Szóval ahhoz már nagyon kell pofa, hogy odamenj a teli villamoson(!) egy alvó emberhez(!), és elszedd tőle a pénztárcáját, a telefonját meg az MP3-lejátszóját. Azért, ha én felkeltem volna miközben csinálja, a döbbent hátekivagyésmitakarsz
arckifejezés után jól irányzottan megrúgtam volna. A villamoson lévőket meg úgy elküldtem volna oda, ahonnan legelőször bújtak ki, mint a huzat. Nehogy már öt-tíz ember egyszerre nem tud odaszólni, hogy anyád.
Ilyenkor mindig egy baleset jut eszembe. Ismerősöm villamosvezető, ő mesélte, a 14-es vonalon megtörtént sztorit. Valami okostojás úgy gondolta, hogy gyorsabb lesz, ha fél perc várakozás helyett inkább átszalad a villamos két kocsija közti ütközőnél. A villamos persze éppen indult, és mivel a vezető nem látta, mondanom sem kell, hogy mi történt. A két kocsiban meg halál rezignáltan nézték, amint rángatózik és üvöltözik egy ember. Érted, még a vészféket vagy -jelzőt sem voltak képesek megnyomni.
És ilyen hozzáállással azért ne sírjunk, hogy mért csak itt tart ez az ország.
