« Van egy százasod? »

Aki gyakran jár a Deák Ferenc téri aluljáróban (ahol a metró felé lehet menni; van ott két hajléktalan meg egy blöki is), az talán már találkozhatott azokkal a hölgyeményekkel, akik a rákos gyermekek kezeléséért gyűjtenek pénzt. Namost velük az a baj, hogy roppantmód erőszakosak, és ehhez nem társul jómodor és jó arcmemória. Ami az ő munkakörükben nem éppen ideális. Történt ugyanis, hogy egy hónapja éppen várakoztam a lépcsőnél, odajött, és udvariasan elmondta, hogy mi van, meg a kezembe nyomott egy naptárat, mondván ingyenes. Mondtam, hogy van nálam kéccáz forint, odaadom, ő mondta, hogy köszöni, aztán kivette a kezemből a naptárat, hogy az igazából csak minimum hétszáz forintnyi adakozás után jár. Gondoltam magamban belefér.

Aztán történt, hogy éppen siettem, és a hölgy megint elkapott, és mondtam, hogy bocsi, de sietek, ő meg mondta, hogy jajdehallgass meg, én meg mondtam, hogy már adakoztam. Persze rögtön kérdezte, hogy akkor most nem tudok adakozni, én meg mondtam, hogy nincsen nálam készpénz jelenleg. Majd szedfész, és végre elengedett. Ez még nagyjából kétszer történt meg, akkor már fontolgattam egy ízes kurvaanyázás lehetőségét, de én elvégre egy udvarias ember vagyok, megválogatom a szavaimat.

Erre tegnap sietek, hogy a mínuszokban ne kelljen már várakoznom a következő buszra, és hát megint elkap a csaj. Éppen bezselézett séróval, makulátlan öltönyben, megborotválkozva, legkipihentebb és legszebb arckifejezésemmel (»vizsgára mentem«, ugye), dönyörű cipőben, meg minden, és mondja nekem, hogy jajcsakegypillanatra, mert ez az utolsó naptár, és tökingyen odaadja, ha válaszolok egy kérdésre. Mondom én igazán nem szorulok asztali naptárra, köszönöm szépen, adja oda másnak. Erre belenyomja a kezembe, és kérdezi, hogy egyetértek-e azzal, hogy ők rákos gyermekek kezeléséért szednek manit. Mondom persze. És akkor pofátlanul megkérdezi, hogy nem akarok-e adni pénzt. Na itt elszakadt a kötél, és mondtam, hogy bocs, de már fizettem, és egyébként is megbeszéltük már ezt párszor, amúgy pedig sietek. Erre mosolyogva kellemes ünnepeket kívánt, és kirántotta a kezemből az ingyenes naptárat. És mindezek után még úgy néz rám, hogy én meg úgy érzem, nekem kellene szégyelnem a pofámat, hogy nem csapok ki neki minden alkalommal egy ezrest. Megértem én, hogy másnak rosszul megy a sora, de hát én sem vagyok milliárdos.

Ezzel igazából csak arra akarok rámutatni, hogy nem kéne átbaszni az embereket, mert valaki feldühödik, és megnézi, hogyan néz ki az ilyen fárasztó redvának a feje, apró, pépes darabokban, mondjuk a kékmetró programszőnyegére kiterítve. És akkor ez a valaki odaszól neki, hogy anyádat húzzad le, azt. (Mert nekem azért megfordult a fejemben, hogy semmiféle rákos gyermekekről nincsen itt szó.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Faszomér csak a rákos gyerekeknek gyűjtenek. A többi rákos dögöljön meg? Értem.
moikboy: mert gondolom a rákos gyerek szó jobban elszomorítja a kedves járókelőt.
a deákon általában egy büdös cigány afromagyar hölgy csinálja ezt. mikor mondtam, hogy bocsi de nem, akkor még kurvaanyázott utánam.

ezt eljátszotta kb. 5-6-szor.

a hatodiknál meguntam:
– Mi lenne ha nem küldenél el anyámba hetente, csak mert nincs nálam pénz?
– Ööö… izé, nem neked mondtam.
– Aha persze, hatszor egymás után, nem mondtam, hogy csipcsirip. Lehet hogy szerinted én egy prosztó geci vagyok, amiért nincs kp-m, de ha még egyszer meghallom hogy anyámat emlegeted nem állok jót magamért, értem?
– Izééé, ööö ige'.
– Na jó, akkor ezt lebeszéltük.
– Öööö, aha.

Elmentem. Másnap már nem ugatott utánam. Egyszer próbálta még meg, de akkor elég volt hátranéznem és annyit mondanom, hogy mit is beszéltünk a múltkor?

Úgy látszik az én pofámat nehezebb elfelejteni. :')
Nem is tudom. Azért manapság az embereket (pláne egy járókelőt aki siet a-ból b-be) a rákos gyerekek érdeklik legkevésbé. Kegyetlen, és magas ingerküszöbű világ ez.
ZsuKov: szerintem senkinek a pofáját nem felejti ő el, csak tetteti, a rohadt ribanc. Egyébként ugyanarról a csajról beszélünk, asszem.

moikboy: hát engem sietség közben az sem érdekelne, ha kitörne a harmadik világháború. „Rohanó világunkban mindenki csak siet!” Mondjuk általában ritkán van az, hogy tényleg nagyon sietek valahová, de akkor abszolút, mert késésben vagyok. Igyekszem azért mindenhová úgy indulni, hogy semmi váratlan ne történhessen.
Mefi: mondjuk legalább variálta.
első nap: kurva anyád
második: baszom az anyád, te kis buzi
harmadik: száradtál volna anyádra

a többit nem jegyeztem meg
ZsuKov: nekem nem szólt be, mondjuk ha megtette volna, valszeg ott helyben pofánhányom.
Mefi, ott kezdődik az _igen nagy_ baj, hogy adtál neki pénzt. Ha nem adakoznának az emberek, lekopnának ezek is.
Haszprus: elsőre elég hitelesen sikerült neki előadnia, meg akkor még kedvesség is szorult belé.
en csak arra lennek kivancsi, hogy az adomanyok hany %a jut celba.
Engem sem nagyon találnak már meg a Deák tériek.
„Fordulj fel a koszos rákos kis purdéddal együtt!”–és azóta nyugi van. (-:
c4nn1b4l: hát szerintem 0,0 %.

Balázs: ahah. :D
Akárhányszor Pesten járok engem is betalálnak az ilyenek. Eszméletlen mennyire pofátlanok.
Eddig egyetlen egy ilyen „kéregető” volt akinek szivesen adtam. Itt Veszprémben a tesco parkolóban volt egy fiatal csaj, és vörös rózsát „árult” adakozásért. Kérdezem mennyibe kerül, azt mondja mosolyogva, hogy amennyit rászánok. Volt a zsebembe 400k mondom neki ebben kiegyezünk, nagy mosollyal szintén: „Természetesen és nagyon hálást..stb” . Talán ő volt az egyetlen őszinte ilyen „adományos” ember akivel találkoztam. Neki szivesen adtam. Párom meg persze örült a rózsának :)

Nekem egyébként a legújabb szokásom ilyenek ellen, hogy van angolul vagy németül eklezdek velük beszélni :) Arra nagyon nem tudnak mit lépni. „Sorry, i don't have coins…” :)
krys: Spare some chaaaangeee ? XD
Petőfi híd, budaii aluljáróban, meg a Goldmann téri menza alatt is van egy srác, aki ezzel szokott jönni és kb. ennyire tahó. Szerintem ez biztos része/feltétele a munkájuknak – és csodálkozom, hogy még nem verték agyon őket.

Srác általában azzal kezdi, hogy „Megtisztelsz?”, ami már azért is jó, mert ha nem válaszolsz, paraszt vagy, ha nemet mondasz, paraszt vagy. De ha megtiszteled és közlöd, hogy nincs nálad pénz, sietsz, stb. (ami kb. default egy egyetemistánál, más meg nem jár itt az aluljáróban), akkor jönnek a kurvaanyázások.
krys: majd jól rábaszol, ha visszaszól, hogy „Gimmie you' money asshole!” :D Én egyszer egy idős nénitől vettem egy virágcsokrot, hasonló szituációban.

Ralesk: meg amúgy se legyen már kötelező segítenem. Egyszer fizettem két kilót, örüljön neki, azt hagyjon békén a vérbe'.
Ralesk: erre a következőt szoktam reagálni:
Balfaszjóska: Megtisztelsz?
Én: Persze, melyik részeden vizeljelek le?


És a probléma ismét letudva.
Ralesk: munka? naiv vagy.

én meg rohadt geci vagyok, sose adok senkinek semmit.
Balázs: én úgy tenném, hogy „Megtisztelsz? Pofánbasszalak?” :D

RaszP.: jól teszed.
Ugyanaz a tészta mint a szórólaposok. Elkezdeni sem szabad, mert rád telepszenek. És ha látják rajtad hogy te ilyen „nemadós” típus vagy, akkor a közeledbe sem mennek. Hozzám még egy ilyen sem jött oda. Egyszer tesztből direkt megálltam a fent emlegetett „Megtisztelsz?”-cigánynak és azt mondtam: „Nincs nálam készpénz, de készséggel átutalok egy összeget az alapítvány bankszámlájára.” Azt vártam hogy elhajt valami falszöveggel, de nem. Adott egy papírt amin volt egy számlaszám (nem utaltam rá nyilván, ellenben :). Később utánanéztem, és kiderült hogy (tadaaaa) nem tartozik hozzá semmilyen alapítvány. Szóval ne legyenek illúzióitok, ezek csalók, a rákos gyerekek meg a kirakat. (Ami már majdnem ugyanott van mint a benyugtatózott kölykökkel az ölükben üldögélő koldusasszonyok, akiket szintén nekifutásból kéne fejbekúrni csőfogóval.)
Az én bekészített szövegem: „Nem, kösz, pesti vagyok.” (az a jó ha összezavarja őket, mert akkor se hülye kérdések, se kurvaanyázás, csak egy döbbent nézés) Ha mégis rákérdez ennek a kontextusára, akkor elárulom neki, hogy csepelről jöttem, nem a falvédőről. :P
Ha meg kurvaanyáznak, akkor vissza kell fordulni és visszaanyázni, azonnal megszeppennek. Nem vagy paraszt ha nem válaszolsz, és elmész mellettük. Értelmes ember vagy. Ha meg elédáll, lökd félre. Ezek bűnözők, úgy is kell kezelni őket.
csodálom h ilyen nyugodt vagy
Nálam is bepróbálkozott már a csaj a Deákon dettó.
Engem eddig egyszer talált meg egy ilyen familiárisan hiperpigmentált a Nagyvárad téren. elég kedves is volt,jóvan mondom legyen nektek karácsony, kapott 200 hufot. Erre odajön az aluljáró másik végéből egy kanafromagyar,hogy ő egy másik szervezettől van,nekik is adományozok? Nah az elég is volt, angolosan távoztam. Az ilyenekkel nem lehet másképp. Azóta ha hozzámszól egy ilyen egyszerűen vissza se szólok,és úgy csinálok mintha épp meglátnék egy ismerőst az aluljáróba :P
Én azt javaslom, hogy mindenki dögöljön le egy padra egy fél órára egy ilyen kéregetős környéken. (mondjuk tavasszal, amikor nem fagy be a segge).

Egy fél óra alatt mindenki rájön a mechanizmusra. Láthatja a technikákat, a pénzért érkező bikát vagy tettestársat, a stikában bedobott feleseket elsodort füves cigit, stb. Undorító.

Ilyeneknek én még soha az életben nem adtam pénzt. Nem is fogok.
Mainframe: ilyenkor kell bankos ismerős, és jól megterhelni félmilla adóssággal a számlát. :D A jófej szórólaposoktól egyébként el szoktam venni.

busho: kozekvencia: she has to die.

EmceeMike: egyszer meki előtt támadta be apumat egy szintén sötétebb bőrü egyed, hogy „éhező gyerekeknek gyűjt”. Éppen haverékkal voltunk, és apum teátrális mozdulattal ránk mutatott, és közölte, hogy ő is. :D

Andrei: igazából ki lehet szúrni, melyik normális. De hát áldozzon erre fél órát az értékes időből az, akinek hat anyja van. :)
Haszprus: mert akiről látom, hogy normális, és esetleg nyújtja, attól mért ne. Sokszor még király 80%-os cipővásárokról is értesülést szerzek. :D
Mefi:

környezetvédelmi okokból, városképvédelmi okokból, illetve mert elvenni azt jelenti hogy igényed van ilyen szarokra. amit ki is fognak szolgálni. úgy, hogy egyre több ilyen szart fognak osztogatni. egyre többen, egyre több helyen, egyre többeknek.

nem is hiszem el hogy ezt magyarázni kell :(

én kurvára utálom ezeket a szórólapozókat, a leghatékonyabb dolog amit tehetek ellenük, hogy nem veszem el semmilyen szarjukat. ha mindenki így tenne, eltűnnének.
Mefi: Egy darabig én szemléltem a „koldusokat” (mert ugye ez sem sokban különbözik attól). Volt sok-sok fél órám. Akartam belőlük egy irományt rittyenteni. Például söröztem együtt Krisnásokkal, képeslaposokkal. NE ADJ NEKIK PÉNZT! Meg ne adj meg valós adatokat sem.
Van egy kompromisszumos javaslatom, mindkét fél megelégedésére. Sújtsuk halálbüntetéssel azt is, aki koldul, meg azt is, aki pénzt ad nekik. (Igény esetén ez a javaslat kiterjeszthető a szórólapok terjesztésére és elfogadására is.)
Van az a Tourist Guy, a két-három ikertesó krisnás bunkó a Deák-Madách-Oktogon tengelyen. A sapkás-szemüveges balfék kicsi nagymamatáskával, amit mindig hozzáláncol a villanyoszlophoz. Amelyik úgy köszön félénken, hogy „oh, go… góranga! szijaaa, góranga, adakozni?” és közben integet.

Na, ez engem minden nap (!) betalált az Oktogonon. Már olyanokat csináltam, hogy ha elémállt, nekimentem és úgy mentem tovább. Az egyik nap már messziről próbált szöget zárni. Megálltam, és mondtam neki, hogy látod, hogy minden nap elmegyek itt, úgyhogy ha nem akarsz minden nap tüdőbe felrúgott herével hazamenni, akkor soha többet ne szólíts meg.

A dolog szépsége, hogy pár hét múlva újra betalált. Jön a szokásos fatökű hangjával:
– Góranga, góranga, várj egy picit, adakozni?
– Nyádpics.
– Góranga. Adakoznál? Párszáz forint.
– Minek.
– (Itt valami süketelés volt arról, hogy ebből ki kap majd enni.)
– Aha. Te figyelj, bocs, ne haragudj, hogy megszólítalak. Ma még nem ettem. Nem adnál kétszáz forintot?

Mondanom se kell, hogy szegény teljesen lefagyott.

– Én adjak neked? – bambult rám szegény.
– Miért ne adhatnál? Mint ember, én is odaléphetek hozzád ezzel. Na nyúlj szépen a zsebedbe, és adj kétszáz forintot, különben éhenhalok. Nézd, már kezdődik is, áááhhh – és már kezdte magát elég kellemetlenül érezni, mert többen megálltak figyelni, hogy mi történik. Aztán leesett neki, hogy ebből nem fog jól kijönni, és elfordult. Mégegyszer megkérdeztem tőle, hogy akkor hagy-e éhenhalni, vagy ad kétszáz forintot, de nem válaszolt. Na, azóta nem beszélünk egymással.

Aki meg mappával kéregetős cigánynak pénzt ad, azt vigye el a devla.
Haszprus: én azért arra is gondolok, hogy az öregasszony, aki ott áll reggeltől estig, valószínűleg nem azért osztja a szórólapot, hogy engem idegesítsen.

Balázs: mint Rogán? :)

Zoltan: mondjuk nekem van krisnás ismerősöm, és tény, hogy ők nem elbasszák a pénzt, hanem például csöveseknek csinálnak ilyen ingyegulyásosztást és hasonlók.
„- Szegény Puhahamupadra testvérünk pont az Erő Napján ment ki golyózni!… Csórikám…
– Háre béna, háre!
– Ja, háre!”"
Az Őrs vezér téri aluljáróban megszólított egy csaj. Mondtam, hogy sietek, de felvette velem a tempót és közben mondta. Valamelyik gyermekkórháznak gyűjtött, képeslap ellenében. Azt mondta, az eszmei értéke 400 pénz. Mondtam, oké, de nincs csak 500-asom. Felírta a nevemet, ahogy kell. Én úgy gondoltam, visszaad, de megköszönte a pénzt, a kezembe nyomta a képeslapot és már ott sem volt. Majd ránéztem a képeslapra és felszaladt a vezérhangya az agyamba. Biztosan én vagyok a naív, de én azt hittem, hogy ennyi pénzért egy csomag lapot kapok (3-5 darabot) abban a nejlonban. Erre adott 1, azaz egy darab szimpla (mégcsak nem is a nyitható fajta) képeslapot borítékkal. Elmegy ő oda, ahova gondolom! De nem sírok, én döntöttem úgy, hogy adok. Amúgy akkor szoktak igazán anyázni, ha számlaszámot kér tőlük az ember, mondván, nincs kp nálam. Nagyon meg tudnak sértődni.
Mefi: a betörő se azért a te lakásodat pakolja ki hogy téged idegesítsen. ez hol érv?
nicsak, nicsak kik abászkodnak vissza ide is :D
pitbull: akkor tényleg az a konzekvencia, hogy ezeknek semmilyen esetben nem szabad lét adni. :)

Haszprus: igen, de azzal hogy egy kulturált embertől elveszel az általa nyújtott szórólapot, majd ő azt mondja, hogy „köszi”, nem rövidít meg mondjuk többmillió forinttal. Szerintem ez egy kicsit hülye ellenpélda volt.
Zoltan: Megtérítettél egyet a millióbol. Amúgy a sztori jópofa.
Mefi:az se rossz :D Olvastam itt jó ötletket,uh ezután kipróbálok párat :P pl,hogy angolul vagy németül szólalok meg,vagy ami mégjobb románul, mert azt nem sokan értik itt :D
EmceeMike: vigyázz, még leütnek. :D
Mefi: :D fenn áll a kockázata.
EmceeMike: monnyuk ha többetmagával van az ember, akkor belefér.
Mefi: végülis jah. amúgyis mindig két kétajtósszekrény,borotvált fejü iqfighter jön velem :d nah jó csak vicceltem :P
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Minden a helyén (2006. május 03., 05:34:31)
Telefonos segítség (2006. április 13., 07:54:20)
Emesen problémáim (2006. augusztus 03., 06:05:23)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1983 napja született, 593 szóból, és 2880 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: