…hiszen jön a mentő, és elszállít. El nem szállított, viszont jött. A ma tartott ektiviti parti végére, mert hát szegény osztálytársam barátnőjének (íratnék neveket is, de nem szeretek úgy neveket írni, amikor nem linkelhetem, mert az snassz, hogy Bélának
, és senki se tudja ki az a Béla, és még egóblog fílingje is van) fölszakadt a nem régen műtött aprócska sebe. Sajna itt a csodás »rezidencián« semmilyen orvosi alkatrész nincsen (egy doboz széntablettát leszámítva, »ugye«), amivel ilyet el lehetne látni (feljegyzés magamnak: vegyél elsősegélycsomagot, váze!). Értelmes emberek révén először lenéztünk a patikába, de ez nem volt ügyeletes, ergo kiesett. Aztán az is volt a baj, hogy az egy sarokra lévő orvosi ügyelet sem volt épp ügyelet, így hát felhívtuk a telefonszámot.
És a kicsit hosszúra sikeredett bevezető után itt jön a durvább része: az orvosi ügyeletes közölte, hogy nem tudja ellátni, hívjunk mentőt. Érted: egy egyszerű fertőtlenítés (amivel nem tud mozogni!) mentőt igényel, köben meg lehet, hogy a szomszédban meghalnak szívinfarktusban, mert a mentő itt kötögeti a sebet. Oké, ömlött belőle a vér, de egy tízes skálán maximum kettes sürgősségi prioritást élvező esetről beszélünk.
Cserébe a mentős mesélt vicces dolgokat, például hogy látott egy sötétebb bőrszínű egyént, aki éppen törte fel a mentőautót (a kurva anyját az ilyennek, már bocs), visszakézből kitekerte a kezét, és még majdnem ő (mármint a mentős) került börtönbe. Na ilyenkor stílusos bevágni ide, hogy ország és évszám. Meg mondta Dórinak (ő a hölgyemény: mondom én, hogy nem jó csak úgy beküldeni így spontán egy nevet; lehet lesz haverock.mefi.be megint, hm), hogy nefürgyéle másnapig, röhögve persze.
A lényeg, hogy – ezt leszámítva szerintem – mindenki jól érezte magát.
