« Az elveszett Jézus videó »

Nem vagyok hívő, bár meg vagyok keresztelve. Ettől függetlenül már kiváncsi voltam erre a filmre.

Eléggé bátor ötlet volt ez a németektől, és csodálom is, hogy ezt így engedték leadni. Bár ha a Passió c. filmre vissza gondolok, az sem épp egy kedves kis mese volt. Enyhén szókimondó film ez is. Lazán leszólták az amcsikat, a zsidókat és a keresztényeket. Volt benne akció, izgalom és az elmaradhatatlan csók és romantikus jeleneteket szerencsére nem vitték túlzásba. Nekem amiatt is bejön, mert buzulok az ilyen időutazós filmekért. Szinte az összes témához illő filmet láttam szerintem (Vissza a jövőbe, Az időgép, Időcsavar stb.).

Érdekes dolog ez a vallás. Vegyünk két embert. Az egyik teszem azt Istenben hisz, míg a másik Krisnában. Az egyik ezt mondja, a másik azt, néha még üti is egymást a mondandójuk, véleményük. De miért hiszik el azt amit hallanak? Ha például az Istenben hívő embert, kisgyermek korától keresztény szellemben nevelik, akkor nagyon nagy valószínűséggel keresztény szellemben fog élni. Ez persze függ attól, hogy milyen iskolába jár, kikkel barátkozik stb. Amiatt is érdekes a vallás, mert gondoljunk bele abba, hogyan kezdőthetett. Mert ugye valakinek el kellett kezdenie a mesét. Mondjuk kétezer éve volt egy Jézus nevű ember, aki mesélt minden félét, idáig ez rendben van. De nézzük Krisnát pl. Ki volt az, aki kitaláltaezt a történetet? Hiszen valakinek ezt is el kellet kezdenie. Így ha jól belegondolunk lehet, hogy a vallás nem is más, mint egy mese.

Én - mint ahogyan azt már említettem - nem vagyok hívő. Szerintem mindenkinek van egy Istene, Krisnája, Buddhája akárkije, de az nem a mennyekben, hanem saját magában rejtőzik. Nincs igazam?

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Én abban hiszek, hogy tényleg van valami felsőbbrendű dolog (akár Isten-Buddha-Krisna vagy akár a sors maga), ami valamennyire bele tud szólni a dolgokba, ami itt történik.
én abban hiszek, hogy a bibliát is kitalálták ugyanúgy mint a gyűrűk urát. persze érdekes párhuzam, de a lényeg a lényeg.
Én nem hiszek semmiben, csak magamban! :D
Én Steve Jobsban, a microsoftban és az aspben hiszek :)
Steve és a picisoft üti egymást, de az nem zavar.
akárki akármit mondd, én hiszek a Szerelemben, az optimizmusban, az Életben és nem utolsó sorban Magamban..
én is hiszek benne, hogy van egy erő mindenek felett :D
Nem tudok semmit, de mindent könnyen elhiszek


Szép, és igaz mondat. Én addig hiszek valamiben, amíg nem kezd nagyon hihetetlen lenni. Jézusban is hiszek, egészen a haláláig.

