« Heroes 1×20 »

Should we freeze time? Hű, Heroes 1×20 mekkora volt már! Ahogyan azt sejtettem, az előző rész kicsit lazára volt fogva, most meg durrbele mindent. Hát őszintén: ha van olyan aki Heroes-rajongó, és ez a rész nem nyerte el tetszését, az kap egy csokit.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Ugye, az epizód címe Öt évvel később volt, és tényleg: olyan érzésem volt, mint ha öt év kihagyással néztem volna bele egy szappanoperába.

Bár a dolog eléggé klisés volt, szinte mindent előre sejteni lehetett (vagy legalábbis én sejtettem; ez most nem fényezés, tényleg), azért nagyon nagyokat ütött. Például amikor Nathan elszólta magát, hogy ő megérti a dolgok működését, rögtön tudtam, hogy ő Sylar.

Az egyik érdekesség, hogy a dolgoknak volt egy pici Mátrix-fílingjük; a jövőbeli Peter megjelenése például abszolút neósnak volt mondható, meg az egész hangulat, a szavak, a háború stb.

Szerintem az is érezhető volt, hogy megérezték az alkotók, hogy Hiro karaktere nem kicsit bejön a nézőknek, ezért kicsit felé fordították (vagy ez már eredetileg is így volt, nem tudom) a szálakat.

Mindenesetre, az utolsó részekben hihetetlen jó dolgok lesznek. Amitől csak tartok, az az, hogy a következő évad(ok) elégg lapos(ak) lesz(nek).

Most így hirtelen ennyi, szerintem nagyon jó volt.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
szerintem is nagyon jo resz volt, de a kovetkezo megjobb lesz, ha megnezed az elozetest.. (en direkt nem szoktam sose, de most egyszeruen nem birtam ki.. :D)
sHelf: én kibírom. :D

Viszont nem tudja valaki, ki az a Molly Walker?
bár nem láttam a részt (csak a tvben néztem, amíg csütörtökön volt normális időben), de az szerintem fix, hogy egy ilyen kaliberű sorozat az elejétől a végéig meg van írva szinte teljesen, és már csak apróbb finomságok meg extra dolgok mennem arra még rá, amiket alakíthatnak szabadon. ugye az ellentmondások elkerülése végett.
Alias-t semmiképp nem tudja überelni, de nem lehet rossz. Majd valamikor megnézem :)
Vale: 1×18-ig volt csak megírva asszem, aztán jött a folytatás. :)
A kör bezárult, Hiro tévúton jár, a Save the Cheerleader szöveg meg totál tévedés. Emiatt nekem nem jött be. De ütött, kegyetlenül…
Két dologra vagyok kíváncsi: ki az a Molly? Meg hogyan nem tudta megölni a jövőben Hiro Sylart, ha sikerült megmenteni a cheerleadert? :)
.. hmm hmm a képregényt (30) újraolvasva, felcsillan a remény, hogy a jövő változtatható… mikor Hiro visszajön a metróból és Petertől, akkor ugye azt mondja, hogy mégsem sikerült megakadályozni a robbanást. De a jövő változhatott! Azaz van robbanás, de már van Claire is. És most a másik Hiro visszament, és újra megváltoztathatja. Kár, hogy teljesen félre van informálva. Andonak lehet, hogy komoly szerep jut a végén, ő több infót tudott begyűjteni a jövőben, mint Hiro, bár azt, hogy nem Sylar robban, ő se tudja.

A másik az, hogy ha fejbelőnek se értem, hogy honnan és miért van Peter fején sebhely.

Túl tekervényes lett ez az időutazás, kezdi hazavágni a sorozatot… Ha nem lehet megváltoztatni, akkor az egész Hiro utazgatás hülyeség, mert úgyse ér semmit (csak arra jó, hogy bezárja a kört). Ha meg meg tudja változtatni, akkor megint csak hülyeség, mert egyszer csak előjöhet Hiro ükunokája, és jól megkavar mindent megint, bármi bármikor a feje tetejére állhat.
karaj: én arra gondoltam, hogy Peter lett valami miatt Sylar (Candide alakváltós izéje miatt), és Hiro őt szúrta fejbe, vagy ilyesmi. :/
allat resz volt. de nem folynek bele komolyabb reszletezesbe, megtettetek mar ugyis sokan.
Tényleg nagyon jó rész volt, de kicsit elkapkodott…
Valahogy hiányzott belőle a Back to Future elgondolás…
Mert ha Peter megmentette a Claire-t, akkor Hiro miért nem tudta megölni? Valahogy olyan, mintha nem lenne következménye a múltban történteknek… sztem elkapkodták, mert ez a része a dolognak eléggé bonyorult…(jobban át kellett volna gondolni, mielőtt kiadják… de a nézőkért mindent.) Aki látta a Vissza a Jövőbe-t az tudja, hogy mire gondolok.
Mefi:Molly a kislany akit Parkman megmentett a masodik reszben.
Áhh, ez ütött nagyon. :] Tényleg.
mcbuddha: jah igen, látom közben bővült vele a Heroes Wiki. :)

v1rush: jaja.
Bejövős volt a rész… Peter csak engem emlékezetett Neo-ra?
Heroes HQ képek, teljes részek (nemsokára):
http://netkallo.myip.hu/heroes/
Molly az a kislány, akinek a gondolatait Parkmen elöször meghalotta.
Az utolsó részben újra szerepelni fog, és kiderül, hogy mi a képessége

http://heroes.freebase.hu
gyarmati19: muszáj minden komment végére odabiggyeszteni a linket, nem elég, hogy a neved alatt megjelenik?
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

iMac 24" tapasztalatok, szoftverek (2010. március 24., 10:41:35)
Finále (2007. május 27., 11:52:36)
Cselló száksz (2007. november 24., 07:04:50)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1849 napja született, 294 szóból, és 1407 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: