Távol álljon tőlem, hogy politizáljak (bár mostanában ez elkerülhetetlen), de az csak nekem feltünő, hogy az államkassza kong az ürességtől, a népet ott szívatják ahol lehet, de azért a Combinó-rongálóknak , természetesen.
És csodálkoznak, hogy tömegesen akarják elhagyni ezt az országot. Kíváncsi vagyok mi lesz …
Kommentek
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Mefi :De, értem. Az államkassza hiányához képest gondoltam. Meg gondolom, hogy azért írtad, mert ha mi megszorítjuk magunkat, szorítsa meg az állam is, de én ezen sajnos már nem tudok fennakadni.
Egymillió tényleg lófasz (államkasszai méreteket nézve), és még csak nem is az államkasszából ajánlották fel. Demszky tűzte ki, ergo vagy a főváros pénzéből, vagy – amit kétlek – saját zsebből. Utóbbi mondjuk jó kampányfogás lenne.
tiny: „Mefi nem hittél nekem, amikor papoltam” erre gondoltam, hogy nem érted…
Tamás: persze, lófasz, de egymilliót tudnának máshova is tenni, szerintem. Hogy saját zsebből fizeti? Hát nem tudom, valahogy nem nézném ki belőle, persze lehet.
Mefi:
„az államkassza kong az ürességtől”
Én meg erre írtam a papolósat. Mert anno ezért le lettem hurrogva, hogy ne politizáljak. De már mindegy, már csak az nem tudja, hogy szarban vagyunk, aki ostoba.
Az a baj, hogy te alapjában párt-párt alapon fogod föl a dolgot, holott ez az egész kb. a rendszerváltás oóta várható volt, kérdés, hogy meddig tudják titkolni. Hát eddig.
Mefi: tudod, ha ezzel az egymillióval megcsípik azokat a kis suttyókat, akik széttaggelték a villamosokat, akkor azt mondom, jó helyre került a pénz. Ha meg nem, akkor meg úgyis elköltik másra :)
A saját zseb egyébként tényleg nem valószínű, de mondom, kampányfogásnak jó lenne. (Egyébként láttam már karón varjút, annak idején Csányi zsebből fizette pl a Pro Scientia díjakat, amikor nem jött össze elég szponzora az Akadémiának)
Csak ha belegondolsz, elkapják a suttyókat, akik fizetni tuti nem fognak, esetleg beteszik börtönbe, ahol meg az ellátásuk napi 4-5 ezer forint. Lehet, hogy tudnak fizetni, de nem hinném.
Kivételek pedig mindig vannak, mindenesetre sokan jó szemmel néznék szerintem.
Mefi: vedd úgy, hogy ha berakják őket börtönbe, nem taggelnek meg harminc másik falat, és ezzel mennyit spórolunk :) A napi 4-5 ezer forintot nem tudom, honnan vetted, én havi 120 ezret költenék magamra, ha a saját ellátásom napi 4 ezer forintba kerülne, és ennél biztos kevesebbet költök havonta. Pedig még szabadon is élek.
Tamás: volt régebben az MMM nevű műsor, és abban volt, hogy egy rab napi ellátása lebontva 3- és 5ezer forint között mozog (ez ugye attól is függ, hogy kell-e pl. különleges diéta).
Shamalt: és szerinted egy pp az meddig tart? Mármint, megéri megindítani egy ilyen hercehurcát?
Mefi: attol fugg, egyszeru ugy eseteben peldaul mar az elso targyalason lehet iteletet hozni, de leteznek pl un adhezios perek, ezek eseteben a polgari jogi igenyt a buntetoeljaras keretein belul biraljak el.
#suidroot:Legjobb tudomásom szerint az eladósodás a szocializmus idején volt, amikor az olcsó banki hitelek miatt nagy kölcsönt vettünk fel, majd a kőolajár-robbanás után a kamatok megemelkedtek így nem tudtuk fizetni. A rendszerváltás után pedig még jókora adósságunk volt, aminek csak a kamatát fizettük.
Én így tudom. Meg azt is tudom, hogy jó úton haladtunk ahhoz, hogy ne csak a kamaot fizessük, de sajnos a Medgyessy-Gyurcsány kormány idején hatalmasat nőtt az államháztartási hiány, ami ugye megint visszavetett bennünket.
tiny: Nem, én nem tudom, nekem csak véleményem van, az pedig az, hogy mivel a rendszerváltás óta nagy eséllyel mind a négy parlamenti széria lopott, ezért mostanra bármelyik oldal szimpatizánsai gond nélkül rá tudják lőcsölni a másik oldalra az üres államkassza felelősségét, és vice versa. És ezzel együtt hiszem, hogy nem erre kell keresni a kiutat ebből a szar helyzetből – ahogy Mefi mondta neked „ne politizáljunk”…
A szocializmus meg tönkrevágta az ország gazdaságát, ez meg sajnos nem vélemény kérdése, hanem történelmi tény :].
Szerintem ez az egymillió korrekt összeg, ha valóban megtalálják a tettest. Nem csak azt kell nézni hogy lecsukják min 2 évre, hanem azt, hogy ez majd talán egy kicsit elgondolkodtatja a többit (nem kergetek utópiát, nem azt mondtam, hogy ezek után nem lesz rongálás).
#suidroot: pontosan erről van szó, fölösleges köpködni, itt mindenki lopott. A nagy adósságot pedig köszönjük Antall Józsi bácsinak.
Tamás: jah, ha belegondolsz megéri rabnak lenni (csak kérdés, hogy fiúként jössz be, és lányként jössz-e ki…).
marton: egyébként a taggeléssel nem lenne baj, ha normális minőségben csinálnák, erre alkalmas helyekre. Meg ugye, ha dolgokat arra használnánk, amire való. (A villamos ablakának tönkretétele asszem nem rendeltetésszerű használat…)
#suidroot :) Ez így kicsit vicces. Ugyanis senki nem arról beszélt, hogy ki lopott többet. Nem lehet tudni, nem is az a lényeg. Hanem az, hogy mennyi a végösszeg, mennyire fejlődött az ország, mennyire „jó” az ország helyzete. Márpedig keresgélj kicsit a neten és te is látni fogod, amiről beszéltem. (hiány, munkanélküliek száma igen mutatós)
Mefi:Én pedig köpködöm azt, aki legjobban megérdemli. Meg különben sem hiszem, hogy Józsi bácsi egyedül agyalta ki ezt az egészet. Meg attól, hogy Józsi bácsit utáljuk, attól még nem lesz tele a kassza.
Mefi: Kicsit úgy érzem, nem a lényeget fogtad meg a mondanivalómból, mindegy, reagálok a tiedre ;]
Ha normális helyen lennének (lehetne csinálni graffiti-falakat) és nem lenne tele az egész scene önjelölt művészlelkekkel (akik felírják egy ötcentis filccel, hogy KBT és akkor ők ott a helyi vagány csávók) akkor persze nekem is tetszene a dolog, bár attól tartok, legális falakon elveszne az egésznek az érdekessége.