Másrészt úgy vélem, hogy nem hinni, hanem tudni kell. Mint ahogyan a mondás is tartja, hinni a templomban kell.
én abban hiszek h Jimmy él. no meg persze a Fókuszban is hiszek.
Jimmy él? Nem mondod!? Bazz, akkor kit temetetk el? Most nem értem ( :D)
A vallás érdekes dolog. Vívó edzés egy katolikus iskolában van, ahol gondolná az ember, hogy rend és fegyelem van. Na most az egyik kissrác elkérte a tőrömet h hadd nézze meg. Odaadom neki, de mondom vigyázz, mert nagyon drága (30e). Erre a hitének élve rohanni kezd vele és hopp, ugrott a „ne lopj” része a dolognak. Még jó, hogy gyorsabban futottam, de a vezeték végig csapkodta a tökömet :P. Szerintem a vallás mára már üzlet és én meg a vallási filmekért vagyok oda,
A Da Vinci kód
ajánlott mindenkinek :)
Mostanában akarom elolvasni, többen dícsérték.
Nagyon örülök hogy felvetetted ezt a témát Mefi!A vallás valóban érdekes dolog… Sezrinetem ha valamki nem hívő akkor is fontos erkörcsi támaszt nyújtahat neki hiszen pl a Tíz Parancsolat a jóság definícója. Van Még valami én sajnos nem vagyok született Keresztény csak 12évessen vettem fel a keresztséget.
Szerintem lényegtelen. Én „született” keresztény vagyok, mégsem képviselem a vallásomat.
Mefi ha elolvasod, akkor előbb olvasd el az Angyalok és Démonokat, aztán ezt. Azt hiszem az az első része.
Rendben, akkor majd azt is beszerzem, köszi a tippet ;]
akkor is mindenki megdöglik én meg ebbe hiszek hehehe :D
Nah igen, abban is van igazsag :)
Na nem olvasod el? :)
Szerintem ez a film nagyon jó, és eléggé elgondolkodtató!
Nekem nagyon tetszett a film! Nem tudnátok megmondani, hogy honnan tudnám letölteni ???
Jóakarat és béke!

Istent tagadó családban nevelkedtem, tíz éves korom körül minden előzmény nélkül bekattant a fejembe, hogy máshogy kell élni a világban, mint amit addig láttam. A középiskolában gyakorlatilag egy katolikus szerzetesközösséggel éltem együtt. Azóta a szüleim is Istent kereső emberek.

Neked csak mese, Mefi, mert mások mesélik el neked. De amikor egy nagy ölelést, vonzást érzel, és még magad sem érted, hogy ez pontosan micsoda, akkor megváltozik a véleményed. Amikor az ember akarva vagy tévedésből kinyitja a maga kis ablakát, és a korábbi „test és lélek” felosztás helyett a szellemet is beengedi a maga kis templomába, akkor már nem kérdés és nem mese a hit.

Üdvözlettel: Gregor Schultz
Megjegyzések még: 11 évesen keresztelkedtem meg.

Aki azt állítja, hogy a Bibliát is csak úgy kitalálták, az még nem olvasott bele igazán. Például a Zakariás nevű fazon csak úgy kitalálta párszáz évvel előre, hogy lesz később egy „Józsué főpap”, aki „szamárháton vonul be Jeruzsálembe” és „harminc ezüstöt fog érni”. Ilyen kitalálmányok nincsenek!

Budda nem egyenrangú az Istennel vagy Krisnával. Budda megvilágosodott, budda szintre jutott ember, aki részesült az isteni szellemből.
Gregor Schultz: igazából a vallás egy olyan dolog, amit soha nem tudtam megérteni, elfogadni. De azt megértem, ha valaki hisz valamiben, hiszen mindenki hisz valamiben, csak nem feltétlen nevezi azt vallásnak.

Gregor Schultz: lehet félreértetted: én nem úgy értettem, hogy kitalálták, hanem hogy valaki kitalálta, megírta (még ha látomás, valós cselekmény stb. alapján is). Tehát az egész származik valahonnan.
Mefi: Óriási különbség van a mindennapi hitrendszerek, mítoszok és a vallás között. Tehát ilyen értelemben nem igaz, hogy mindenki hisz valamiben. Például mindenki hisz abban, hogy a világ igazságos, és mindenki azt kapja, amit érdemel. De ez közel sincs egy szinten azzal, amit vallásosságnak vagy hitnek nevezünk. Félre ne érts, nem akarom alacsonyabb szintűnek tartani a nem hívőket, csak osztom az észt.

Azt senki sem tagadja, hogy a vallás származik valahonnan, sőt, még a csúnya gonosz papok is örülnek neki, ha egy-egy bibliai csávóról kideríti valaki, hogy valóban létezett a történelmi személy.
Szerintem ez a film nagyon jó,ha lenne még min.3-szor akkor is megnézném!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én egy hívő ember vagyok,bár nem voltam mindig az de valahol tudtam,hogy van,kell lennie egy teremtő Istennek aki fölöttünk uralkodik illetve él,mert csak ha körülnézek a világban,kimegyek a természetbe vajon evolúcióval találkozom vagy egy mesterművel?Véletleűl van nekünk annyi fajta élelmiszerünk,gyümölcsünk?Talán mi hozunk létre valamit a földön?Tudunk -e előaállítani bármit is a meglévő anyagon kívűl?Mert csak ami van,abból tudunk formálni.Sokan mondják,hogy bennünk van az isten,sőt azt is,hogy mi vagyunk az istenek.Ha mi vagyunk azok vagy ha mi olyan okosak és bölcsek vagyunk akkor miért vagyunk tehetelenek pl.az időjárással szemben?Megtudunk-e akadályozni egy vihart?vagy egy földrengést?Katasztrófa védelem.Hmm.Mit tud tenni a katasztrófa védelem?Semmit!vagyis mire vagyunk képesek?Semmire a természet rendjével szemben,mert az is hatalmasabb az embernél,nálunk.Katasztrófa védelemnek lehetne azt nevezni ha megakadályozná a katasztrófa kialakulását.De nem tudja,csak már a hullákat tudja számolni illetve a károkat felmérni.Isten aki teremtette a mennyet és a földet,neki hatalma van feletted is és felettem is illetve minden felett.És azt is sokat hallom,hogy Isten benne van mindenben ha Isten benne lenne mindenben akkor nem is lenne már olyan hatalmas nem?Hiszen ő van a dolgokban.De a Biblia azt mondja,hogy Őbenne áll fel minden.Sokszor átélem azt amikor imádkozom is Jézushoz,mert Ő nem csupán egy ember volt hanem Isten lakott benne,Isten emberré lettErről ír a János evangéliuma első része.A Hit pedig a remélt dolgokban való bizalom,és a nem látható dolgokról való meggyőződés.
Isten áldjon mindenkit.
„Nincs igazam?” Bocsáss meg a tömör válaszomért: nincs.
Őszinte üdvözletem!
NEM EGESZEN UGY VAN AHOGY OLVASOM AZ ELSO VELMENYT, FELUL. MERT ALEGVESZELYESEBB DOLOG ON MAGUNKBAN HINNI. A TELJES IGAZSAG AZ PEDIG A BIBLIA AMI A LEGREGEBBI KONYV AVILAGON, AZ IRASOK PEDIG ISTENTOL IHLETETT SZEN EMBEREI IRTAK.AKIK HALLOTAK ISTENEK SZAVAT ES PAPIRRA IRTAKLE.AMI MEG MARADT MEG AZ UTOLSO VEG IDOKBEN LEVEOKNEK AKIK MI VAGYUNK.NEM VELETLEN. ISTENNEK KULONOS GONDOSKAODASA ALTAL.TEHAT ABIBLIA AZ AMIRA TELJES IGAZSAGOT AD MINDENRE.SAJNOS AMI SOK VALLASOKBAN KIVAN TEKERVE A BIBLI TELJES IGAZSAGA ILLETVE MEG VALTOZTAJAK ISTEN TORVENYET. A BIBLIAT EGGYUT VEVE AZ EGESZ ET KELL ALAPUL VENNUNK ES AHOZ HOZZA TENNI, SEM ELVENNI TILOS!!!.MERT AZ URSZAVA.!!! ABIBLIA IGAZSAGAI.EZT KELL BE TARATNUNK NEM MAS EMBER ALTAL KITALAT DOLGOKAT KOVETNI CSAK EGYEDUL JEZUST KOVETHETJUK, ES ANNAK UTASITASAIT AMIT MEG HAGYOT AZ EMBERISEG SZAMARA MIND VEGIG.
Csak annak az Embernek van hite, akinek képes Istent felfogni az agya, és akár képes felé, és hozzá fordulni.
Egy csecsemő, vagy pici gyerek még nem képes erre, úgy gondolom ez egy, a lelki érésünk végeredménye.
Általa élünk, Vele élünk, és Benne élünk.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Amélie csodálatos élete (2009. november 17., 10:15:22)
Forráskód (2011. december 28., 11:01:38)
Hova lettek Morganék? (2010. február 10., 08:46:09)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2327 napja született, 386 szóból, és 1784 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: