tandíj résznél az a bajom, hogy nem azért van, mert a tandíjra nincs pénz, hanem mert lassan semmire sincs. Teljesen normális lenne, ha bukott diák (keresztféléves) fizetősre kerülne. Vagy egy adott átlag alatt, mert olyanokért tényleg kár a pénz, akik nem fogják elvégezni. De hogy mindenki, ezt szemétnek tartom. Főleg úgy, hogy olyan emberek élnek a fizetésemből (miután elvégzem a fizetős képzést), akik nem akarnak dolgozni. És megtehetik, mert ilyen a rendszer.

Harmadik bekezdés :): Orvosi kezelésre most bevezetik a vizitdíjat. Ez még nem lenne baj, de 2%-kal növekedni fog a TB. Akkor ezt minek nevezed, ha nem lehúzásnak?

Nem érdekel nyugaton hogyan gondolják, mert nyugaton jóval kisebbek az adók. A mi magas adónkból meg ha nem tellik a képzésre, akkor legyen nekünk is kis adónk és akkor elviseljük. Nem lehet összehasonlítani.
Maat :Persze, hogy népszerű, mert gazdagék buta gyerekét ha nem veszik föl gimi után, akkor gyakorlatilag semmit sem ért az érettségijével. Ezért népszerű. Abban igazad van, hogy van felesleg, de ne felejtsük el azt se, hogy van értelmiség is, akiket sikeresen képeztek. Szerintem mondjuk BME-ről nem sok olyan ember van, aki ne akarna dolgozni. Ha már oda bejutott, csak van annyi esze, hogy hasznosítsa is, amit ott megtanult.
tiny: Tehát az állam tehet arról ha valaki ilyen helyzetben elmegy közgazdásznak vagy jogásznak, a diák olyan ártatlan. Hogyne.

A felső x százaléknak a tandíját, majd kifizeti az alsó y százalék (ahol cca. 4x=y), így lesz motiváció a rendszerben.

Sok lehetősége nincs annak aki hosszútávon munkanélküli. 6 hónapig kap segélyt ami kb semmire nem elég.

Igen, ez bizony lehúzás, mert eddig túl sok pénzt osztogattak és bizony túl jól éltünk, ahhoz képest, hogy mennyit termelt az ország.
tiny: szoval mondjuk a Kozgaz es az ELTE jogi kara alibiegyetem, ertem.
Shamalt: ne húzd fel magad, nem éri meg.
dehogy huztam, kulturaltan vitazunk ;)
Ezt én nem vitának nevezném, ha a két fél értelme együtt nem tesz ki egy egységet. [-;
Shamalt:Én ezt nem írtam.
Balázs:Nah megint le lettünk oltva. Ez jelzi, hogy 3man sem vagyunk olyan okosak, mint Balázs. Szeretnék tőled bocsánatot kérni.
marton:
1) A diák is lehet ostoba, az államnak ezt is számításba kell vennie.
2) Szerintem jobban föl lehet háborodni más dolgokon is. És a tanulás egy olyan dolog, amire érdemes fizetni, mert megtérül. De ezt már írtam, hogy miért hülyeség, hogy a munkás fizeti a miénket. Ennyi erővel mi fizetjük a munkás kölykének tanítását. Pedig nekem nincs is gyerekem, akkor kevesebb adót fizetek? Nem.
3) Nem csak ilyen módon lehet munka nélkül megélni. De már írtam sokszor az én kis példámat.
4) Igen, de ők tudták, hogy szarban vagyunk. Mégis adócsökkentés volt a választások előtt(!), s azt hangoztatták, hogy lendületben az ország!

Többet nem akarok írni, úgyse tudnánk egy dolgot leszűrni. Már így is túl sokat írtunk.
tiny: nem, te azt irtad, hogy altalaban az alibiegyetemeken kepeznek tul. mivel az elso ket hely, ahol jelentos tulkepzes folyik, az a kozgaz es a jog, behelyettesitettem oket az egyenletbe ;)
Az általában szóval magyarázható az egyenlet hibás működése :)
tetszett volna pontosan fogalmazni! :P
Az 600? akart lenni, csak elírtam, bocsi és köszi.

(A többi hozzászólásra válaszolok, amint hazaértem, mert most nem esik jól átböngészni az egészet.)
marton, te tényleg ennyire elvakult vagy?
bzola10:Nem baj, ő szeret adót fizetni :D
Az utolsó két komment meggyőzött arról, hogy sajnos tényleg teljesen felesleges erről beszélnem nektek.
A tovabbtanulast inkabb rabizom masra. Pazaroljatok az ertekes erovel teli eleteteket, ahelyett hogy mar fiatal korotokban megteremtenetek az egzisztenciatokat. En Irorszagban dolgozom immar 3 eve egy gyarban mint szalagmunkas 0 vegzettseggel (csak erettsegim van), ezalatt az ido alatt vettem lakast, autot, es penzem is van, mindezt 23 eves koromra elertem. A fentiekhez annyit, hogy nem biztos hogy vegzettseg nelkul kevesebbet adozol, mert nem ritka hogy 1000 euronal is tobbet keresek HETENTE (Irorszagban hetente van fizetes), rengeteg tuloraval persze(pl 90 oras munkahet) ebbol kifolyolag magasabb az adom is.Ti tanuljatok es ragodjatok tovabb boszen, legkozelebb majd akkor irok ha a medencemet epitem.ciao!
Matt: meglátszik, hogy csak érettségid van. Majd akkor leszek kíváncsi a véleményedre, amikor bezár a gyár, aztán nézhetsz az érettségiddel, meg hogy hoppá 30 éves vagy, és nincs semmid.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Nem csak egó van ám (2007. szeptember 21., 07:18:49)
Volán (2006. május 22., 08:52:25)
Blogcsalád (2006. szeptember 20., 10:15:21)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2481 napja született, 290 szóból, és 1391 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: