« Bekapta! »

Ma reggel egy érdekes dolgot láttam. Csávóka ül a földalattin, reggeli álmos fejszerkezettel. Eddig semmi extra, csávók utaznak a földalattin, reggel is, álmos fejjel is (én is e halmaz eleme volnék, vagy mi). Egyszercsak belenyúl a szemébe és ráfolyatja a szemét a kislányra, a kislány meg sikítva menekül, kivadássza a csipát, és bekpaja, majd vagy fél percig jóízűen szopogatja. Na itt azért már néztem, hogy höh. Olyat láttam, hogy hatévesen valaki az orrában található zöld anyagot étkezési célokra használja fel, de ilyet. Aztán fél perc után kivette, és visszatette. A kontaktlencsét. Merthogy az volt, nem pedig csipa. Az már más kérdés persze, hogy ez így mennyire megengedett (úgy tudom csak ilyen speckó folyadékban lehetne tisztítani). De mindenesetre undorító.

Aztán azon agyaltam, hogy milyen lehet, ha beejtesz valamit a sínekhez. A vonat meg jön. Például a telefont, amit úgy szét is tud ropogtatni. Aztán ma a Köröndnél nyomott egy satuféket a metróvezető néni, mert valaki beejtette a telefonját, és éppen azt akarta kivadászni. Sikerült neki. Vigyázz, hogy mit kívánsz, mert még teljesül!, aha.

A programozás (Bevezetés a programozásba nevű tantárgy, mármint) meg jó.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Előfordulhat, hogy elkezd fájni a szemed a lencsétől, akkor ki kell venni, berakni olyan izé folyadékba, attól visszaáll normál állapotba, és visszateszed a szemedre. Ha épp nincs közelben ilyesmi, akkor kezdd el szopogatni, az is jó, csak azé ne hosszú távon. Tapasztalat.
Am. napi 2 liter fikát termel az orrnyálkahártyád naponta, de ennyit nem szoktak az emberek kifújni az orrukon. Ebből nagyjából 1,5 litert megiszol. guszta. :)
Nekem óvodában volt egy társam, ő is az orrából kiszedett cuccost ette, meg rágta a vizet ebédnél.
Te Mefi, van egy olyan érzésem, hogy minden 3., 4. bejegyzésed a BKV-hez kapcsolódik. Nem szponzorál véletlenül a BKV? :D
Amúgy tényleg undorító az ilyen.. én már meg sem lepődök bizonyos dolgokon.
mandark: LOL, kíváncsi lennék hogy most merre sodorja a víz
„Egyszercsak belenyúl a szemébe és ráfolyatja a szemét a kislányra, a kislány meg sikítva menekül…”
Ezen nagyon röhögtem, de tényleg. :D Pláne, hogy nem olyan rég hallgattam meg ezt a „művet”. :D
Hihi, nekem egyszer beesett mobilom a sínekhez földalattin és persze, hogy jött a szerelvény is :) De persze nem volt semmi baj, mert a sínek közé landolt és miután element mászhattam be érte… De mondjuk a metrónál asszem nem vállakoztam volna ilyenre :D
Mao: sok sikert a teljes vakság felé vezető úton :) a szádban több élősködő van mint a seggedben, szóval legközelebb inkább utóbbiban tisztítsd a lencséket :)
Nekem is kiesett egyszer a kontaklencsém, egy escsepp beleesett a szemembe és akkor kénytelen voltam tisztítófolyadék helyett vízzel „fertőtleníteni” egy sötét, tükörnélküli lyuknak nevezett lány wc-ben vissza aplikálni. (Igen… a tartótokot nem hordom magamnál :) )
Haszprus: lol, természetesen utána berakni olyan izé folyadékba. mert mondjuk ha x óráig nem a szemedben/folyadékban van a cucc akkor megkeményedik aztán lehet h baszhatod a féléves lencsét mondjuk, ami nem óccsó. ezért pl beveszed a szádba, hazáig úgy van, aztán berakod a folyadékba
A cím azért RSS-be egy kicsit fura volt. :)
Nálatok mi van bevprogon? Egyszer lehet beülök rá, mert kíváncsi lettem :)
Én a suliban láttam tavaly egy felnőtt(!) embert, aki az orrmazsolát ette meg, tömeg közepén. Szerintem rajtam kívül senkinek nem tűnt fel…
Lin3Lord:tudnál adni valami linket, hogy utánaolvassak? Ez már annyira gusztustalan, hogy érdekel
Haszprus: jaja, ez jutott nekem is eszembe. Elvileg egészségesebb, mint ha kinyalod valakinek a fenekét, mint ha smárolsz valakivel, aki két napig nem mosott fogat. :D

Ildee: persze, ezek mondjuk vészhelyzeti dolgok. Meg lencsénél nemtom hogy van, de szemüvegnél megőrülök, ha maszatos.

Mao: hát, sztem egyik sem olcsó. :)

Jhonny: mert? :)

Maerlyn: hát, érdekes volt, mert bejött az előadó, közölte, hogy kicsit megváltozott, mert nem úgy hívják, aki eredetileg tartaná, aztán elkezdte küldeni, hogy már megtanultuk mi az az objektum, tudunk ezt-azt, azt jelentkeztem, hogyhát mi még nem tanultunk ilyet. Aztán mondja ja, akkor kezdi elölről. Fél óra után megjegyezte, hogy
ezt tavaly tanulhatták y tantárgyból
, aztán szintnén jelentkeztünk, hogy hát mi elsőévesek. De tulajdonképpen jó, mert nem alszol el az előadáson, nem bonyolizálja túl, pont a lényeget mondja el, néha viccekkel. Első előadáson azt tanultuk, hogy mi lesz egy programozónak a legfontosabb dolga (tervezés stb.), aztán mutatott pár JAVÁ-s kódot. Tehát egyelőre jó.

pitbull: pfuj, ez a mazsolázás hatévesen is ciki volt. :D
Mefi:teljesen más, mint a mienk. Nekünk azon a néven spec. matek futott, érdekes volt matematikailag bizonyítani egy algoritmus működőképes voltát :)
Maerlyn: el tudom képzelni. Nekem bőven elég a számtud-analízis-fizika vonal. :D
Biztos nem másznék a sínek közé a telefonért az életem kockáztatásával. Csak egy tárgy. Majd ha elment a szerelvény csak utánna.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Most wanted (2006. április 26., 12:28:54)
Ahol álmomban jártam (2006. december 08., 07:07:07)
Vlog (2007. június 05., 12:06:56)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1696 napja született, 264 szóból, és 1238 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: