Ma sikerült kifogni a szakadó havat (az időjárásjelentős néni napsugarat ígért, nem hóesést, de sebaj), ami persze undorító latyak formájában közelebbi kontaktust alakított ki a cipőmmel, majd átlépve az ismerkedési határokat, rögtön a zoknimmal és így a lábfejemmel, szétfagyást és -ázást eredményezve szegénynek. Azaz szegénykéknek, mert ugye ketten vannak (ha jól tudom).
Ez viszont valószínűleg senkit nem érdekel, úgyhogy inkább leírom azt, hogy szamóca.
