« Szavazás »

Még mindig Napló, csak egyet akartam, de a másik közbejött.

Örül-e annak, hogy Románia és Bulgária csatlakozott az Európai Unióhoz?

Nos, Bulgáriával személy szerint semmi problémám nincsen, nem is voltam még ott. Ellenben Romániával. Emlékszem, úgy tízéves lehettem, amikor mentünk cseretáborba, Erdélybe, Csíkszentdomokosra. A busz akkoriban elég komolynak volt mondható; emeletes, tévés, vécés, szóval ami kell. Mikor áthaladtunk egy nagyobb városon, ilyen kis mezítlábas barnabőrű kölykök a busz után szaladtak, és tojással, nem viccelek: tojással dobálták a buszt. A sofőr elmondása szerint azért, mert ott volt a H betű, az meg ugye undorító.

De mondhatok csúnyábbat is: az ottani vendéglátóim mesélték, hogy az erdélyi rendszámú autóval (nem mint ha nekik futotta volna autóra; akkor, mikor utoljára láttam őket lovaskocsival vagy lóval közlekedtek, ez nagyjából hat éve volt!) nem tudnak egy nagyobb román városba elutazni, mert ha otthagyják valahol az autót, biztos, hogy valami kárt tesznek benne. (Romániában egyébként – mint sok másik országban – a rendszámon a régiót is feltüntetik, ergo tudni lehet, hogy honnan való a jármű.)

Vagy elég a szomszédomat említeni, aki ugye olyan remek körülmények között tartja a kutyáját, amit még ő maga sem érdemelne.

Szóval, ezek után döntse el mindenki, hogy örülök-e. És hogy örül-e.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Szerintem amit most leírtál, igen általános vélemény nálunk. És rá is szolgáltak.
bulgáriával nem jártak/tunk rosszul szerintem (a herripotterben is milyen jó kviddicscsapatuk van), de romániával annál inkább. nem akarok nagyon ellenségesnek tűnni, de kicsit tartok a beáramló hatalmas mennyiségű fekete illetve egyéb sötét színű anyagtól. legyen az feketemunka (ami már lehet nem lesz annyira fekete), sötét agyak (ami csak sötétül) meg sötét üzelmek (szintén). na mindegy, csak helyrerázódnak valamennyire ettől…
Vale:
a herripotterben is milyen jó kviddicscsapatuk van
. :D Amúgy igen, egyetértek veled.
Vale: kvidiccs lol.. :] de tenyleg jo.. egyebkent Bulgaria a hallottak szerint jo is meg rossz is, marmint fejlettsegileg, megiscsak sotet balkan.
romania hat ja.. nemtudom, nekem tokmind1 ki van benne, meg ki nincs benne.. majd par ev mulva erd1ekelni fog, de arra lehet nem is lesz eu.. :D
Bulgáriában én csak jó fej emberekről tudok.
Romániával bizony így jártunk. Én is jártam már ott, láttam mi megy. Rendőrök csak a H betűsöket meszelik le, és persze mindig találnak valamit, akár csak egy apró szabálytalanságot is, ami miatt mehet kézbe a magyar valuta.
Általánosítás. Vannak kivételek, de ez akkor is IGAZ :D
Nem hogy Románia, de még mi se vagyunk az EU-ba valók szerintem.
Ez meg ilyen trackbackszerű dolog, hadd ne írjam le ugyanazt mégegyszer: http://blog.b3ck.net/2007/01/03/ro[…]
hát igen, nekem egyik szemem sír a másik nevet. mert annak azért örüljünk, hogy végre az ottani magyarok is eus állapolgárok lettek. az viszont egy ostoba, és nagyonis elsietett döntés volt az EU részéről, hogy egy olyan országot vettek most fel, amely nem képes elismerni, hogy az országában a románon kívül is létezik nép. ergo csókolom kisebbségi jogok. szerintem ez valamilyen szinten az Unió szégyene is.
mefi, ez elég durva általánosítás, nem azt mondom, hogy nincs igazad, de ez messze nem a szokásos kép. Manapság már sokkal kevésbé jelenik meg a magyar-román ellentét, mint régebben. Rendszeresen járok Romániába magyar rendszámú autóval, kint parkolok az utcán, soha semmi baja nem lett, soha egy rendőr se állított meg, pedig folyamatosan kint állnak az utakon, és büntetnek az övért, büntetnek azért, ha nem engedik el a gyalogost. Én be vagyok kötve és elengedem.

Románia le van maradva, ez igaz, de nagyon fejlődik, mindenképpen jobban és gyorsabban, mint Magyarország. Az eddigi kilátások alapján nekik hamarabb lesz eurójuk, mint nekünk. És ha így haladunk, 10 éven belül elhúznak mellettünk. A románok kihasználják a lehetőségeiket és összetartanak, ebben simán vehetnénk példát róluk.

Amúgy én is utálom a románokat (elvégre ott nőttem fel), de ez akkor is elég inkorrekt cikk volt. Főleg hogy a magyarok se sokkal jobbak, sőt.
Mondjuk azért én is arra szavaznék, hogy Romániának nincs még helye az eu-ban. De ha jobban belegondolok, Magyarországnak se sok.
karaj:Ebben igazat kell adnom.
Mi tavaly kétszer átutaztunk Románián és semmiféle atrocitás nem ért bennünket, sőt, kétszer kérdezősködtünk merre kellene menni és mindkétszer segítettek (mutogattak a térképen, angolul nem beszéltek a falvakban). Egyszer pedig egy benzinkútnál jött oda hozzánk egy erdélyi és megkérdezte tudjuk-e hogy kell elmenni, ő magától segített.

Meg azért azt is látni kell, hogy valami okozta ezt a helyzetet és attól, hogy mindenki a sérelmeit hangoztatja (esetleg ugye durvább módszerekkel) sosem lesz jobb.
„megkérdezte tudjuk-e hogy kell elmenni”

ti nem tudtátok? :)
bikerrr:És még segített is. :D

Egyébként mi lett a szavazás eredménye?
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Koszos (2007. szeptember 22., 12:29:19)
Miért nem volt itthon internet? (2010. december 09., 01:11:34)
Zuhany (2007. május 23., 08:35:22)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1963 napja született, 332 szóból, és 1593 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: