« Tömegben közlekedem »

Ma nagyjából huszonkétpercnyi várakozás után az jutott eszembe, hogy ez a jegy- és bérletpénztár megoldás a BKV felől nagyon gyenge. Ha mindenféle környezeti tényezők lehetővé tennék (pénz, pénz, pénz többek között), akkor úgy csinálnám, hogy lenne valami messziről is jól látható kijelző, hogy DIÁKBÉRLET, VONALJEGY, SZAKSZJEGY és így tovább. Mert beáll húsz ember a sorba, ebből hét odaáll, és közli neki a pénztáros, hogy hát ez nincs. Ideges lesz a vevő, ideges a pénztáros, és ideges a sorban álló is, hogy rabolják az idejét.

Valamint ma ott tartottam, hogy a Deák Ferenc téren található pénztáros asszonyt megfogom, a hajánál fogva kihúzom alul, a jegykiadó tálcán keresztül, és mikor már recseg a feje, beleüvöltök a fülébe, hogy a jó illatos édes anyukádat, aki az ősi mesterséget ősi idők óta űzi, azt. Az egész még múltkor kezdődött, amikor mentünk »Földalatti Múzeumba«, és – aki járt már a Deákon, tudja, mire gondolok – a pénztár pontosan a bejárat mellett volt. Beálltunk Balázzsal a sorba, szépen sorra kerültem, aztán megkérdeztem a nénit udvariasan, hogy itt vehetünk-é jegyet. Az meg elejtette a rolnit, és elkezdett velem üvöltözni, hogy hát a kurvaanyámat is, azt. Erősen gondolkodtam rajta, hogy belevakuzom az arcába. Most meg kígyózó sorban kikúrta a táblát, hogy technikai okok miatt zárva, és elkezdte számolgatni a bérleteket, jegyeket, hogy ő most megy, jön a váltás. Ez jó is, csak lehetne egyrészt udvariasan közölni, másrészt kikapcsolni a mikrofont, mert nem vagyok arra kíváncsi, hogy mithagyokitt, ezmi, eznmekell, majdhívdfelabélát és hasonlók.

Pluszban az egész megálló gáz; az arab telefonos, a sok szórólaposztó, stb. Gáz az egész hely, pedig a budapesti tömegközlekedés egy eléggé fontos csomópontja. Az ottlévő hajléktalanokról nem is beszélve. Mondjuk amíg nem kötekednek, addig nem zavarnak. Tényleg, van ott egy tökszép kutya, nem tudom, látta-e már valaki; ehhez kapcsolódóan csak annyit, hogy nem szeretem azokat a hajléktalanokat, akik mindenféle állatokkal kunyerálnak. Persze az állatnak még mindig jobb, mint ha kóborolna, mert mindenki megsajnálja, aztán etetik, de érted.

És még azt így BKV-s poszt keretében szeretném leírni, hogy egyre több olyat hallok, látok és olvasok, hogy mennyire gáz már a sok ellenőr, és milyen bunkók. Erről már írtam korábban is, és szerintem ez így néz ki: az ellenőr azért van, hogy megnézze a jegyedet, bérletedet. Mert a tömegközlekedés nem ingyenes, ez van. Persze nem mondom, vannak tényleg bunkó ellenőrök, azokat én is elküldeném melegebb éghajlatra, de én még nem találkoztam ilyennel. Naponta nagyjából négy-öt járaton utazom (MFAV, 3-as metró, 47-49-es villamospótló, 7-es busz és nagyritán 4-es 6-os vilinger) és naponta általában háromszor kell megmutatnom a bérletet. Köszönök, megnézi, megköszöni, köszönök, és ennyi. Ha te nem vagy bunkó, ő sem az, nekem ez a tapasztalatom. És itt 'pesten még mindig jobb a helyzet, mint 'tarjánban, ahol köszönsz, nem köszön, jól megnézni, köszönsz, nem köszön a sorrend.

Ennyit szerettem volna most így röviden.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
hehehe, szakszjegy :D ki ne javítsd, jó ez így :D
ugyanmár múltkor megharapott egy utast egy ellenőr, most meg ez:
http://homar.blog.hu/2007/11/30/ar[…]
:)
kész.
TúRó: lol, észre sem vettem. :]

Haszprus: jó, vannak ilyen dolgok, én is láttam. Múltkor például beszólt az ellenőrcsajnak a csávó, hogy „kurvára nem fogom elővenni mégegyszer ezt a gecit, bazmeg”, erre odalépett két hústorony, hogy „mi a probléma?”, elkezdett ugatni, aztán mondták, hogy vagy mutassa a jegyét, és húzzon fel, vagy menjen onnan, míg jó kedvükben vannak. Aztán odébb ment öt métert, és visszaugatott, majd elfutott. És azért azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor naponta nagyjából kétszáz-háromszáz (vagy mennyi embert lát egy ellenőr naponta?) emberrel kerülsz kapcsolatba, és abból minden tizedik biztosan bunkó, akkor az ötvenedik bunkóra lehet, hogy te is megfejelnéd, de minimum elküldenéd a kurvaanyjába. És ugyan mindenki leszólja az ellenőröket, de én látom az utasokat is; nem egy ismerősöm direkt kikerüli az ellenőrt, meg bunkón viselkedik vele, pedig igazán fölösleges. Én nem voltam bunkó, velem sem voltak azok, biztosan megesik, hogy az lesz, akkor majd azt fogom leírni. :)
Mefi:Egyetértek. Mindkét oldalon van kötekedős,de ha én normális vagyok akkor az ellenőris az,általában.
EmceeMike: jaja, nekem is ez a tapasztalat. Meg az, hogy nem szeretik azokat, akiknek nincsen jegyük-bérletük.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Concerto (2006. május 19., 01:59:40)
Idilli vasárnap (2006. január 29., 12:11:53)
Bezár a bazár (2009. október 07., 06:37:47)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1632 napja született, 697 szóból, és 3224 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: