« Ez van »

Kicsit balul sült el a mai napom. Kezdve az angol dolgozattal, amit éppenhogy be tudtam fejezni, a folytatásról meg jobb lenne ha nem mondanék semmit, de mégis mondomMa három tanár jelezte olyan jellegű szándékát, hogy a holnapi napon dolgozatot szeretne iratni. Tehát holnap írunk számtechből, nyelvtanból, irodalomból, és még matekból is. Hurrá, akkor siessünk haza, hogy legyen idő tanulni. A buszon természetesen pislogni alig lehetett, annyian voltak. Mikor a tömeg már a busz hátsó felébe sodort, én meg készültem a leszállásra, egy kedves ember hátulról addig tolakodott előre, ameddig le nem húzta rólam a táskát. Mikor másztam lefelé, akkor tudasult bennem, hogy "nabazmeg, elszakadt". Nagyon jó. Miért kell a diákoknak negyven tonna szakirodalommal a hátukon járni iskolába? Úgyhogy most az a nagy helyzet, hogy tanulok holnapra. Addig is olvassatok kollektívblogot. Mellesleg egy új kinézeten agyalok, unom már a jelenlegit. És a következő nagy valószínűséggel választható lesz, többszínű meg mindenféle csicsa. Najó, majd eldől még.
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Huh, sok sikert mefi!
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Halloween (2007. november 01., 06:50:28)
Szerinte (2005. november 01., 03:00:00)
Őrült nap (2010. május 29., 11:33:57)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2324 napja született, 215 szóból, és 1111 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: