« Első nap »

Fantasztikus volt, én mondom. Leküldtünk három órányi fizikát, ami hát roppant érdekfeszítő volt, el lehet képzelni, meg három számítástechnika alapismereteket, amit egy rendkívül mogorvának tűnő, de mint később kiderült, roppant vicces előadó tartott. Hajnali fél kettőkor sikerült elaludnom (inszomnia rulez), hajnal hat előtt öt perccel keltem, el lehet képzelni mennyire vagyok fáradt, de ez nem tart vissza attól, hogy (talán fényképezéssel egybekötött) biciklizésre folyamodjak.

A nap fénypontja pedig, hogy előttem két sorral ülő srác leptopján a mefiblog főoldala figyelgetett vissza; nem tudom ki lehetett az illető, de azért innen is üdvözletem neki. (Gondoltam, hogy odamegyek autogrammot osztogatni, de azért ez beképzeltnek tűnhet, és nem akarom, hogy még valaki efféle dolgokat gondoljon rólam. ;])

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Engem meg a fél GAMF-os tanári kar olvas, legalábbis a nyár közepén a fősulis proxyn keresztül nagyon nézelődtek nálam. Mondjuk az én látogatottságom a picsában sincs a tiédhez képest! :)

Az első nap mindig szar, de hidd el, ennél lesz még szarabb is! :)
Én voltam LOL :D. Még kint is rád néztem szünetben. Kébzeld nem is a Neumann terembe kellett volna menni hanem a 2-es-be, ezért a második szünetbe kimentünk onnan a közeli sörözőbe :).
Amúgy direkt nyitottam meg hátha észreveszel :D
kicsi a világ ^^
az én napom hűű. inkább le se írom x-D
nyomassolj ide javas uzifalat es akkor ottan kommunikalhatsz azokkal akik eppen veled egy legterbe kockulnak. :) :D
überkockák nem mernek egymásra köszönni :)
Spongya Bob :-) Kicsi az Internet. A nagy tesó meg figyel téged :-)
adriankoooo: Csajozni is így szoktál? :D Kinyitod a notit benne a fényképeivel? :)
És tényleg. Annó mikor tesco előtt bele futottunk lymmzbe meg lery-be 5percig vacilláltam, h tuti-e ok azok-e. Ők v0ltak. :D
<3 Érd xD
suexID: hehe, engem középsuliban olvasott az angoltanárnőm, meg néha az infótanár is. :]

adriankoooo: hallod, te voltál az első, aki eszembe jutott (linux, Netvibes, GMail, Google Calendar; madarat tolláról, embert desztopjáról, ugye :D), de dögöljek meg, hogy azt hittem fekete hajad van, nem szőke. :|

adriankoooo: az volt a baj, hogy nem láttam a kukiból a neved, mert azt láttam, hogy kommentáltál már. :]

v150r: na mesélj. :D

Lin3Lord: lol. :D

Haszprus: én csak azért nem köszöntem, mert nem ismertem (azaz azt hittem). Az meg hogy nézne már ki, hogy odaülnék, és „Helló, a blogomat olvasod.” :D

Andrei: yep. :D

suexID: lol, nem is rossz módszer. :D
Mefi:

Éreztem, hogy valaki figyel hátulról :D MSN az miért mutat mindig offlinet?
Nem gyenge, hogy ennyire mocskosul hódít a mefiblog. hehh. :P
adriankoooo: offlány voltam. Holnap viszont viszek laptopot, azt hiszem. :)

danneee: és még nem törtünk be Amerikába! :D
Mefi: hát, miért, hogy nézne ki? van rá esély hogy kommentál is téged ha az olvasód, és mivel mindketten gdf-esek vagytok és ezek az első napok, szvsz azért annyira nem lett volna hihetetlenül furaaaaaaaaa ha odaszólsz hogy heló…
Haszprus: hát annyira nem, de odaszóláshoz messze volt, és a sor közepén voltam, nem akartam ezért előreszenvedni magam. :]
Mefi: tömören. 1 órában ledarálta a tisztelt tanárnő, h mik azok a hibák, amikért akár azonnal ki is mehetünk az óráról, illetve, a vizsgákon mik nullázzák az eredményt azonnal.
számrendszerátváltásoknál nem lehet számológépet használni, se kicsit, se nagyot, akkor sem, ha a szám 4 vagy több számjegyből áll.
ha a szövegszerkesztési vizsgákon enterrel mersz sort törni, és nem bekezdéssel, és meglátja, akkor az kapásból 0 pont [azért, mert a word szar, és minden felesleges művelet soksok kb-ot foglal el a fájlméretben, ezért inkább szopjál minden egyes kurva sor méricskélésével]. a feladatoknál egyébként mindent vonalzóval kell lemérnünk [még a betűtípus méretét is], mert nem adja meg a feladatleírásban!
ez mondjuk volt két perc, és még képzelj el 58 percnyi ilyen és ehhez hasonló fatális baromságot.
szal…
ezt egyébként meg kell szokni felsőoktatásban meg az életben bárhol hogy bárkit bármikor probléma nélkül megszólítsatok.
v150r:Legalább pro titkárnő lexel. ;D
v150r: szöv.szerk. minden normális helyen ilyen. átváltás is. :)
Mefi:most is olvas :)
Lin3Lord:
gondolom, h ez a normális menete, de azért azt enyhe túlzásnak gondolom, h lemérjem, h mi mekkora…
szóismétlés rulz :D
v150r: hm, ez melyik suli?

Haszprus: hát, én amúgy is hozzá vagyok szokva. Ma is odaszóltam az előadónőnek, hogy nagyon nem értem miről van szó. :D
pitbull: igen, fordítva akartam, hogy a középsulis angoltanárnőm még most is olvas, de a lényeg változatlan. :]
Mefi:
szent györgy [szgyf.hu]
v150r:És melyiken?? És másodikos vagy??
v150r: hm, szigorúnak tűnik. :\
busho:
elsős.
de ez egyenlőre az egyetlen probléma :)
azért ezt viccesnek találom :D
esetleg mégvalaki?
a végén még kiderül, h mindegyikünk ismeri egymást valamilyen úton-módon. :D
'everything's connected.' (the it crowd)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Szeptember 19. (2006. szeptember 19., 09:34:26)
Onlájn patika (2007. április 19., 05:12:39)
Mr. Nobody (2010. december 19., 12:55:31)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2102 napja született, 164 szóból, és 830 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: