« Eltelt a nyár »

Szomorú, szürke ez a hétfő reggel. Megyünk az isoklába megvenni a tankönyveket, majd a füzeteket tollakat, miegymást. Eltelt – és szerény véleményem szerint –, nagyon gyorsan eltelt a vakáció, amit nagy általánosságban nem szoktam bánni, csak néhány okból kifolyólag. Például végetér a meleg, nem lehet a kertben ebédelni és vacsorázni, vagy csak kiülni a napra olvasgatni egy könyvet, játszani egy kör tollaslabdát, vagy tekerni egy jót. Aztán, véget ér a lustálkodás. A tízórás kelést, és a hajnali egy-két órás fekvést leváltja a tízórás hullafáradtan való ágybadőlés, és a fél hatkor való zombikelés. És aztán a monoton mindennapok. A morcos hétfő, a kissé vidámabb kedd, a dejó, már hét közepe van szerda, a fáradt csütörtök, és várva-várt péntek, ami után jön a hétvége, ahol az ember kipihenheti magát. kitakaríthatja a szobáját, kotorhatja a havat, összeszedheti a kutyaszart, stb.

Olyan jó lenne, ha legalább örök nyár lenne. Nem 40°C-os kánikula, csak kellemes nyár.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Pontosan. Nekem ia ma lesznek meg könyveim.
Igen! Aszthiszem egy deák életében ez a legrosszabb dolog ami történhet:S
Persze belerázodunk aztán észre se vesszük és megint nyár lesz, de most olyan rosz belegondolni hogy még 9 hónap:S
Könyvek: detto. Szép volt ez a post, kösz….
Én már tegnap befedtem a könyveket, de ez a bejegyzés szép volt ;) :)
Egenm meg inkább ez a mocskos rohadt kurva suli zavar. Sülljön ki a szeme annak aki kitalálta, hogy az első tanítási nap péntek legyen. Milyen baromnak kell már lenni ehhez? :\
Suli letudva egy időre (másodszakma megvan sikeresen, egyetem majd egyszer levelezőn, ha lesz pénzem). Mindjárt megyek állásinterjúra, szóval ha ez összejön, akkor nekem a nyári punnyadást felváltja a dolgos hétköznapok unalmas és fárasztó monotonitása. Sajnos ez volt az utolsó nyaram, amikor lényegében nem csináltam semmit. Most meg jön a munka, munka, munka …

Egy dolog nyugtat, hogy a mostani programozó munka, azt meg szeretem csinálni. Ha ez nem jön be, akkor még mindig ott van a másik lehetőség (távmunkában honlapszerkesztés, tartalom feltöltés), már ha sikerül beszélnem az illetékesekkel, mert nagyon úgy néz ki, hogy egyik mail-emet sem kapták meg. Ha mostani állásinterjú nem jön be, akkor du. hívom a másik helyet.

A sulinak és a munkának is vannnak előnye. Suli viszonylagos punnyadás, és szabadság. Ha már dolgozol, akkor van zséd, de nem vagy már olyan szabad (mondjuk ez munkahelytől függ).
Hat egen, az osz+tel nem kellene meg par palmafa es akkor mar elviselhetobb lenne a suli :)
Max Loganhez hasonlóan nekem is ez volt az utolsó nyaram, innentől jön az átkozott munka. Szerintem ez ezerszer rosszabb, mint suliba járni, már előre félek az egésztől, pedig még el sem kezdtem dolgozni :(
hm, nekem meg van ket hetem az egyetemi eloadasok kezdeteig.
hehe, én meg már nem is emlékszem, milyen az a nyári szünet :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Mert a méret a lényeg (2007. április 21., 02:48:41)
Nem bréking de nyúz (2008. február 12., 06:41:48)
Buta-e (2007. december 09., 04:57:37)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2094 napja született, 237 szóból, és 1049 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: