« Közösblog II. »

Szóval a design nagy része már kész van, a motor nagyja is most készül. Várhatóan január közepe felé be üzemelem a teljes rendszertEgyenlőre ami biztos, hogy a bejelentkezés után mindenki blogolhat, illetve tölthet fel képet a mappájába. Indulásnak több témájú lesz, és ha van rá igény, akkor szétszedem témák szerint. A regisztrációs igényt mostazonnal lehet jelezni, mégpedig úgy, hogy dobsz egy emailt a zokni@mefi.be címre, benne egy négy-öt soros bemutatkozással, valamilyen avatarral (de inkább képpel) magadról, és a publikus elérhetőségeiddel. Eztán én hosszas, és alapos méregetés után eldöntöm, hogy megfelelsz-e, és ha igen, akkor kapsz egy nevet, és egy jelszót, amivel bejelentkezhetsz. Akik itt jelezték már, hogy részt vennének, ők természetesen alapból kapnak "felhasználói fiókot". A publikus adminisztrációs felületen a blogger által írt bejegyzések szerkesztésére, új bejegyzés létrehozására, és kép feltöltésére (saját mappában) lesz mód. A tárhely egyenlőre nem jelent problémát, és a képek egyébként sem nagyok. Lesz domain név is, a motort pedig PHP és MySQL tekeri majd, a kód valid XHTML 1.1 és CSS, a struktúra vakbarát, tenyérgép és mobil párti, lsnyomtatható lesz. Lehet örülni. Első szuszra nagyjából ennyit tudok elmondani. Akit érdekel dobja a mailt a dolgaival.
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
én már jeleztem előzőleg, úgyhogy majd MSNen megbeszéljük..
OK, csak ígyis nyolc felé vagyok, úgyhogy inkább e-mailben a többi dolgot.
Én kipróbálnám tesztelés céljából :)
ahogy én is
A tesztelő csapat már megvan, ha jó lesz minden akkor lesz regisztráció, de szerintem csak meghívásos alapon.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

UV (2007. augusztus 23., 12:57:37)
BB kódok (2006. március 04., 12:50:16)
mefi.be (2007. november 27., 05:45:17)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2335 napja született, 287 szóból, és 1361 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: