« Feedreader »

Feedreader

Mondhatjuk úgy, hogy léptem egy nagyot. Az Opera beépített RSS-olvasója jó (tényleg jó), de egyszerűen kinőttem. Több mint negyven hírcsatorna egyszerűen sok neki. Pedig nagyon nagy jóság, hogy beépítve van tálalva, de egészen addig, amíg nem képes mappák/kategóriák kezelésére, addig használhatatlan. Öt-tíz-húsz csatornára még oké, de negyvenötre már húzós. És azt hiszem, hogy egészen addig, míg ez nem változik, lemondok az Opera nyújtotta RSS-olvasóról.

Cserébe itt van nekünk a Feedreader, amit már egyszer próbáltam, de néhány zavaró apróság miatt lemondtam róla. Most viszont úgy tűnik ezeket javították. Tud mindent, ami kell, megbújik az óra mellett, csipog, ha úgy akarjuk, egy perces frissítés is van, működik pendrájvról is, és egészen jól testreszabható, de hát minek magyarázok, akit érdekel, próbálja ki.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
en is ezt hasznalom, de neha nagyon utalatos tud lenni a hibaival. (nem frissit, kifagy, ilyesmik)
Anno én is használtam, szerettem, de megzabálta a gépem. Azóta Google Reader megy, amivel szintén elégedett vagyok. Talán kicsit lassan frissít.
eF`k3_: hm, ez elgondolkodtató.

Aurus: azzal az a bajom, hogy egyrészt Opera alatt nem igazán akar működni, másrészt nekem kell egy progi, ami csipog, hogy HELLÓ ÜZENET JÖTT VÁZE, mert magamtól nem nézek rá. :]
Hellő!

Gugliradar nem jó? Legjobb szerintem.
Mindent tud amit kell.
Elsőzni nem tudsz vele, nem szupergyors, de mindenre jó, pendrájv sem kell, csak egy böngésző.
Én minimálfelhasználó vagyok, nem túl sok a feed, de simán veszi, és egész jó statja is van: http://babarum.hu/kepek/readerk.jpg
Volt egy kiba jó videó is, de most hirtelen nem találom :(
Mefi :Persze az hasznos, egyik nagy előnye pontosan ez. Viszont géphez kötött, ami nagy gond volt nekem, tekintve, amikor használtam csak asztali gépünk volt, én pedig hetente minimum négy napig nem voltam/vagyok otthon.
Szóval mobil megoldásnak a Google Reader bizonyult. Mára pedig meg is szoktam.
nálam a netvibes megy bár az sem csipog, de legalább szépek a skinek hozzá és lehet variálni a színeket! :-)
netvibes ittis.
Netvibes itt is van, csak nem 45 hírcsatorna olvasására. :]
Én még keresem a perfekt alkalmazást, ami egyesíti a levelezést és a feedolvasást, de nem úgy, hogy a feedeket beleerőszakolja a levelek megjelenési formájába (lásd. thunderbird).
moikboy: tb RSS-megoldása undorító.
Netvibes. Nem kell 45 csatornát olvasni. Csak engem! :)
a netvibes nálam több mint 45-öt kezel és semmi gond!
suexID: ez is egy megoldás, igen. :D

gus: kezeli, nem mondom, hogy nem, de nenek erre a célra nem felel meg. :) Netvibes-ot inkább hírolvasásra használom, meg jegyezetekre.

moikboy: tudom.
am nem vagyok RSS-Addict, én így csinálom:
http://easyrider.v1rush.net/img/rss.gif
Ha rákatt szépen lenyílik :)
Mefi: ott a pont, hanyinger
Én maradok a Firefox könyvjelző eszköztáránál :D
moikboy:A google reader integrálódik a gmailbe. Kipróbáltam, jól működik, de nekem nem szimpi. Túl sokminden lenne már ott. Próba cseresznye, lehet pont ezt keresed.
maradok a netvibesnál :)
Netvibes. 20+ tabon jónéhány feed. Működik rendesen :)
Ja, és mobilról Operával is rendben ketyeg az m.netvibes.com .
Babarum: kifelejtettem hogy jobban örülnék valamilyen desktop alkalmazásnak ^_^
Mefi:Miért nem? Akármennyi belefér vazz. :)
Nem, nem lassú szerintem. :)
mefi, minek neked percenkénti frissítés? tudod mennyi forgalmat generálsz? belassítod a zegész internetet, a netem sebességéből tudom hogy mikor vagy online :)

amúgy google reader nagyon jó, bár mindkét kritériumodnak ellentmond :)
nálam Google Reader volt a megoldás… az szólt mellette, hogy böngészőből fut, ergo nem kell még egy taskot indítani csak mert feedeket akarok olvasni, jól rendszerezhető és nagyon egyszerű a felülete valamint sok más általam használt alkalmazással (főként google és webes) kompatibilis
Nem kérdőjelezem én meg a Netvibes tudását, használom én is, csak másra. Nekem fídolvasónak olyan kell, ami csipog, és külön fut, nem böngészőn keresztül.

Haszprus: ötpercenként frissítem a legtöbbet, kivéve a kommenteket. ;)
10 RSS-re nekem jó az Opera. Időnként letörlöm az összeset, azt jől van. Nem kell nekem az örökre…
opera11:Kiváló oldalakat olvashatsz.
Házam táján Bloglines tökéletesen kezeli a 47 csatornámat (volt már 60+ is), teszi mindezt a mobil változatban is, Opera Minin keresztül. Ha valami elrakásra érdemes, az megy del.icio.us-ba, ha éppen Minin keresztül nézem és további vizsgálódást igényel, akkor beikszelem hogy keep new, aztán majd asztalin visszatérek rá.

Így egy olvasó van melóban, otthon, úton, teljesen jól működik, és még szinkronizálni se nem kell őket :).

A „csipogásra” is van valami kis systray-be beépülő eszköz, ami csipog, de még nem próbáltam.
Vannak betegségei, de én is ezt használom. Szerintem nekem elég ez. Én amatőr feedreader vagyok :-)
b3ck: miért te a fél netet tárolni akarod a saját gépeden? lol :)
Haszprus: ~60 feed nem a fél net azért. :D
Egyetek Chorizot, én is azt tettem :-)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Dühkirohanok (2008. február 24., 01:02:08)
iPhone 3G (2008. június 09., 08:43:44)
Rózsaburgonya (2006. szeptember 24., 12:10:03)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1705 napja született, 209 szóból, és 973 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: