Előbb átéltem valamit, amit eddig (és remélem ezután) soha: elájultam. Békésen álltam a konyhában, mikor hirtelen eltompult az egész világ, aztán a következő kép, azaz inkább hang, hogy irgalmatlan nagy csörömpölés van körülöttem, nekem meg olyan érzésem van, mint amikor a legszebb álmomból keltenek föl. Még meg is fordult a fejemben, hogy ték it ízi, csak álom, semmi bajod nem lehet
. Aztán valahogy éreztem, hogy ez nem is olyan laza, és itt rendkívül gyosran le kéne ülni, vagy valami biztos pontra támaszkodni. Aztán mire minden kitisztult a konyha közepén csücsültem, körülöttem meg tálcák, deszkák, szalvéták és minden olyan dolog hevert, aminek egyébként a konyhapulton lenne a helye.
A szemüvegem belevájódott az orrnyergembe, bevertem az arcom és az állam, utóbbi jól meg is dagadt, most jegelem. És hát azért nem vagyok én beszari gyerek, de kicsit azért na.

