Avagy majdnem. Mindenki ellenem van. Még a posztot sem sikerült elküldeni, szákk. Szóval gondoltam kicserélem a kapcsolót (apropó: háromszáz forint egy kis kétcentis műanyag darab, hadd ne mondjam, hogy mim szakadt le, és honnan, amikor közölte a csávó a villanyboltban), csatlakoztatom a kis félcentis foglalatba, bedugom a lámpát a konnyektorba, felkattintom, semmi. Lekattintom, vissza, semmi. Vártam egy kicsit, és már épp akartam lekapcsolni, amikor egy cuki szikrázás, és egy olyan hangos pukkanás kíséretében, melyet még »Walter« is megirigyelt volna, lekúrta a villanyórát. Hát nem vagyok egy beszari gyerek, de azért majdnem dobtam egy Kálmánt.
Tisztelem az elektromosságot, de hát a kurva anyját így hétfő este nyolc óra körül. És még káromkodtam is, óbocsánat.
A-a-a-a lényeg, hogy me-e-e-egúsztam minden b-b-b-baj nélkül.
