Ritkán ütök le rovarokat egyébként. Még a legyet is kiterelem első pár próbálkozásra, de ha nagyon nem akar megszabadulni tőlem, akkor persze lecsapom. Darazsakat, méheket, dongókat pedig pláne nagyon ritkán ütök le, mert hihetetlenül tisztelem, és hihetetlenül tetszenek. Például itt van pár kép . Ezek úgy néznek ki, mint egy jövőbeli autó; gyönyörű formatervezés, áramvonalas test stb. Csodálatos, na.
Viszont ma sajna sikerült lecsapni egy méhet, mert hajnal hatkor bezümmögött a nyitott ablakon, súlyosbító körülmény, hogy a fejem körül keringett, ami azért vasárnap reggel, kómás állapotban eléggé húzós. Szóval, fölkeltem, és próbáltam kiterelni, de nem nagyon akart. Aztán ötpercnyi szenvedés után, egy szál semmiben, kómás fejjel, megfogtam valami keményet (már nem emlékszem mi volt), és jól irányzottal lecsaptam, majd visszadőltem aludni. Szegény, mikor tízkor keltem föl, még akkor is mocorgott.
És amire tényleg ki akarok lyukadni: ilyen szituációkban látszik, hogy mennyire szemét egy állat az ember. Nem tud aludni, egyszerűen elpusztítja azt a lényt (még ha csak egy méh is az), ami zavarja ebben.
Mellesleg ez a természet rendje. Ha a vadonban behatoltál egy másik állat territóriumába onnantól kezdve elpusztíthatott. Ugyanez folyik itt is.