« 1 »

Azért a Danone-nak is leszakadhatna a zsíros bőr a pofájáról. Megint kezdik az akciózást, hogy július elejétől augusztus végéig minden Danone termék (vagy legalábbis jónéhány) árából egy forintot ajándékoznak egy gyermekalapítványnak. Ez szép gesztus, igen, csak a probléma az, hogy már öt-hat éve is egy forintot ajándékoztak, és az egy forint már akkor sem igazán volt sok, most kivált. Nekik 2-3 is beleférne, szerintem, vagy legalább tovább csinálva az akciót. Arról nem is beszélve, hogy egyrészt nem biztos, hogy odamegy a(z egész) pénz, másrészt adózási szempontból ők nem járnak rosszul. Ettől függetlenül persze szép gesztus.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
szép gesztus? akarod mondani marketingfogás :]
Persze, de ha már egy gyereken segítenek, szép gesztus. :]
Azért elég sokan vesznek danone termékeket ahhoz, hogy 1 forint elég legyen. Nekik biztos :D
Tényleg kevés ez a pénz Mefi, jól látod. Sőt nagyon is kevés! Mondhatni majdnem többet költenek ennek a „kampánynak” a promózására, mint amennyi pénzt így összeakcióznak. Hiszen általában olyan 40-50 millió Ft körüli összeget sikerül egy-egy ilyen megmozdulással összehozniuk. Gondoljunk csak bele, hogy főműsoridőben hány ilyen Danone reklámot láthatunk megannyi TV csatornán jó pár napon keresztül. Valaki ha utánaszámol, hogy mennyibe is kerül a reklámozás, akkor igencsak meglepődik….. Szóval ez az egész inkább egy jó marketing fogás, egyfajta PR, nem pedig arról van szó, hogy tényleg jófej lenne a Danone.
Ha valójában segíteni szeretne, akkor nem promozna ilyet, hiszen anélkül is veszik a termékeit és inkább a reklámkampányra szánt több tízmilliókat is az adományhoz csaphatná. Na akkor lenne jófej!
Zsömbi, rosszul vezeted le az indoklást.

A reklámra mindenképp szükségük van, ez egy x milliós összeg. Ha „a reklámkampányra szánt több tízmilliókat is az adományhoz csaphatná” akkor gyakorlatilag nem lennének Danone-reklámok, ez pedig egy cégnek elég buta lépés lenne.

Az viszont, hogy az adott reklámban arról van szó, hogy Szász Marci palackból is ihatja-e az üccsit, vagy arról, hogy 1 forintot kapnak a rászoruló gyerekek, mindegy.

„Mondhatni majdnem többet költenek ennek a „kampánynak” a promózására, mint amennyi pénzt így összeakcióznak. ”

Erre ugyancsak azt tudom írni, hogy ne úgy tekints a reklámra, hogy a Danone most az akciót reklámozza, nem. A Danone ÖNMAGÁT reklámozza EZZEl az AKCIÓVAL. Ilyen szempontbóm tehát csak örülni kell annak, hogy azt a befolyó 40-50 misit legalább odaadják a gyerkőcöknek.
nem is gondoltam volna hogy ilyen 1forintokból 40-50millió összejöhet,azért az nem semmi,főleg, ha oda megy ahol még 1000ft nak is örülnek
francia cég lévén hihetetlenül nagy gesztus.
Wing: nem szeretnék flame-elni, meg veszekedni, azt hiszem nem értettél meg teljesen, vagy csak rosszul fogalmaztam. Mindenesetre hidd el, van egy kis rálátásom a dolgokra és szakmai tudásom a marketing világában. ;)

Ezt a mondatomat ajánlom figyelmedbe az előző hsz-emből:
„Szóval ez az egész inkább egy jó marketing fogás, egyfajta PR, nem pedig arról van szó, hogy tényleg jófej lenne a Danone.”
Azt hiszem ezen nincs is mit ragoznom, ha érted mire gondoltam ebben, akkor belátod, hogy nem is rossz az érvelésem és elismerem, hogy „szükség van” a reklámra….
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Csillag haldoklik (2007. december 02., 12:05:48)
Klávi (2007. június 14., 09:18:34)
Kedves szpemmerek! (2009. október 08., 08:49:12)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1785 napja született, 150 szóból, és 642 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: