« Nyugatvége »

Ezekkel a csúcsplázákkal egyébként – minden előnyük mellett – a legnagyobb probléma az, hogy hihetetlenül drágák. Oké, egy McDonald's vagy egy Tesco nem enegdheti meg magának, hogy drága legyen (mármint az átlagos saját árlistáját nézve), de ott kezdődik, hogy a Tesco azért vonul be például egy »Aréna Plázába«, mert muszáj. (Ezt meg értse mindenki úgy, ahogyan akarja.) Szóval drága. Bennvagy a WestEndben, és úgy ülsz be valahová, mint ha a fogadat húznák, mert bizon 300-400 forintot kiadni három deciliter üdítő nedűért az sok, figyelembe véve a bolti árakat. Persze sokan megengedhetik ezt maguknak, azoknak teljesen jó. És amire igazából ki szeretnék lukadni, hogy itt nem is a kávézót kell elővenni, hogy lehúz, hanem a gazdag amcsi bácsit, aki felépíti az ötemeletes genyóját, aztán egy kis lukért elkér hatszázezer+rezsi/hó magyar forintnyi összeget, aztán persze, hogy a végén a júzer szívja meg.

Itt van például a salgótarjáni Alba Pláza, ami tök jó lenne, de nem az. Mert ritka drága; így van benne öt üzlet, amiből kettő a tulajdonosé. A többi üzlet meg kiadó, de senki nem veszi ki, mert egy ilyen környéken, ahol nem sok pénz van egyébként sem, kevesen mennek be egy olyan kávézóba, ami rohadtul drága, vagy egy olyan ruhaboltba, ahol az átlagos ár háromszorosáért lehet kapni egy zoknit.

Szóval jóság ez a plázatéma, csak nem a magyarok zsebének való, legalábbis ebben a formában egyáltalán nem. Persze ki lehet fogni jó bizniszeket, de én ruhát például biztosan nem vennék a WestEndben. (Az már más kérdés, hogy még akkor sem, ha megtehetném.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Nálunk (Zala Plaza) elég jól megy a pláza, minden üzlet ki van adva, csak 1-2 van, ami cserélődik. Én szoktam ott vásárolni, de nem is 3-szorosa minden a többihez képest.
szerintem hülyeség ez a plázautálat. a westend gyorskajálda része például teljesen jó, normál gyorsebédnyi pénzért (~1000huf) annyi minden közül válogathatsz, hogy huh.

ruhaügyben meg szintén az a jó, hogy nagy és minőségi választék, amely tökjól bejárható. persze ez inkább a nőkre igaz, mert férfi ruhában max a springfield az, ami normál árban van. nőknek viszont csomo minden, ami altalaban nem „drága”. van persze drága is, pl jackpot meg a cottonfield, de a hangsúly szerintem itt azon van, hogy minőségi márkás ruhákat vehetsz normál áron.
„a gazdag amcsi bácsit, aki felépíti az ötemeletes genyóját” – A westendet, sem amcsi származású emberek építették… :D ezzel természetesen nem céloztam senkire.

A gyorskajálda kérdésben pedig egyetértek sHelf úrral ( ;] ).
Nekem semmi bajom a WestEnd-del, szeretek ott vásárolni. Szvsz nem is drágább, mint a máshol található üzletek és legalább nagy a választék – bár ez utóbbi sajnos nem mindig igaz.
Nekem sincs bajom a plázákkal, és nem veszek részt az általános plázagyűlöletben, csak azért jó lenne, ha lenne egy-két olcsóbb kategóriájú pláza is. Nem az a kategória, ahol Dezső a menő féláron veszi a ruháit, meróucsó, de nem is az a kategória ahol Áron a milliomos veszi az öltönyeit. Nem tudom sikerült-e érthetően megfogalmaztni ezt így most. :D
Keteltu: ezek a célzásmentes célzások nagyszerűek! ((-:

Én meg leszarom a plázákat. Vagy levizelem. (-:
Nálunk 2 pláza jellegű építmény van + egy bevásárló utca. Nem túl drágák, sőt a bevásárló utca (kb olyan nívós helyen van mind a váci utca a város abszolút közepén http://2ref.net/x/7tv a pisilő kiscsákó, meg a Grand'Place kb 10 perc gyalog) még sokszor olcsóbb is, mint a kis boltok. Itt nincs plázaőrület :) Viszont a kis boltok is megélnek.
Kétéltű: Ilyen korrekt zs*dózást már régen hallottam :]
A fehérvári alba plaza is korrekt.
Én múltkor a WestEndben vettem meg a Converse csukám… Semmivel se volt drágább mint máshol. Tegyük hozzá, egyébként se volt olcsó :P
Zsoc: igen, erre akartam kitérni, hogy ezek a jellegű üzletek, amelyek mindenhol ennyiért árulják, azok nem drágábbak egy WestEndben. Például Tisza.
Ja igen, amúgy meg, az itteni (Dunaújváros) boltok áraihoz képest a wstend még olcsóbb is. Teszemazt egy nadrág amit itt 17-ér adnak, a westendben 12-14-be fáj.
jó de ez most olyan dolog, hogy nem a pláza határozza meg az árat, hanem a bolt. és pl a westend alsó szintjén olyan üzletek is tudnak bérelni helyet, amelyek olcsóbb/kevésbé márkás cuccokkat árulnak. tehát a westend pl pont inkább egy ilyen gyűjtő, ahol mindenki talál kedvére valót. ha drág kávét akarsz inni, akkor felső szint, ha olcsót, akkor alsó. ruhában hasonlóan.
moikboy: igen? Az mókás. :D

sHelf: azért valamilyen szinten a pláza is, bár ez tényleg attól függ, hogy mekkora a bérleti díj. Egyébként én láttam már olcsóbb dolgokat fent is, lent is. De például lent vannak kávézók, ahol azért jócskán lehúzzák az embert.
Ő hát nem tom. Mi se élünk egy hejdejól, de Westendbe vásárolok. :$
De amiről írni akartam: „Szegény Magyarország”, aha. Mégis tömeg van az ilyen plázákba meg hüpermarkitokba ;)
Lin3Lord: hüpermarkitkoban azért van tömeg, mert olcsóbban tudsz bevásárolni, mint máshol. :)
Igen, de oda se havonta mennek emberek hanem hetente minimum. Haver ilyen helyen dolgozik és egyetlen kassza napi bevétele karácsonykor másnak egy éves keresete.
Lin3Lord: hát nem tudom, én ilyen hipermárketekben (Tesco általában) havonta szoktam bevásárolni, amikor elfogynak azok a dolgok, amiket nem naponta vesz azember (takarítószerek, higiéniai dolgok és hasonlók). A Tesco pedig még mindig olcsóbb, mint a sarki közért, ahol szintén csinos bevétel van naponta. :)
Duna Plazában van néhány egész jó bolt, az áraik sem magasabbak, mint egy átlagos kínai üzleté. Kb olyan, mint a Tábornok itthon.
pitbull: otthon még az az Ázsia valami se rossz.
Mefi: igen, de a sarki közérbe van 1 kassza, tecsóba meg mondjuk 30. :D
Lin3Lord: az itteni kisközértben három. :]
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Pókinvázió (2006. július 26., 07:39:59)
Tények (2006. április 15., 06:34:30)
A lányok angyalok (2006. április 01., 10:59:38)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1636 napja született, 368 szóból, és 1696 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: