« Rendőrség »

JÉZUSOM! Hát mik ki nem derülnek! A rendőrök sem mind angyalok! Úr Isten! Ez akkora szenzáció, írjunk róla hetekig, nyomassuk hetekig a rádjóban (így!), a tévében, beszéljünk erről minden műsorban és stb. Hát kérem, az is megérdemli, aki ennyire vak, hogy erre csak most jött rá. Mikor az ember kihívja a rendőrt, mert megakarja egy cigány késelni, aztán 15-20 perc múlva kiérkezik, és lekezel a cigánnyal, akkor hadd ne lepődjek már meg, hogy el akart az egyik lopni egy kis pénzt, hogy jobban menjen. Ez van gyerekek, szar világ, szar helyzet, szar emberek.

És nem kell általánosítani; vannak normális rendőrök is talán, akiknek nem feltétlenül az minden vágyuk, hogy megszívassanak, mert 55-tel mentél az 50-es zónában, vagy hogy megerőszakoljanak valakit.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Ha nem beszélünk róla, soha nem fog megváltozni, szerintem már éppen ideje volt, hogy felkapják ezt a dolgot. Az, hogy most minden média erről ír, még nem jelenti azt, hogy eddig mindenki vak és süket volt, egyszerűen csak előtérbe került a téma. Nem értem, miért baj ez, te sem tagadod, hogy gondok vannak a rendőrséggel.
balhé, balhé, balhé:-(((
szerintem az egy jó dolog, hogy most utánnanéznek a rendőröknek. persze, a média geci, és felkap mindent, de ebben a helyzetben ezt nem tartom bajnak, foglalkozzanak vele hetekig, repüljenek emberek, vizsgálják át a rendőrséget.
szerintem a legszánalmasabb húzás, hogy akkor menesztjük a vezérkart. Ne értsetek félre, nekem nem barátom gergényi elvtárs, de hogy elbújunk egy vezetőségváltás mögött, és vigyorgunk, hogy húdemegreformálunk mindent, az nevetséges.
Ahelyett, hogy örülnél neki, hogy kiderülnek dolgok, és mostmár az ilyenekre a média jobban odafigyel. Még a végén eljutunk addig, hogy a tv-be is bemondják, hogy igen a bűnözők többsége cigány…
a kormany is lop, csal, hazudik
smv: lófasz, pont arról van szó, hogy túlkapás van rendőrök felől cigányok felé…
karaj: hát nem, gondok vannak ott is, a katonaságon is, az oktatásban, az egészségügyben stb. Persze, harsogjon erről, de akkor csináljanak valami látható változást is, ne csak a vezetőket cseréljék le.

erenon: jaja.
Mefi:Most ez hogyan egyeztethető össze azzal, amit a lekezelésről írtál?

gaz:Azt megoldaná egy vezetőváltás :)

erenon:Nem ennyi történt!

Mefinek is mondom, hogy a belső ellenőrzést, amit 2004-ben (ha jól emlékszem) eltöröltek, most visszaállították. Szerintem ez már magában egy előrelépés!
[20:46:45] <smv> „Hazakkisérhetlek? Sok a rendőr errefelé…”
[20:46:45] <smv> :D

:D :DSA
Reggel a tv-be ment egy sms, hogy „Azt álmodtam, hogy öt rendörnő igazoltat…” :D
Mefi :DSA:SDA :DSA :DAS:SDA :DSA:SAD :DSA:SDA:
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Az összes biciklisfutár bunkó (2010. február 11., 01:16:49)
A késnek a tompa élivel (2008. március 24., 11:19:20)
Kocsma (2006. február 17., 03:46:05)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1827 napja született, 169 szóból, és 776 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: