Rediál!
Volt szerencsénk ma családostul bevonulni (hárman, mármint) a című nagysikerű darab mondhatni jubileumi, kettőszázötvenedik előadására, mely a József Attila Színházban volt látható és hallható.
Számomra a szereposztás mindent eldöntött; magyar színészek közül a kedvenceim (tudom, alacsony az ingerküszöböm, és ízléstelen vagyok, de leszarom), csak hogy néhányat említsek, olyanok mint: Kern András, Koltai Róbert, Józsa Imre és még sorolhatnám. Az előadás nekem személy szerint nagyon tetszett, azt kaptam, amit vártam (hogy potyogó könnyekkel végigröhögjek két órát).
Egyébként vicces dolog, hogy ha én valahol ott vagyok, valami biztosan történik. Most például csúnya baleset volt az M3-ason, több kilométeres sorral, így majdnem késve értünk oda. Meg például az is hihetetlen, hogy színházban is látni tahókat, de olyan echt ungarische stílusban. Érted, én megértem, hogy szomjas, és iszik előadás közben; azt is, hogy éhes, és milkacsokit majszol (most tényleg, lehet, hogy cukros), de hogy végigbeszélje az előadást, azért az már a pofátlanság legteteje.
