« Alaplapszám »

Kéne egy olyan, hogy számítógép-alaplapszám. Most komolyan, gondoljunk bele milyen sok előnye lenne. Például nem kéne szenvedni a napi látogatók megmérésével, hiszen az alaplapszámból nem lehetne kettő. Vagy kevesebb gond lenne a spammerekkel, és a letiltani kívánt látogatókkal. Persze, lenne számos negatív előnye is, de úgy gondolom, kicsit kulturáltabb lenne az internet, ha ezt bevezetnék, nem? És hogy ne jöhessen senki ajogaimvannak szöveggel, úgy lehetne csinálni, hogy pl. az első három karakter vagy számjegy nem lenne látható (tehát interneten nem lehetne lekérni), viszont a tulajdonos nevének azonosításához szükséges lenne.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hasonlóan értelmes ötlet, mint múltkorjában volt a MAC-címmel.
Az nem is ötlet volt, hanem hiányos tudás. :) Ez viszont ötlet, csak megvalósíthatatlan.
anno, regen en nagy vezer lenni apro cseten, elveztem volna egy ilyen jellegu tiltasi modszert.
par eve volt egy hasonlo hardveres azonositasi kiserlete valamelyik gyartonak, lett is belole nagy hercehurca-botrany.
Szerintem túl sok gép van már ahhoz, hogy ezt sikerüljön bevezetni.
Az Intel procikban van ilyen azonosító, csak ki van kapcsolva, mert akkora botrány kerekedett belüle, hogy csak na. :) Nincs olyan sok procigyártó, el lehetne terjeszteni, de szerencsére nem fogják. Egyébként nem a gépek, hanem az internetet kellene lecserélni hozzá… ;)
atirjak az „alaplapszamot” :)
mefi, el se tudod képzelni, hogy ebbe mennyi személyiségi jogi izét bele lehetne magyarázni..
Tok folosleges, nekem tok mind1, hogy mennyien olvasnak.
Szerintem pár napon belül csinálnának töréseket a h4ck3rek, amivel egy pillanat alatt át lehetne írni ezt a számot valami random izére, így a spammerek megint lenyomozhatatlanná válnának.
Már mint úgy érted, mint pl. a mobil telefonoknál az IMEI számot?
Bártházi András: igen, az internet sem igazán alkalmas rá, rengeteg dolgot kéne felújítani ehhez.

gaz: nah, erről nem is beszélve.

sHelf: hát sejtem.

Lin3`Lord_: neked igen, de teszem azt egy olyan oldalnak, ahol a napi látogatók bevételt hoznak, mindjárt más a helyzet.

marton: hát jah, de ha nagyon akarnák, meg lehetne csinálni feltörhetetlenre.

DarkEvil: hasonlóképpen, igen.
Mefi :De épp ezaz, hogy azt is átlehet ütni, akkor a gépeknél is átlehetne!
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

HTC Kaiser (2008. december 18., 11:43:04)
Dan Brown - Angyalok és démonok (2007. augusztus 23., 06:10:09)
Mr. Webkamera (2006. június 20., 07:39:03)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2010 napja született, 134 szóból, és 651 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: