« Játék »

264D6-1552A-3198D-3824F

Van itt ez a zagyvalék. Ezzel kéne nekünk valamit kezdeni. Nem, ez nem egy program regisztrációs kódja (akár az is lehetne), ezt én generáltam, és arra lennék kíváncsi, hogy ki tudja megfejteni, hogy milyen módszerrel. Annyit segítek, hogy a részeket egyenként is elfogadom (tehát 1552A a példa szerint), azaz egyenként ismételve is működőképesek. Meg még annyit, hogy md5 is játszik, és ezzel már nagyon sokat mondtam. Az ellenőrzéshez pedig itt van egy oldal. Sok sikert!

Igen, Shamaltot utánzom, szar vagyok; a nyertes írhat egy posztot, vagy valami, majd megbeszéljük.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Semmi ellenőrzés a check.php-n? Akkor mindjárt írok rá egy szkriptet és rajta hagyom estig brút forszolni. :)
Jó ötlet. :)
Na én megfejtettem: először cosinus 80-ból kivonom béta és omega összegét, aztán gyököt vonok, de előtte még köbre emelem, majd gammasugárzásiidejével összeszorzom és kivonom belőle a disznó ellésének az idejét. Aztán odarakom azt a betüt, aminek a száma egyenlő x éves polip csápjainak a összegével, majd ezt az egészet megszorzom a MOL részvényeinek értékével és elosztom egy leveli béka nyálának moláris tömegével. Kérem a nyereményt. :)
Én már úgyis írtam bejegyzést ebbe a blogba, nem muszáj megerőltetnem magamat.
Balázs: azért lehet, hogy mégis. ;]
Balázs:Ez a helyes hozzáállás. :)
Mefi:Wow, 6 másodperc eltérés! :D
Mefi: azt is írhattam volna, hogy leszarom, csak finomabban akartam megfogalmazni. [-;
Én is eztet mondanám! :D
a megfejtes: HELYES!
Mármint azt írja ki, ha jót adsz meg. De nekem az eljárást mondd, ahogyan készítettél egy működő kódot. :) ))
Mefi, annyit árulj el, ennek valami triviálisan egyszerű dolognak kell lennie?
Igen. Ha nagyon nem megy, mondok három függvényt, amivel csináltam. :)
Hmm, ha mostantól spolierek lesznek, nem nézek ide egy darabig. Most sajna nincs lehetőségem próbálkozni, majd csak hétfőn.
Nem lesz több szerintem, ezt már régóta be akartam dobni. :)
szerintem $rand.
aztán a check.php -be: „ha az 5. karakter ”S" akkor echo: HELYES.
Eltaláltam ? :D
Amúgy lol, majdnem. :D
Akkor nem S… :D
A kód: HELYES! :p
Irgalmatlan egyszerű. Kell generálni egy háromjegyű véletlenszerű számot (minimum 000, maximum 999), aztán minden blokk utolsó két karaktere ennek a számsornak az md5-ös hashének első két karaktere. Tehát: 264D6 -> 264 a szám, substr(md5("264"),0,2) pedig az ellenőrző.
Hát ez aztán tényleg egyszerű, és triviális…
Mivel a felét alapjáraton elmondtam…
Mefi: ez tényleg jó, csak tulajdonképpen mit is érsz vele? =)
Például lehet csinálni egy CD-kulcs generálót, ha szükség van rá. :)
Én is csináltam anno. keygen generálót (a programjaimhoz használtam), elég könnyűnek tűnt, de egyik ismerősöm se tudta feltörni. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Szeretni fognak minket ismét (2009. november 23., 01:09:43)
Lodzsitek (2008. január 23., 02:34:31)
Vegyünk villamost! (2007. október 23., 03:40:07)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1957 napja született, 164 szóból, és 827 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: