Csak azért tudok annak örülni, hogy nem törekszem különösebben a kapcsolatok kiépítésére, barátkozásra és ismerkedésre, mert ha csalódnom kell valakiben (és az embernek mindig kell csalódnia valakiben), akkor legalább nem tesz tönkre. Persze, hülye hozzáállás, nem kéne mindennek a negatív oldalát nézni. De azt is sokszor megfogadtam, hogy az első megérzésemre fogok hallgatni, emberismeret terén ez tízből nyolc és fél alkalommal bevált, de tízből csak kétszer hittem benne.
Egyszer valaki megjegyezte, hogy magányos leszek, ha így gondolkodom. Ez nem hat meg különösebben, mert soha nem haverokat, spanokat, barátokat, hanem inkább mindig barátot, igaz barátot, akire számíthatok, és aki rám is számíthat, amolyan jóban-rosszban stílusban. Ezt a barátot pedig már megtaláltam. Két igaz barátnak pedig nincs helye egy ember életében, mert van az igaz barát, vannak a barátok és vannak a spanok
.
Leírhatatlanul örülök, hogy érzelemmentesen tudok kezelni dolgokat, mert ellenkező esetben egy a fentebb említett span elvesztése is depresszióba sodorna.
