Megmondom őszintén, hogy mi bajom ezzel a bőrfejű témával. Aki a szlovákiában történtekről vár beszámolót, az csalódni fog: másról szeretnék írni, kicsit inkább a zene felől közelítenék, ha szabad.
Van teszem azt egy bőrfejű fiatal, ő hallgatja az ő bőrfejű zenéjét, nem szeret bizonyos embereket, néha felönt a garatra, sőt, olykor meg is mutatja, hogy bizony ő kemény, megütött valakit, aki neki nem tetszett.
Aztán ott van egy tarajt viselő lázadó fiatal, hallgatja a maga piszkos kis zenéjét, hétvégente, de sőt, mit hétvégénte, naponta berúg, azt hiszi minden szép, és várja a nagy semmit.
Ez a két fiatal teljesen békésen él, a megfelelő távolságtartással, természetesen. Tegyük föl, hogy a tarajt viselő fiatalember ellátogat külföldre, és szeretné megnézni kedvenc zenei stílusának külföldi képviselőit, esetleg még egy koncertre is ellátogat. Az úgymond kollégáival akár barátságot is köthet, ha beszéli a nyelvet, vagy megfelelő alkoholmennyiséget biztosít mindkét fél számára.
Na de tegyük föl, hogy bőrfejű fiatalember ellátogat egy másik országba, viszi az ő híres hazaszeretetét, és esetleg találkozik egy hasonló gondolkodásmódú fiatalemberrel. Na itt üt be a valami: a külföldi fiatalember hazájának büszke fia, és minden külföldit idegennek tekint, még a hasonlóan gondolkodó kollégát is. Két hasonlóan gondolkodó ember, mégis egymás ellenségei, megeshet, elég ha körül nézünk – és itt most meghazudtolom magamat – Szlovákiában, hogy kik azok, akik a magyarokat bántják, vagy kik azok a magyarok, akik a szlovákokat ócsárolják.
Olybá tűnik, erre az ördögi körre nincs megoldás – én legalábbis nem hiszem, hogy lenne.
