Az egyetlen bajom Salgótarjánnal, hogy be vagyok itt gubózva. Semmi lehetőség, semmi szépség, semmi nyüzsgés.
Négy-öt éve, mióta itt élek, rendkívül ritkán mozdulok ki. Ez csak azért furcsa – még számomra is –, mert amíg 'pesten laktam, addig bizony minden nap elcsavarogtam valahová. Ez egészen korán kezdődött, úgy elsős koromban, mikor is második félévtől egyedül jártam haza, és ez úgy nézett ki, hogy kemény félóra-órát elcsoszogtam a Váci utcában. Nézegettem a kirakatokat, az embereket, csodáltam a várost és gondolkodtam az élet nagy dolgairól.
Koszos, meg büdös, de én szeretem Budapestet. Szeretek átmenni bármelyik hídon, szeretem megcsodálni a Parlamentet (szerintem az egyik legszebb országház), a Halászbástyát, ránézni a Szabadság-szoborra, sétálni egyet a szutykos Duna partján és hasonlók. És ha időm engedi, mindig csavargok kicsit. Persze másnak ez unalmas csavargásnak tűnhet, én viszont mindig élvezem.
És olyan póló miért nincs, hogy I *szív* BP?
