« A két gép »

Olyan buli, ha két számítógép áll rendelkezésemre. Míg a laptopon újratelepítem a windowst, addig a másik gépen tudok netezni. Még a végén elkényelmesedek. Kicsit fura a nagyobb klaviatúrán gépelni, mint a laptopén, de segondEgyébként érdekes, hogy átlagosan minimum egy évet ki szokott húzni a windows, de most négy hónap alatt meghalt. Az előző winem három évig volt fent, akkor is a gépbővítés miatt kellett törölni. Általában a win partíciójára nem teszek semmit, csak a dokumentumok mappát, de azt biztonságosan, és egyben (remélem) kiégettem DVD-re. Megfogom szerezni valahonnan az OS/X Panther verzióját, mert azt lehet telepíteni PC-re. A Tigerrel meg sem próbálkozom. El tudnám viselni, ha OS/X lenne a gépemen. :D áppdét: fel vagyok telepítve.
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Halvány emlékeim szerint csak a Tigernak készítették el az inteles változatát… Viszont erőmű kell hozzá.
En meg torrenten talaltam egy olyat, hogy OS/X Panther for PC. Csak eppen negy giga, es eleg lassan jovoget.
Nekunk osszesen van negy, ketto nalam es ketto anyunal. :)
64 bites procikkal megy a os/x es nagyon kenyes a hw-kra.
ahogy Balazs irta, eromu kell neki.
ha 64 bites lenne a prockom, en is megneznem. :S
Nekem az egyik gepen 64 bites.
Én meg majd szerzek egy Macet. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Miniszterelnök pont hu (2006. február 18., 02:10:23)
Windows Mobile tapasztalatok (2007. november 24., 02:13:08)
Ezresek (2006. október 27., 09:29:26)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2314 napja született, 167 szóból, és 781 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: