« Cultura Moderna »

Bár nem nagyon tudok olaszul, amíg Olaszországban voltam, mindig szerettem nézni a Cultura Moderna című műsort. Ez egy nyári vetélkedő, mely leginkább egy ki-mit-tudhoz hasonlítható. A műsor elején a játékosok húznak egy számot, ez lesz a szereplési sorrendjük. Eközben, egy nagy helyiségben, zárt ajtók mögött ül egy olasz híresség, akiről annyit árulnak el az elején, hogy férfi vagy nő, valamint a képernyő alján látható pár név, melyek közül a játékosok válogathatnak. Miután a játékos bemutatta a produkcióját, azt a zsűri egytől három pontig jutalmazza, és a pontszámnak megfelelő kérdést tehet föl a hírességgel kapcsolatban, majd tippelnie kell egy nevet. Annak a játékosnak, aki a legelső sorszámot húzta, lehetősége nyílik, hogy a fináléban (miután megtekintett egy a hírességhez kapcsolódó tárgyat) megváltoztassa a tippjét. Aki eltalálja, hogy ki van az ajtó mögött, annak 500 000 € üti a markát.

Így elmondva lehet, hogy nem olyan izgalmas, de élőben eléggé az, ráadásul a már korábban említett Gabibbo és néhány csinos lány is megdobja a hangulatot.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
egy ilyet nálunk nem tudnál megrendezni. Annyi itt a „sztár”, hogy egyszerűen követhetetlen!
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

The Walking Dead (2010. december 11., 09:11:32)
Becstelen brigantyk (2009. augusztus 24., 12:43:19)
Maradj talpon! (2011. november 22., 10:34:08)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1731 napja született, 278 szóból, és 1294 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: