« Zene »

Mostanában – meg úgy általában – sokan kérdezték, hogy milyen zenét hallgatok. Bár soha nem szerettem azt mondani, hogy ilyen vagy olyan műfajt, mert ez úgysem igaz, de leginkább a rockzene az, ami közel áll a szívemhez &dnash; és a fülemhez.

Van például egy Tankcsapda nevű zenekar, amit mindenki fikáz, mert divatzene, meg mert csak a pénzért csinálják és miegymás. Na ez az, amiről én magasból csinálok valmit, és inkább hallgatom. Mármint a Tankcsapdát, bár tény, hogy a régebbi albumok sokkal bejövősebbek, mint például az Élni vagy égni, ami egy kalap kaki lett. Ellenben a Mindenki vár valamit már egész élvezhető lett, a régebbi albumokat idézi.

Aztán a magyar előadók között ott van még a felvidéki Rómeó Vérzik, akik olyan igazi rokkzenét nyomnak, pörgős dobbal, zúzós gitárral, érces hanggal meg meztelen nénikről szóló, 18+-os tartalmakkal. A Rómeó Vérzik nagyjából a Tankcsapda határon túli megfelelője, legalább is mi ezt a következtetést vontuk le egy koncert után. Nem tudom miért, talán mert Koppánynak, aki az énekes és basszusgitáros, ugyanolyan gitárja van, mint Lukácsnak, aki szintén énekes és basszusgitáros.

Majd lehet írok még ilyentet.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
érdekes poszt, részben egyetértek, részben nem, de most nincs időm kifejteni, majd késöbb
Tankcsabda rulez, tényleg vannak jó számaik, de ha kell találnom egy okot, amiért nem hallgatom őket annyira, az a szar keverés. Olyan szarul szólnak az albumaik (legalábbis a régiek, az új album tényleg jó lett már), hogy a dobokat felválthatták volna kínai kajás dobozok, a cintányérokat meg alumíniumfóliák. Tök ugyanúgy szólt volna.
Mefi, egyébként ajánlom az All That Remains zenekart (This Calling számot). www.allthatremainsonline.com (meg is lehet hallgatni pár számukat)
rómejo véjziknek szntem csak max 3 kurvás száma van :D
Lehet kicsit offtopik leszek, elnézést.

Akit irritál, hogy valaki pénzért is dolgozik (jelen esetben zenél), az milyen alapon várja el, hogy ingyen csinálják neki?
Két dolog: 1. nemhinném, hogy ebben az országban különösen nagy pénz lenne ebben
2. ha valaki komolyabban zenél az nem tud mellette mást csinálni, neki is meg kell valamiből élnie, nemde?
marton: demde :D
én még mindig elfogult vagyok a csapdával :D
en meg mindig nem birom meghallgatni eztet a zenet!
SZia!

Érdekes meg szép a blogod komolyan.Jól meg van csinálva,jó ide jönni.Csak így tovább.
chateve: a régi albumokban pont az a buli, hogy kicsit gagyi. Bár ha jobban megnézed, az egész Tankcsapda egyszerű. Nem fikázásból, vagy hasonlóból mondom, de egyszerű dobok, egyszerű gitár, ének, jó dalszövegek és kész is a remek zene, csak össze kell rakni.

béllaaaa: albumonként? Meg ugye meztelen néni nem egyenlő kurva. ;]

marton: egyáltalán csoda, hogy itt valaki a zenélésből hosszú távon (Tankcsapda pl. tizenéve) megél.

lippije: hehe. :D

th4j`fuN_: ízlések és pofonok, ezen nem veszünk össze. :)

Tofi: thx. :)
Mefi:Én nem arról beszélek, hogy milyen a technikája, hanem a CD hangzásáról. Az pedig szar.
Én értem, és pont ezt mondom, hogy „a régi albumokban pont az a buli, hogy kicsit gagyi”.
Mefi:Nem értem mi benne a jó…
Mefi: én meg pont ezt nem értem, hogy „egyszerű dobok”-ból meg „egyszerű gitár”-ból hogyan lesz „remek zene”. Akárhányszor hallgatom, mindig az jut eszembe, hogy ilyen zenét már ezren csináltak és még ezren fognak is, majdnemhogy minden komolyabb garázsbanda képes lenne erre – csak van, aki tovább akar lépni erről a szintről előbb-utóbb. Nem ismerem Lukácsékat, nem tudom, hogy miért csinálják, miért így csinálják, de meg vagyok róla győződve, hogy tudnának technikásabb, kidolgozottabb, mélyebb, elgondolkoztatóbb dalokat írni, _ha akarnának_. És azt hiszem, ez a „ha akarnának” (de nem akarnak) dolog az, ami miatt sokan azt mondják rájuk, hogy főleg a pénzért csinálják az egészet.
(No offense, nem rossz ez a Tankcsapda, csak megvan neki a maga helye, és az biztos nem a rocktörténetileg meghatározó zenekarok között van. De ott talán egy magyar zenekar sincs amúgy sem)
Mefikém, ne égesd magad :) :D !
Sziasztok! Elősször is en egyáltalán nem értek egyet azzal,hogy a Tankcsapda hasonlitana a Rómeó Vérzik zenekarra!! (Mondjuk ez az en vellemenyem)!
Én voltam Tankcsapda koncerten 1997-ben és voltam 2003-ban is közötte is voltam de most csak ez a lenyeg! A ket évszám között ég és föld a különbség és most nem a zenérol beszélek hanem a VISEKEDÉSRŐL!
Mert szerintem attól hogy valaki befutott attól nem kell köpködni a közönség felé (2003)
Vagy esetleg (1997) együtt piálni Lukácssal!!!
Én abszolút Rómeó Vérvik Párti vok!!!
Persze azt nem mondtam hogy ők nem lesznek majd egy szer ilyenek!!!
Ja és abban hogy nincs olyan nagy pénz a Tankcsapda zenéjeben nagyon tévedsz!!
Szervezünk Rock fesztiválokat és mar beszéltem Lukáccsal telefonon hat a gázsi az egetverőőő…..
Na részemről ennyi!
Rómeó Vérzik 4 EVER
Tamás: mert ahogyan te is mondod, megvan a maga helye. Én meg szeretem az ilyen típusú zenéket. :)

l3v3e: köszi. :D

Copipunk: persze, hogy nagy a gázsi, mivel ebből élnek. Másrészt, nem emberileg gondoltam a közösséget, hanem zeneileg. :)
Green Day, hallgassátok ezt, jó hangzás és pofás szólamok, ez kell nektek. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Elvont (2007. január 28., 08:15:14)
Vidék (2009. július 05., 05:34:19)
Megkiserlunk egz bejegyzest (2009. augusztus 20., 01:33:03)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1953 napja született, 280 szóból, és 1352 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: