Engedjen meg nekem a nép még mára egy káromkodós-szpojleres-sorozatos bejegyzést, mert hát ez kihagyhatatlan. (A tovább mögött kép is van, mint szpojler, ha esetleg.)
Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!
Szóval már korábban is akartam róla írni, hogy a »Született Feleségek« (alias Desperate Housewives) annyira, de annyira jól elvan találva, dráma, zene, szövegek (különösen a bevezető és befejező monológokra gondolok itt, aki nézi, érti miről beszélek) és minden terén, hogy az hihetetlen. Tavaly ugye volt az a bizonyos áruházi-lövöldözős jelenet, hát az sem volt gyenge, de amit most tettek be, az valami brutálisan ki-bebaszottul durvára sikeredett (bocs). Szóval ezt így összerakni, hát le a kalappal. A végén az utolsó néhány másodpercben szabályosan féltem, hogy mit fogok látni, és amikor megláttam, hát komolyan mondom másfél percig a szőr felállt a hátamon. Pláne, hogy az amúgy sem gyenge színészek most apait-anyait beleadtak, teljesen átjött, olyan drámaira és tragikusra sikeredett az egész, valamint annyira, de annyira átjött, hogy hihetetlen. Esküszöm rágyújtok és iszom valamit.
A végére egy kép:
