Nem szeretem a fizikát. De úgy is mondhatnám, nem szeretem az olyan dolgokat, amiben sok szám, sok csúnya jel, és hasonlók vannak (gyk.: matematika, matematikai analízis, számítástudomány és társai). Ebben csak az a csúnya, hogy jelenleg ezeket a tárgyakat tanulom főállásban. Például ilyen jellegű feladatokból lesz az első zárthelyi (és ez még tényleg a legkönnyebb változat):
Az erkélyen állva egy teniszlabdát feldobunk az öt méterrel felettünk lévő erkélyen álló társunknak. Mekkora a labda repülési ideje, ha a társunkhoz 6 m/s sebességgel érkezik meg?
És leginkább az a baj az egésszel, hogy sokan úgy érzik, pályát tévesztettek. Mert most őszintén: ha én programozóként, vagy esetleg rendszergazdaként szeretnék elhelyezkedni (úgy, hogy az OKJ-s papír ehhez nem elég, tehát felsőfokú végzettségre van szüksége), akkor annak a valakinek erre a világ életben nem lesz szüksége. Persze lehet jönni azzal, hogy semmilyen tanulás nem fölösleges, és így tovább, de azért a lényeg akkor is ez. És ezt a gyakorlatot tartó előadó is kijelenetette.
Persze, aki komolyabban, az informatika világában mélyre hatolóbban tervezi az elhelyezkedését, annak erre lehetséges, hogy feltétlen szüksége van.
A lényeg, amit mondani akarok, hogy szerintem lazán lehetne olyan nagyjából tízféléves képzést indítani (és osztottat, nem ilyen BSc mókát), hogy általános programozó, vagy hasonló, ahol sokkal inkább erőltetnék a programozás részét, mint sem a fizika-matek részét. (Oké, tudom: van olyan hogy progmat, de szerintem a matek ott is kellően húzós.)
Ezen mindenkinek át kell esni, ezek az „alapozó” tárgyak. Mindenki utálja őket, de itt lemorzsolódik az, aki nem gondolja komolyan.