Írtam már róla, így az előzményeket és a történteket nem szeretném mégegyszer leírni. Kicsit más nézőpontból írnék most, méghozzá egy fiatalember sorsáról. 1956. december 8-a szomorú nap Salgótarján történelmében. Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz Istvánnak hívták. 1956-ban még nem töltötte be tizenkilencedik életévét. A salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban tanult (édesapja itt volt igazgató), sikeres érettségi-vizsgája után az ELTÉ-n tanult tovább. Mikor kitört a forradalom, édesanyja kérte, hogy utazzon haza, Salgótarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt (akkoriban nem igazán volt fűtés, még kevésbé errefelé, így a szenet lepakolták a házak elé, ahol kis ablakokon a pincékbe lapátolták), mikor egy eltévedt golyó eltalálta, s azonnal véget vetett életének. Irodalomkönyvekben és -órákon nem nagyon hallani róla, pedig verseket is írt, nem is akármilyeneket. Akinek dr. Ravasz István neve mond valamit, nem jár távol az igazságtól – a hadtörténész Ravasz István unokaöccse.
A salgótarjáni sortűznek ma van az ötvenedik évfordulója.
