« Jelszóváltoztatás »

Úgy szerettem a régi jelszavamat. Olyan kényelmes, kellemes, nekem való jelszó volt, sosem felejtettem el, már reflexből írtam, mikor megérkeztem az adminfelületre. Most viszont kénytelen voltam megváltoztatni, sőt még egy MD5-ös ellenőrzést is beletettem (röstellem, de eddig csak úgy lazán benne volt egy fájlban, bár ha valaki belülről nyitja meg, akkor lényegtelen, hogy van-e MD5, vagy nincs). Persze, amint elkészül a felhasználókezelős rész, rögtön megoldódik a probléma, mert szintek lesznek. Lesz a lúzer, a júzer, a visor és a supervisor. A lúzer nem kommentálhat, és bizonyos bejegyzéseket sem láthat, a júzer kommentálhat, és minden bejegyzést láthat, a visor kommentálhat, bejegyzéseket is lát és kommenteket is moderálhat, a supervisor pedig az, akinek mindent szabad, még akár posztolni. Egyelőre egy ilyen felhasználó lesz, én.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
ismerős valahonnan. én is írtam már ilyet csak az nem blogba volt hanem hírmotorba. mintha nem ugyanaz lenne =)
mikorra várható a mefiblog v x.0?
Es kik lesznek a luzerek, es mit ell tennie, hogy juzer lehessen?
Vale: amint időm és kedvem enged nekiállok. :)

axaard: nos, leginkább azok, akiket nem ismerek, vagy nem szeretném, ha kommentálnának (ennek leginkább spamszűrési oka van).
Jó lesz ez :) A jelszóváltás meg szar dolog, részvétem :(
ez jó dolog :) jelszóváltásról meg, ezt is megszokod rövid időn belül :)
Én utálok jelszót változtatni…
Ha az MSN regnél azt mondja a jelszavamra, hogy „Jelszó megfejthetősége: Nehéz”, akkor az jó jelszó?
legyen benne kis-nagybetu, szam, es specialis karakter.
Én körülnézek a szobámban, és amit először meglátok (feliratot), az lesz a jelszavam.
Dani:Na igen. Egyébként a jelszavamban van kis és nagybetű és szám. Aztán ha fontosabb helyen kell jelszót megadni, akkor már kap egy-két _ jelet, stb. pluszban.

moikboy:Ez sem rossz, de ha vki ismer, akkor könnyű a megfejés. (Egyék havernek pl. egy mp3 lejátszó neve a jelszó).
Dani:

és te ezeket meg is jegyzed…
axaard: Olyan 10 karakterig megjegyezhető (pl. net hozzáférés jelszavam)
semiii
kakeróó
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Höh (2007. augusztus 26., 07:08:47)
Matekmatika (2005. november 01., 03:00:00)
Moháts (2007. november 27., 07:20:36)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2094 napja született, 175 szóból, és 889 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: