« 1956-os forradalom »

2007-ben, kukagyújtogatással, meg autóborogatással. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ötvenegy éve tényleg forradalom volt, az emberek tényleg az életüket áldozták azért, hogy nekünk most jobb legyen, és ezt nem szabad elfelejteni. Valamint azt sem, hogy ez nem ünnep, hanem megemlékezés (szerencsére már egyre több helyen mondják így), mert azon semmi ünnepelnivaló nincsen, hogy valaki meghal a szabadságáért.

Kicsit a témához kapcsolódik, hogy megnéztem a TV2-n az A cég – A CIA regénye című filmet. Lehet, hogy a téma és a kor miatt, de sokkal többet vártam tőle, mint amit kaptam. Egyszerűen nem adta vissza olyan jól a dolgokat, mint mondjuk a »Szabadság, szerelem«, ami szerintem a témában kihagyhatatlan darab.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hát mondjuk az a film nem az 56-os forradalomról szólt, hanem egy komplikált kémháborút mutatott be, ahol Budapest csak egy állomás volt. Szerintem kurvajó volt.
ZsuKov: tudom, hogy nem arról szólt konkrétan, azért írtam, hogy inkább a téma meg a kor. De nekem valahogy nem jött be. :\ (Lehet a könyvet kéne elolvasni.)
Inkább ünnepeljünk és ne busongjunk, mert azok is ünnepelnének akik 56-ban és azután meghaltak a forradalomért.
vicceshogy aforradalommal nemdontottek meg semmilyen hatalmat, de azert most unneplik a Hos Halottakat mert azgizda. emlekeztetoul vanegy ilyenhogy aki huje azhalljon meg :)
lymmz: tudod, azok az emberek tényleg hősök voltak, akik most kukákat borogatnak, kevésbé.
„hogy ötvenegy éve tényleg forradalom volt”

a baj, hogy egyesek ezt nem így gondolják.
lymmz:Szomorú, hogy van olyan hülye, aki így gondja. Jah és nem rajtuk múlt, remélem tudod ezt történelemből …
bazmeg desötét vagy lymmz, erre nemtudok mást mondani.
lymmz: A magyaroknak csak vesztes forradalmai voltak, vagy legalábbis amivel szart se értünk el, így ezekből tudnak csak válogatni…
A kukaborogatók csak hagy csinálják, legalább lesz mit nézni este a tv-ben :D
smv: és ha Debrecenbe a ti utcatokba lenne ez? :)
smv: önreklám
Tegnap „sajnos” hamar végetért a balhé, viszont ma jobb az idő… x]

Ellenben Lin3Lordnak igaza van, a sok csóró kis nyugdíjas biztos nagyon örül a „Hősöknek”.
Szabadság, szerelem mint kihagyhatatlan mű? Lopás-lopás hátán egy önéletrajzbol amit kevesen ismernek, es megsem emlitenek. Megspékelve heroizalassal meg azota már megcáfolt legendákkal.

Ha pedig aztmondod látványos volt, akkor inkabb nezzel gyuruk urat, kb. ugyanott vagy.
hakkni: gyűrűkúrán kétszer beauldtam, aztán nem próbálkoztam vele.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Kaukázus - Szalai Éva (2008. április 24., 11:38:46)
Elhunyt Steve Jobs (2011. október 06., 11:19:12)
Egy lányról (2010. április 24., 09:22:06)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1675 napja született, 171 szóból, és 866 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: