Bírom azért, hogy egyes emberek a legalapvetőbb alkalmazkodásra sem képesek. Én sem szeretem az embereket, pláne nem a szomszédaimat, de például vasárnap délben nem fogom a román popzenét nyomatni, pláne ha román vagyok, pláne magyar földön, pláne ugye, sok pláne. Vagy például nem állok be este tizenegykor a ház elé, és nyomom tökig a dudát, mert lusta vagyok bemászni azon a szájbaszexualizált kerítésen. Vagy nem állok be más portája elé, és mutatom meg, hogy igen: az ötvenezret érő százéves autómban
háromszor ennyit érő hangcucc van. És ezek egy szinten rendkívül tudnak bosszantani, pláne, amikor én egyszer hallgattam hangosan zenét, és már jöttek a drágák, hogy majd följelentenek. Az megy, más nem.
Nem tudom, általános iskola első pár évében csak nekünk voltak olyan óráink, hogy alapvető illemszabályok? Vagy csak nekem van anyám és apám, aki ezeket elmagyarázza? És itt nem kell jönni, hogy antiszociális vagyok, nem érdekelnek az emberek, mert engem sem, de ez nem kötelez arra, hogy bunkó legyek.
És hogy jobbat ne is említsek: ilyen hozzáállással ne várjunk semmit.
