« Day Break finálé »

Az utóbbi két napban befejeztem a Day Break című sorozatot, végre. Egész korrekt, bár az első három rész mindenképpen unalmas, utána bepörögnek az események, és ami mindenképpen jó, hogy lezárják a sztorit, tehát nem marad hátra sok kérdés, mint a Tru Calling esetében. (Bár azért igyekeztek úgy intézni, hogy tudják folytatni, ha esetleg mégis lenne második évad, bár tudomásom szerint nem lesz.)

Aki szereti az ilyen időutazós-akciós-rendőrös sorozatokat, annak mindenképpen megéri. Az értékelés pedig így a 13 rész megnézése után sem változott:

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont (Az eleje kicsit vontatott volt, na.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Úgy tippelem akkor, hogy Tru Calling jobb. Amúgy megint adják, most a Cool-on.
Kicsit más világ a Tru.
En ma megnéztem Jericho elso 11 reszet. Szerintem ez jo, de sorrakerul day break is.
Jericho az jóaz, én 1×17-nél vagyok. :)
Mar 15 ;) Day Breaket ma kezdem el nézni :)
No 3 rész után elég unalom :D
hát, sztem így kell lezárni egy sorozatot.
13 részen keresztül ugyan azt nézed, a végtelenül összecsomózott szálakat próbálod megérteni, és amikor kibontakozik, nem hiszed el. minden percét élveztem. ebből a sorozatból ennyi kellett. se több, se kevesebb. ez így jó, ahogy van.
a kilenccedik résznél kiváncsi voltam, hogy hogy rendezik el a szálakat.
néhol kicsit sablonosan, de mindent megmagyaráznak, mindent az arcodba tolnak. így van ez jól.
rengeteg sok szerethető karakter van benne, a hopot játszó színész néhol kicsit ügyetlen, de végtére is rendben van. a történet amilyen egyszerű annyira össze van tekerve. ez az első olyan film, amit annyira össze tudtak keverni-kutyulni, hogy már én sem tudtam, hogy akkor most wtf van.
ez eddig semmilyen rendezőnek, semmilyen sorozatnak vagy filmnek nem sikerült.
én megadtam volna neki azt az utolsó pipát is. az, ahogy a második rész első 5 percében az üldözés után kiszáll a kocsiból, kiáll az út közepére, tárat cserél és szétlövi az autót, az nekem örök élmény marad.
ha másért nem is, végre egyszer nem hagyja ott valaki a tárakat szanaszét heverni úton-útfélen.
miért tetszik? ez egy olyan tipikus „kemény zsaru vagyok” módszer. és ez az egész sorozatot végigkíséri.
v150r: hát jah, sokkal jobban lett lezárva, mint pl. a »Jericho«, aminek akkor cliffhanger izé volt a vége, folytatás meg nyista.
Nah enis most fejeztem be a Day Breaket, azt mondjatok levan zarva a sori, mondjuk ez igaz, de arra miert nem adtak valaszt hogy mitol ismetlodnek a napok es ezt ki csinalta es hogyan ? erre valami teoria ?
detto…
én is most fejeztem be az alső évadot, nekem is nagyon bejött azonban arra a kérdésre h mért ismétlődnek a napok én se találtam választ!! erre azert kiváncsi lennék, de ettől eltekintve izgalmas és jó sorozat, remélem lesz esetleg 2ik évad.(a befejezés alapján akar lehet is…)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

I Wanna Do Bad Things with You (2009. október 12., 07:34:20)
Szamócás muffin (2008. január 24., 01:08:17)
Az esemény (2008. szeptember 24., 11:05:56)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2236 napja született, 192 szóból, és 966 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: